Szabadon választható kurzusként indul a borkulturális képzés egyetemünkön

BorKatedra | Szeminárium a Magyar Borról címmel indít választható kurzust egyetemünk az Állam- és Jogtudományi Kar, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar és a Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Kar budapesti képzési helyű, nappali munkarendű képzésben részt vevő hallgatói számára.

A Magyar Bormarketing Ügynökség által összeállított, a magyar borkultúrát középpontba állító tantárgy oktatásával a fiatalok olyan tudásanyag birtokába jutnak, amely felöleli a bor termeléséhez, értékesítéséhez, értékeléséhez és fogyasztásához kapcsolódó ismereteket, elősegíti a tudatos, mértékletes, minőségorientált borfogyasztás elsajátítását.

Az elméleti tudásanyag mellett a hallgatók ismeretszerző borkóstolás keretein belül szerzik meg a kulturált, felelős borfogyasztásról és a bor értékelésének alapjairól szóló ismereteket, emellett széles körű tudásra tesznek szert többek között Magyarország borvidékeiről, a főbb bortípusokról és ételpárosításokról is.

A tananyagot elismert szakemberek, nemzetközi borakadémikusok, top sommelier-k, borszakírók oktatják majd, így a gondosan összeállított tananyag mellett az előadók személye és szakértelme is garantálja az értékes kreditpontokat érő képzés magas színvonalát.

A 2 kreditértékű szabadon választható tantárgy esetén az oktatás 2024. október 5. (kedd) 16.00 órától indul és tömbösített formában, 6 alkalommal, kéthetente heti 4 tanórában kerül megtartásra.

A képzés szabadon választható kurzusként meghirdetésre került a Neptun egységes tanulmányi rendszerben.

Borkatedra kép

Kép: bor.hu

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép