Trócsányi László rektort kérdezték a szeptemberi Károli Szabadegyetemen

Rendhagyó alkalommal folytatódott a Károli Szabadegyetem szeptember 28-án. Ezúttal az esemény házigazdáját, Trócsányi László rektort kérdezte a Hallgatói Önkormányzat elnöke, Szalai Benedek.

A Károlyi-Csekonics-palotában tartott rendezvényen Rektor úr többek között arról mesélt, miért indult el annak idején a jogi pályán és miért tanult végül francia nyelvet. Elmondása szerint az egyetem rektorának lenni nagy felelősség, annak idején hat hónapig gondolkodott a pozíció elfogadásán. Kiemelte, hogy jelenleg elsődleges feladata az egyetem vezetése, célja, hogy a Károli olyan hely legyen, ahol mindenki otthon érezheti magát. Reformátusként, vezetőként és oktatóként fontosnak tartja, hogy egy stabil értékrend mentén az egyetem oktatói, munkavállalói példaképként álljanak a Károli közösség előtt. A beszélgetés során szóba került az Európai Parlament, a fiatalság és Európa viszonya, az egyetem nemzetköziesítése. A kerekasztal-beszélgetés végén a hallgatók is kérdezhettek az őket érintő lényeges témákról. A beszélgetés hamarosan teljes egészében megtekinthető lesz az egyetem YouTube-csatornáján.

 

szabadegyetem fotók szabadegyetem fotók szabadegyetem fotók szabadegyetem fotók szabadegyetem fotók szabadegyetem fotók szabadegyetem fotók szabadegyetem fotók

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép