Gazdasági témával folytatódott a Károli Szabadegyetem

Egyetemünk ismeretterjesztő rendezvénysorozatának februári vendége fontos és aktuális gazdasági témákban osztotta meg szaktudását a Károli Szabadegyetem vendégeivel. Varga Mihály pénzügyminiszterrel ezúttal Sándor Lénárd, az Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi docense beszélgetett a Károlyi-Csekonics-palotában. Trócsányi László rektor, az est házigazdája közjogi tisztségre kapott jelölésének okán nem tudja ellátni a rendezvény moderátori feladatait a jövőben.

A telt ház mellett zajlott beszélgetés Varga Mihály karcagi gyökereinek, gyermekkorának felidézésével vette kezdetét, majd arról mesélt, hogyan került kapcsolatba annak idején a politikával. A közönség a Pénzügyminisztérium szervezeti felépítésének részleteivel is megismerkedhetett az est folyamán, emellett a jelenlegi gazdasági helyzet, a költségvetés és az adópolitika kérdése is napirendre került.

Varga Mihály szerint a magyar költségvetés az elmúlt években jól alkalmazkodott, hiszen mint elmondta, elsősorban a „gazdaság határozza meg a költségvetés teljesítését”. Kiemelte, lehetnek előre megfogalmazott célok, de a gazdasági környezethez való alkalmazkodás elengedhetetlen. A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy „egyensúly nélkül hosszú távú növekedést nem lát reálisnak. Olyan fenntartható növekedésre van szükség, amely gazdasági egyensúlyi állapoton alapul”.

A beszélgetés során sor került azokra a kérdésekre is, hogy miként segítheti a költségvetés a gazdasági növekedést, a költségvetési hiány hátterében milyen tényezők állhatnak, valamint, hogy milyen intézkedésekkel segíti a kormány az önkormányzatokat. Kiemelte, hogy a magyar gazdaság elért eredményeit meg kell tartani, ilyen például a foglalkoztatottság kérdése, melynek köszönhető a stabil nyugdíjrendszer is. Varga Mihály a magasabb általános forgalmi adó kritikájára úgy válaszolt, hogy a magyar adórendszer családpolitikai intézkedésekkel támogatja a gyermekvállalást és a gyermeknevelést, valamint adókedvezményekkel segíti a megtakarításokat, így teremt egyensúlyt a teherviselésben.

A Varga Mihály pénzügyminiszterrel készült teljes beszélgetés hamarosan visszanézhető lesz az egyetem YouTube-csatornáján.

Károli Szabadegyetem - Varga Mihály - képek Károli Szabadegyetem - Varga Mihály - képek Károli Szabadegyetem - Varga Mihály - képek Károli Szabadegyetem - Varga Mihály - képek Károli Szabadegyetem - Varga Mihály - képek Károli Szabadegyetem - Varga Mihály - képek Károli Szabadegyetem - Varga Mihály - képek

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép