Március 24-én vette kezdetét a hallgatói tehetséggondozás legfontosabb fóruma, a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia. 2025-ben egyetemünk két szekciónak is otthont adott: március 24–26. között az Állam- és Jogtudományi Szekciónak Budapesten, április 14–16. között a Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekciónak Nagykőrösön.
A 16 tudományterületi szekcióban elért károlis eredmények az alábbiakban olvashatók: (Cikkünk a szekciók eredményeivel folyamatosan frissül.)
Közgazdaságtudományi Szekció – 2025. április 28–30.
Különdíjban részesült:
Gernedl Sára emberi erőforrások alapképzési szakos hallgató A MAD Scientist szerepe a magyar kisüzemi söriparban (2014–2024) című pályamunkájával, témavezetője: Pelles Márton egyetemi adjunktus;
Hegyi Bernadett Zsanett emberi erőforrások alapképzési szakos hallgató Új munkavállalói normák? Z generáció igényei, elvárásai és szervezeti alkalmazkodás című pályamunkájával, témavezetője: Valkó Vivien egyetemi adjunktus.
Had- és Rendészettudományi Szekció – 2025. április 22–24.
Különdíjban részesült:
Csák Borbála nemzetközi tanulmányok alapképzési szakos hallgató A közel-keleti biztonsági helyzet változásainak hatása a török EU-csatlakozásra című pályamunkájával, témavezetői: Manzinger Krisztián egyetemi adjunktus és Prieger Adrienn egyetemi adjunktus;
Sziládi Levente jogász szakos hallgató A különleges jogrend egy messzi-messzi galaxisban című pályamunkájával, témavezetője: Balássy Ádám Miklós egyetemi adjunktus.
Művészeti és Művészettudományi Szekció – 2025. április 23–25.
3. helyezést ért el:
Rézműves Roland osztatlan tanári mesterképzési szakos hallgató Vérnász - heterarchikus és hierarchikus rendezői eszközök használata drámatanár szakos hallgatókkal című pályamunkájával, témavezetője: Bethlenfalvy Ádám egyetemi docens.
Különdíjban részesült:
Mag Eszter színháztudomány mesterképzési szakos hallgató Önismereti kísérlet - A részvételiség és a ritualitás elemeinek vizsgálata egy alkotófolyamat során című pályamunkájával, témavezetője: Domokos Johanna egyetemi docens.
Társadalomtudományi Szekció – 2025. április 24–26.
1. helyezést ért el:
Kertész Dóra teológia szakos hallgató Minden út Rómába vezet – A történeti hitelesség és az evangélium hirdetésének kapcsolata Lukácsnál Az apostolok cselekedetei 27. fejezete alapján című pályamunkájával, témavezetője: Balla Péter egyetemi tanár;
Szabó Katinka szociológia alapképzési szakos hallgató Amit a selyemharisnya nem tud eltakarni – Vizsgálat a női testszőrzettel és a szőrtelenítéssel kapcsolatos attitűdökről című pályamunkájával, témavezetője: Török Emőke egyetemi docens.
2. helyezést ért el:
Dobos Gábor szociológia szakon végzett hallgató A karizmatikus uralom megjelenésének vizsgálata Orbán Viktor Facebook-oldalán az orosz-ukrán háború kitörését követő három hétben, témavezetői: Sztárayné Kézdy Éva egyetemi docens és Török Emőke egyetemi docens;
Lágler Kristóf Bálint szociológia alapképzési szakos hallgató „Amikor edzés van, nem számít ki vagy” – Az edzői autenticitás kategóriáinak és implikációinak vizsgálata utánpótláskorú sportolók példáján című pályamunkájával, témavezetője: Pólos László egyetemi tanár;
Veres Ábel szabad bölcsészet alapképzési szakos hallgató Vallástalan keresztyénség. Bonhoeffer teológiájának aktualitása a 21. századi Magyarországon című pályamunkájával, témavezetői: Horváth Orsolya egyetemi docens és Kodácsy Tamás egyetemi docens;
Wachtel Eszter Julianna társadalmi-viselkedéselemzés mesterképzési szakos hallgató Evészavarok okai és hatásai című pályamunkájával, témavezetője: Balogh Eszter egyetemi docens.
Különdíjban részesült:
Balázs Andrea vallástudomány mesterképzési szakon végzett hallgató Magyar ferences misszió az Egyesült Államokban, A Kapisztrán Szent János kusztódia története 1922-1993 című pályamunkájával, témavezetője: Sarnyai Csaba Máté egyetemi docens;
Nagy Krisztián Alex társadalmi-viselkedéselemzés mesterképzési szakos hallgató Isten igéjén túl? Istentiszteleteken elhangzó magyar nyelvű prédikációk tartalmi elemzése című pályamunkájával, témavezetője: Tóth Gergely egyetemi docens;
Orosz Adrienn szociológia mesterképzési szakon végzett hallgató A kisgyermekes szülők apasággal kapcsolatos attitűdjei egy interjús kutatás eredményei alapján című pályamunkájával, témavezetője: Sztárayné Kézdi Éva egyetemi docens;
Páll László teológia szakos hallgató Régi és új irányok a tibériási prózai elválasztó akcentusok kutatásában című pályamunkájával, témavezetője: Péntek Dániel Gábor egyetemi adjunktus.
Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekció – 2025. április 22–24.
1. helyezést ért el:
Fodor László pszichológia alapképzési szakos hallgató Mindfulness egy fenntarthatóbb világért? A tudatos jelenlét, a természettel való viszony, az öko-szorongás és a környezettudatos cselekvés kapcsolata című pályamunkájával, témavezetője: Radnóti István egyetemi adjunktus;
Simai Johanna pszichológia alapképzési szakos hallgató Az Országos kompetenciamérés feladataiban megjelenő tartalmak és a szocioökonómiai státusz kapcsolata című pályamunkájával, témavezetője: Gergely Bence egyetemi tanársegéd.
2. helyezést ért el:
Baier Anita, Reddington Kata pszichológia mesterképzési szakos hallgatók Az önegyüttérzés mint védőfaktor a szenzoros szuperérzékenység és tünetpercepció kapcsolatában című pályamunkájukkal, témavezetőjük: Köteles Ferenc egyetemi tanár;
Hári Anna pszichológia alapképzési szakos hallgató A feladatnehézségek változása a minta elemszám függvényében Rasch modell esetén című pályamunkájával, témavezetői: Gergely Bence egyetemi tanársegéd és Takács Szabolcs egyetemi docens;
Kiss Anna Borbála pszichológia alapképzési szakos hallgató Evangélikus iskolák diákjainak spirituális jólléte az iskolai bevonódásuk és vallásosságuk függvényében című pályamunkájával, témavezetői: Fábri György egyetemi docens (ELTE) és Gergely Bence egyetemi tanársegéd (KRE);
Krasznai Csenge Zoé pszichológia alapképzési szakos hallgató A szocioszexualitás pszichológiai háttértényezőinek vizsgálata: Demográfiai tényezők, nemi szerepek, kötődés és a „sötét” személyiségjegyek összefüggései című pályamunkájával, témavezetője: Rózsa Sándor egyetemi docens;
Szénási Annamária pszichológia mesterképzési szakos hallgató Az aktív idősödés testi és pszichológiai dimenzióinak vizsgálata című pályamunkájával, témavezetői: Rózsa Sándor egyetemi docens és Arató Judit egyetemi tanársegéd;
Tőkés Bernadett pszichológia alapképzési szakos hallgató Az affektív érintés fiziológiai hatásai című pályamunkájával, témavezetője: Köteles Ferenc egyetemi tanár.
3. helyezést ért el:
Gergely Anna és Ostorics Lúcia Teodóra pszichológia alapképzési szakos hallgatók Pozitív testi intervenciók hatása az affektív állapotra című pályamunkájukkal, témavezetőjük: Szemerszky Renáta egyetemi docens;
Győri Borbála pszichológia alapképzési szakos hallgató Japán hallgatók versengés percepciója a magyar felsőoktatásban című pályamunkájával, témavezetője: Fülöp Márta egyetemi tanár;
Hackermüller Trícia Claudia pszichológia alapképzési szakos hallgató Az észlelt tanári kiégés kapcsolata a tanulmányi motivációval, iskolai kreatív klímával és az iskolai kötődéssel középiskolás tanulók körében című pályamunkájával, témavezetője: Radnóti István egyetemi adjunktus;
Juhász Lili osztatlan tanári mesterképzési szakos hallgató Önszabályozott tanulás és tanulási eredményesség – Esettanulmány egy nyolcosztályos gimnáziumban című pályamunkájával, témavezetője: Pesti Csilla egyetemi adjunktus;
Rönkös Fanni pszichológia alapképzési szakos hallgató A szakmai identitás változása a motiváció és a jövőkép tükrében című pályamunkájával témavezetője: Koltói Lilla egyetemi docens;
Tulok Fanni kommunikáció- és médiatudomány alapképzési szakos hallgató Olvasásnépszerűsítő kampányok hatékonyságának vizsgálata az alfa generáció körében című pályamunkájával, témavezető: Kovács Krisztina egyetemi docens.
Különdíjat nyert:
Erdélyi Veronika pszichológia mesterképzési szakos hallgató A simogatás (affektív érintés) akut pszichológiai és élettani hatásai című pályamunkájával, témavezetői: Köteles Ferenc egyetemi tanár és Szemerszky Renáta egyetemi docens;
Gyurkó Veronika és Zsigmond Etel pszichológia mesterképzési szakos hallgatók Az összeesküvés-elméletek pszichológiai háttere című pályamunkájukkal, témavezetőjük: Rózsa Sándor egyetemi docens;
Máté Miklós Bendegúz osztatlan tanári mesterképzési szakos hallgató Tanulói perspektivák az online együttműködésben – egy empirikus kutatáson keresztül című pályamunkájával, témavezetője: Pesti Csilla egyetemi adjunktus;
Thuróczy Réka pszichológia alapképzési szakos hallgató Klímaszorongás a nem, lakóhely, világnézet és általános szorongás tükrében című pályamunkájával, témavezetője: Radnóti István egyetemi adjunktus;
Tóth Dorián pszichológia mesterképzési szakos hallgató Pozitív pszichológiai tényezők hatása a kardiovaszkuláris rizikóészlelésre című pályamunkájával, témavezetője: Csabai Márta egyetemi tanár.
Humán Tudományi Szekció – 2025. április 15–17.
1. helyezést ért el:
Slánicz Balázs Japán-tanulmányok mesterképzési szakos hallgató A honosítás és idegenítés tendenciájának változásának vizsgálata japán–magyar műfordításban című pályamunkájával, témavezetője: Somodi Júlia egyetemi docens;
Gulyás Liliána osztatlan tanári mesterképzési szakos hallgató „manche nebelflecken löset kein auge auf” – die repräsentierbarkeit von traumata in W. G. Sebalds Die Ausgewanderten und Austerlitz című pályamunkájával, témavezetője: Kovács Edit egyetemi docens;
Dancs Szilvia Laura anglisztika mesterképzési szakos hallgató Grief in 19th-century american poetry című pályamunkájával, témavezetői: Györke Ágnes egyetemi docens és Ruttkay Veronika egyetemi docens;
Szakál Sára osztatlan tanári mesterképzési szakos hallgató A reflexió terei: az elmélet és a tapasztalat kölcsönhatása egy részvételi kutatásban című pályamunkájával, témavezetője: Heltai János Imre egyetemi docens.
