Az agrárium szerepéről beszélt Nagy István a Károli Szabadegyetemen

Agrárgazdasági témában tartotta nyári szünet előtti zárórendezvényét a Károli Szabadegyetem, ezúttal rendhagyó módon, a Károlyi-Csekonics-palota impozáns Báltermében.

Nagy István agrárminiszter Múlt, jelen és jövendő – Az agrárium szerepe a 21. században címmel tartott előadása során felvázolta, hogy az elmúlt időszakban milyen kihívások érték az agráriumot: kiemelte, hogy a Covid-járvány, az aszályos időszakok, a háború és az energiaválság mellett a különböző politikai döntések következtében létrehozott szabályozások nem könnyítették meg a mezőgazdaságban dolgozók mindennapjait. A magyar és európai gazdák helyzetét felvázolva beszélt az Ukrajna megsegítésére létrehozott szolidaritási folyosó árnyoldalairól, és Magyarország azon döntéseiről, melyeknek elsődleges fókusza a belső magyar piac megőrzése volt.

Nagy István szerint fontos lenne, ha az Európai Unió területén forgalomba hozandó élelmiszerekre ugyanazok a termelési szabályok vonatkoznának, ezáltal teremtve tisztességes versenyhelyzetet. Kiemelte, hogy a piacvédelem, a gazdabarát intézkedések és a tudás, a kutatási eredmények középpontba állítása elsődleges szempont az ország számára. Előadásában felhívta a figyelmet a társadalmi igények változásaira és azok figyelembevételére, valamint hangsúlyozta, hogy a hazai termékek választása minden esetben garancia a minőségre, és tudatos felhasználói hozzáállás is egyben, hiszen a magyar termékek vásárlásával kisebb ökológiai lábnyomot hagyunk a Földön, így a gazdaság támogatása mellett egyben környezettudatosan is eljárunk. Nagy István a rendszerváltozás utáni privatizáció hatásairól is beszélt, valamint a kormány közelmúltban hozott gazdabarát döntéseiről. Szóba került a gazdatársadalom elöregedése, a gazdaságátadás kérdésköre is, illetve a beruházási források nemzeti társfinanszírozással történő kiegészítése.

A pódiumbeszélgetés során Trócsányi László rektor kérdezte az est meghívott vendégét, melynek során az agráriumban elindítható start-up vállalkozások, az élelmiszerbiztonság és az állattartás helyzete is terítékre került. Számos hétköznapi kérdésre is választ kaphattak a résztvevők, többek között arra, hogy milyen megfontolás áll egy-egy akciós termék mögött a boltban, és miért fontos, hogy szezonális termékeket fogyasszunk. Szóba került a magyar mézpiac helyzete, a szezonális munkaerőigény, de még az agráriumban dolgozó robotokat is megismerhette a közönség. Az ínyencek örömére még a rántott hangyáról is szó esett.

Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a kultúra ott kezdődött, amikor az ember elkezdte megművelni a földet, s bár a természetes életformáktól már eltávolodtunk, az ember ma is hordozza a génjeiben, hogy kenyérre szüksége van - ahogyan a Miatyánk imádság egyetlen tárgyiasult sora is mondja: „mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma".

A rendezvény visszanézhető az egyetem YouTube-csatornáján.

Károli Szabadegyetem - Agrárium szerepéről beszélt Nagy István Károli Szabadegyetem - Agrárium szerepéről beszélt Nagy István Károli Szabadegyetem - Agrárium szerepéről beszélt Nagy István Károli Szabadegyetem - Agrárium szerepéről beszélt Nagy István Károli Szabadegyetem - Agrárium szerepéről beszélt Nagy István Károli Szabadegyetem - Agrárium szerepéről beszélt Nagy István Károli Szabadegyetem - Agrárium szerepéről beszélt Nagy István Károli Szabadegyetem - Agrárium szerepéről beszélt Nagy István

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép