VII. Keresztény Vezetői Konferencia a Károli Gáspár Református Egyetemen

Egyetemünk adott otthont a VII. Keresztény Vezetés (Christian Leadership) konferenciának szeptember 4–6. között.

A háromnapos eseménysorozaton tizenegy ország képviseltette magát. A kiemelkedően jelentős dél-afrikai (15 fő) delegáción túl körünkben köszönthettük Németországból (14 fő), az Egyesült Államokból (10 fő), Egyiptomból, Norvégiából és több más európai országból a résztvevőket. A konferencia Balla Péter rektorhelyettes kezdeményezésére a Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Kar szervezésében valósult meg.

Központi témánk a „Bálvány vagy mintakövetés a vezetésben” (Idol or Role Model in Leadership) kérdése volt, amit több mint 70 előadó próbált megközelíteni különböző szakmai szempontok alapján. A nyitóbeszédet Trócsányi László rektortól, illetve Mészáros József dékántól hallhattuk. Konferenciánk munkájának zöme öt párhuzamos szekcióban zajlott, de a szervezők beiktattak a programba négy plenáris előadást, amelyeket a szervezők képviseletében Volker Kessler, valamint Jaco Breyer Dél-Afrikából, Pulay Gyula a Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Karról, valamint Matt Lundenberg (USA) tartottak. Angelika Marsch társszervező szokatlan, de pozitív visszajelzést kiváltó diskurzust szervezett „fishbowl” rendszerben, amely az elhangzottak feldolgozásában is segített.

Már a nulladik napon, a konferenciához kapcsolódóan külön tájékozódó workshopot tartottunk az egyiptomi kopt delegációval, bízva a jövőbeni sikeres együttműködésben.

A konferencia színvonalát emelték a szabadidős programok is. Vendégeink részt vehettek hajókiránduláson, a Parlament, a Budai Vár vagy Zsinagóga látogatáson.

A sikeres esemény megrendezése nem lett volna lehetséges a GESZK teljes munkatársi, oktatói és hallgatói gárdájának aktív részvétele nélkül. A kar munkatársai szabadidejüket nem kímélve vették ki részüket a szervezés munkálataiból. A konferencia főszervezői Kovács Róbert dékánhelyettes és Dorogi Barbara dékáni hivatali munkatárs voltak. A Szervező Bizottság tagjai között említhetjük, és érdemben hozzájárult a konferencia sikeréhez Bedekovics Péter lelkész, tanársegéd. A Barankovics Alapítvány szponzorációjának köszönhetően elkészülhetett a konferencia kiadványa. Ezért külön köszönet illet mindenkit. Mészáros József dékán is személyesen járult hozzá az egyes programelemek sikeréhez, ezzel közvetlenül támogatva a rendezvényt. 

Az eseménysorozat jelentősen hozzájárult egyetemünk nemzetközi hírnevének öregbítéséhez, szakmai beágyazottságának növeléséhez.

CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei CLC konferencia képei

 

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép