A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Magyar Jogász Egylet társszervezésével tisztelettel meghívja Önt az V. Sárközy Tamás Sportjogi Konferenciára.
Az ünnepélyes rendezvényre 2023. november 17-én (pénteken) 8:30-16:00 óra között, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem K1 épületének Athén termében kerül sor (Budapest, 12. kerület, Alkotás u. 42-48.)
Az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő sportjogi konferencia – immár Sárközy Tamás Sportjogi Konferenciaként történő – megszervezésével a szervezők tiszteletüket szeretnék kifejezni a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanszékalapító rektori tanácsadója, a Magyar Jogász Egylet egykori elnöke előtt.
A konferencián egyetemünk képviseletében előadást tart Prof. Dr. Szuchy Róbert oktatási rektorhelyettes, valamint az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola két hallgatója, Dr. Székely Botond Márk és Dr. Mezey Attila.
A konferenciára minden érdeklődőt szeretettel várnak, az alábbi linken lehet regisztrálni: https://tf.hu/sportjog, továbbá az MJE tagjaként az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen várják jelentkezésüket a szervezők.
A konferencia programja:
Regisztráció: 8:30-tól
Köszöntők: 9:00-9:30
Délelőtti szekció:
Elnököl:
Dr. Sárközy Szabolcs LLM, Ph.D., Dr. Réti László, főtitkár MJE
9:00-9:45 Prof. Dr. habil. Szuchy Róbert, Ph.D.: A mesterségesintelligencia alkalmazása és jogi szabályozása a sportban
9:45-10:00 Dr. Szekeres Diána, Ph.D.- Dr. habil Barcsi Tamás Ph.D.: Sportjog és sportetika határán: az emberi méltóság és a fair playszemlélet érvényesülési lehetőségeiről
10:00-10:15 Dr. Bán Dániel Ph.D.: Alapjogvédelem vagy hatékonyság? -Aggályok a Nemzetközi Sportdöntőbíróság körül
10:15-10:30 Dr. Fejes Péter Ph.D. - Dr. Fejes Fruzsina LLM. - Dr. Popgyákunik Balázs: A játékvezető, mint közfeladatot ellátó személy
10:30-10:45 Dr. Borbély Zoltán LLM. - Dr. Bajáky Tamás: Személyiségijog megsértése (jóhírnév sérelme) a sportpályán
10:45-11:00 Dr. Horváth Gábor LLM.: Sportjogi esélyegyenlő(tlen)ség
11:00-11:15 Dr. Székely Botond Márk : A hivatásos sportolók játékjogának a természete és átruházása
11:15-11:30 Dr. Kelemen Dániel LLM.: Nemzetközi sportszövetségek Magyarországon - jogi és adózási kérdések
11:30-11:45 Dr. Tóth Nikolett Ágnes Ph.D.- Mátrai Gábor: A magyarsport finanszírozásának rendszere, különös tekintettel a közpénzügyivonatkozásokra
11:45-12:45 szünet - szendvicsebéd
Délutáni szekció:
Elnököl:
Dr. Szekeres Diána Ph.D., LLM.,
Dr. Tóth Nikolett Ágnes Ph.D.
12:45-13:00 Dr. Nagy Zsigmond MSc.: A globális sport emberjogiaspektusai a Párizsi Olimpia és az Olimpiai Mozgalom kihívásai tükrében
13:00-13:15 Dr. Rippel-Szabó Péter LLM.: Nemzetközisportesemények: praktikus kérdések a pályázástól a megrendezésig
13:15-13:30 Dr. Bernáth Lajos: Jogi tapasztalatok és érdekességek a2024-es olimpiai pályázattal kapcsolatban
13:30-13:45 Dr. Burján Anna: A sport-választottbírósági kikötések versenyjogi megítélése, különös tekintettel a Nemzetközi Korcsolya Szövetséget érintő ügyek tanulságaira
13:45-14:00 Dr. Mezey Attila: Az extrém sportok speciális jogimegítélése és az előforduló vészhelyzetek jogi szabályozása
14:00-14:15 Dr. Ábrahám Attila: A sportjog globális kérdései
14:15-14:30 Dr. Simor Miklós: Összeütközések a sport és az államiigazságszolgáltatás között
14:30-14:45 Dr. Géczi Mariann: Magyar Olimpiai Bizottság Kettőskarrier-programja, mint komplex rendszer
14:45-15:00 Sipos Levente MSc.: Kiskorúak snüssz fogyasztása – mit szólnának Nemecsekék korunk tubákjához?
15:00-15:10 Zárszó
15:10-16:00 kávészünet kötetlen beszélgetéssel
15:30-16:00 A Sárközy Tamás könyvtári olvasósarok megtekintése
A konferencia szakmai programja kizárólag elektronikus úton áll rendelkezésre. A konferencia szakmai szervezői a programváltoztatás jogát fenntartják.