A Károli egy sportos egyetem. És aki pályára lépett valaha meccsen tudja, milyen az, amikor minden idegszálunkkal a győzelemre összpontosítunk. Hogy milyen csalódás, amikor veszítünk – különösen, ha úgy érezzük, hogy igazságtalanul. Vagy ha úgy érezzük, hogy az edzőnk máshogy vezeti a csapatot, mint ahogy szerintünk kellene. Ilyenkor ott a kísértés, hogy kérdőre vonjuk: „Miért nem úgy csinálod, ahogy szerintünk helyes lenne?”.
A virágvasárnapi tömeg is így gondolkodott. Jézus tanításai, csodái után fellángolt bennük a remény: itt a Messiás, aki megszabadítja őket! Aki rendet tesz, leveri a rómaiakat, és újra naggyá teszi a népet. A vesztes csapatból győztes lehet! Ünnepeltek, mint egy bajnoki győzelem után. „Hozsánna!” – zúgták.
De Jézus nem úgy győzött, ahogy ők várták. Nem jött pompával, karddal, hadsereggel. Nem lett forradalmár vezér. Hanem elítélt lett. Áldozat. Emberi szemmel: vesztes. Ez nem hollywoodi siker. Sőt emberi szemmel nézve ez egy óriási nagy kudarc.
Azonban az ő győzelme több fizikai fölénynél. Több az emberi ellenség ellen vívott győzelemnél. Nem emberi győzelem ez, hanem Isten győzelme – bűn és halál felett. Amely pont azáltal szabadít fel, hogy nem illik bele az emberi keretrendszerbe. Túllépi azt. És ez talán a legnehezebb: elfogadni, hogy Isten nem a mi elvárásaink, logikánk szerint cselekszik.
De ez nem büntetés. Ez kegyelem. Mert ha Isten úgy működne, mint mi – a mi igazságunk, logikánk, bosszúérzetünk szerint – már régen feladta volna velünk. De nem tette. Helyette elküldte a Fiát azokért, akik nem érdemlik meg, hogy mégis megtapasztalják az ő irgalmát.
Ahogy Ady írja:
„Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.”
Ez az ölelés ma is itt van. A bűnbocsánatban. És nem azt mondja, hogy nem számít, mit tettél, hanem azt, hogy tudom, ki vagy, és mégis szeretlek. Ahogy belépünk a nagyhétbe, ne próbáljuk újraformálni Istent a saját képünkre. Inkább engedjük, hogy az ő szeretete formálja át a mi szívünket. Mert a valódi győzelem nem a diadalmenettel érkező király, hanem a Feltámadott Krisztus. És ez hoz igazi életet.
Írta: Erbach Viola egyetemi lelkész