2. helyezést ért el:
László Sára keleti nyelvek és kultúrák alapképzési szakos hallgató A magyar gyermekirodalom japán fordításai. Az onomatopoeiák fordításának vizsgálata párhuzamos korpuszon című pályamunkájával, témavezetője: Somodi Júlia egyetemi docens;
Tóth-Csiki Zsuzsanna osztatlan tanári mesterképzési szakos hallgató A megértés útjai Oravecz Imre Máshogy mindenki más című kötetében című pályamunkájával, témavezetője: Mészáros Márton egyetemi docens;
Németh Barbara Katalin irodalom- és kultúratudomány mesterképzési szakos hallgató Testpoétika Borbély Szilárd költészetében című pályamunkájával, témavezetője: Pataki Viktor egyetemi adjunktus;
Moldován Bence germanisztika alapképzési szakos hallgató Funktionen der bildenden Kunst im Frühwerk von Thomas Mann. Bildvorlagen in Vision, Fiorenza und Der Kleiderschrank című pályamunkájával, témavezetője: Kovács Edit egyetemi docens;
Varga Laura Dana osztatlan tanári mesterképzési szakos hallgató Personal and political nexus: the letters of Queen Elizabeth I to the Duke of Anjou című pályamunkájával, témavezetője: Stróbl Erzsébet egyetemi docens;
Faragó Gábor történelem alapképzési szakos hallgató A pragmatica sanctio említései és értelmezései 1848-49-ben című pályamunkájával, témavezetője: Hermann Róbert egyetemi tanár;
Mezei Emese történelem mesterképzési szakos hallgató Magyar zsidó munkaszolgálatosok szovjet hadifogságban a szovjet és magyar források tükrében című pályamunkájával, témavezetője: Bognár Zalán egyetemi docens;
Molnár Lilla osztatlan tanári mesterképzési szakos hallgató Magyarország és Kuba közötti műszaki és tudományos együttműködés alakulása a TESCO iratok tükrében, 1960–1980 című pályamunkájával, témavezetője: Horváth Emőke egyetemi docens;
Szabó Karina Brenda osztatlan tanári mesterképzési szakos hallgató Építőtáborok a Kádár-korszakban a helvéciai állami gazdaság kunbaracsi példájának bemutatásával című pályamunkájával, témavezetője: Rigó Róbert tudományos főmunkatárs.
3. helyezést ért el:
Ford Monika osztatlan tanári mesterképzési szakos hallgató Geschichte von unten in Arno Geigers Roman Unter der Drachenwand című pályamunkájával, témavezetője: Kovács Edit egyetemi docens;
Viola Krisztián osztatlan tanári mesterképzési szakos hallgató Foszforeszkál az üres levegő - makro- és mikroszerkezeti elemzés József Attila egyes (tájvers?)-töredékeiről, témavezetője: Pataki Viktor egyetemi adjunktus;
Pintér Laura Franciska irodalom- és kultúratudomány mesterképzési szakos hallgató Variációk a bizonytalanságra a kortárs magyar regényirodalomban című pályamunkájával, témavezetője: Horváth Csaba egyetemi docens;
Széll Veronika osztatlan tanári mesterképzési szakos hallgató Die Verbreitung der Prosa von Babits im deutschen Sprachraum című pályamunkájával, témavezetői: Sebők Melinda egyetemi docens és Kovács Edit egyetemi docens;
Stempel Katica keleti nyelvek és kultúrák alapképzési szakos hallgató A japán és magyar szójátékok osztályozása és elemzése című pályamunkájával, témavezetője: Szemerey Márton egyetemi tanársegéd;
Mezei Renáta történelem mesterképzési szakos hallgató Feleséget külhonból! Új irányok a Capeting királyok házasságpolitikájában a 12. század második felében című pályamunkájával, témavezetője: Gálffy László egyetemi docens;
Mérész Anna osztatlan tanári mesterképzési szakos hallgató Szolnok adózói 1713 és 1728 között című pályamunkájával, témavezetői: Nagy Marianna egyetemi tanár és Czoch Gábor egyetemi docens.
Különdíjat nyert:
Pecsenya Éva Japán-tanulmányok mesterképzési szakos hallgató Japán anyanyelvi beszélők és japánul tanuló magyarok japán nyelvű dalszövegekre adott érzelmi reakcióinak vizsgálata című pályamunkájával, témavezetője: Somodi Júlia egyetemi docens;
Kárpáti Lilla Edit anglisztika mesterképzési szakos hallgató Retranslating Emily Dickinson’s “Success”: A Comparative Analysis of Hungarian Translations by Amy Károlyi and István László Géher című pályamunkájával, témavezetője: Mudriczki Judit egyetemi docens;
Ésik Anna osztatlan tanári mesterképzési szakos hallgató Kulinarischer Wortschatz kontrastiv: Die Struktur und Semantik von Gerichtnamen im deutsch-ungarischen Vergleich című pályamunkájával, témavezetője: Szatzker Szilvia egyetemi docens;
Mérész Anna osztatlan tanári mesterképzési szakos hallgató Adófizetők Jászberényben, Karcagon és Mezőtúron az 1828. évi országos összeírás alapján, témavezetője: Nagy Marianna egyetemi tanár;
Lakatos Máté Ferenc történelem alapképzési szakos hallgató Az 1904-1905-ös orosz-japán háború egy elfeledett magyar katonautazó, Spaits Sándor szemével című pályamunkájával, témavezetője: Bobay István egyetemi tanársegéd.
Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekció – 2025. április 14–16.
1. helyezést ért el:
Szova Zsuzsanna Eszter neveléstudomány mesterszakos hallgató A környezeti és a hitéleti nevelés kapcsolata a magyarországi református óvodákban című pályamunkájával, témavezetője: Bárdi Árpád főiskolai docens.
Takácsné Szabó Melinda neveléstudomány mesterszakos hallgató „De nehéz az iskolatáska…” – Az eredményes óvoda-iskola átmenet elősegítése, a korai lemorzsolódás lehetőségének csökkentése az óvodai nevelésben című pályamunkájával, témavezetője: Gombos Norbert főiskolai tanár.
2. helyezést ért el:
Garzó Gréta tanító szakos hallgató Betekintés az általános iskoláskorú gyermekek rajzi képességeibe Paál Ákos fejlődéselméletének tükrében című pályamunkájával, témavezetője: Tóth Alisa egyetemi adjunktus.
Ottrok Evelin óvodapedagógus szakos hallgató Az élőszavas mesemondás és a népmesék szerepe a pedagógiai gyakorlatban – Mit tanulhat egy pedagógus a mai mesemondóktól? című pályamunkájával, témavezetője: Kovács Tibor Attila egyetemi tanársegéd.
3. helyezést ért el:
Oláh Orsolya Ágnes csecsemő- és kisgyermeknevelő szakos hallgató A téri tájékozódás fejlődése és összefüggése a matematikai képességekkel kora gyermekkorban című pályamunkájával, témavezetője: Csontosné Buzás Zsuzsa egyetemi adjunktus.
Különdíjat kapott:
Balla Diána Anna óvodapedagógus szakos hallgató „Slow” és „flow” a gyermeknevelésben című munkájáért, témavezetője: Bárdi Árpád főiskolai docens.
Kamenik Klaudia tanító szakos hallgató Az Ádám–Kodály Énekes könyv-sorozat és metamorfózisai című pályamunkájával, témavezetője: Hargita Péter Árpád főiskolai tanár.
Karácsonyné Czene Veronika Harmatka, Székely-Kis Ivett, Zsiros Katinka Márta tanító szakos hallgatók Az algoritmikus gondolkodás fejlesztése olvasásórán – A Bee-Bot használatának hatásai című munkájukért, témavezetőik: Tóth Etelka főiskolai tanár és Fehér Ágota egyetemi docens.
Kis Zoltán Patrik és Nagy Georgina tanári mesterképzési szakos hallgatók a Kép – hang – szöveg Babits Mihály Jónás imája című versének tanítása során című munkájukért, témavezetőjük: Sebők Melinda egyetemi docens.
Papp Dorottya kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató Mesterséges intelligencia a stockfotósok árnyékában című pályamunkájával, témavezetője: Dringó-Horváth Ida habilitált egyetemi docens.
Állam- és Jogtudományi Szekció – 2025. március 24–26.
1. helyezést ért el:
Mutlak Jázmin A digitális bizonyítékok jelentősége a büntetőeljárásban, különös tekintettel a kriptovalutával elkövetett bűncselekményekre című dolgozatával; Témavezetője: Dobrocsi Szilvia egyetemi docens.
Telekesi Bálint A mértékes ügyészi indítvány főbb aspektusai és hatása a büntetőeljárásra című dolgozatával; témavezetője: Czine Ágnes egyetemi tanár.
Fülöp Virág Zoofília és a büntetőjog: nemzetközi szabályozás és hazai kihívások című dolgozatával; témavezetője: Domokos Andrea egyetemi tanár.
Szabó Panni Luca Az egész életen át tartó tanulás szerepe a munkajogban, különös tekintettel a képzési szabadság dilemmájára és a tanulmányi szerződésre című dolgozatával; témavezetői: Kun Attila egyetemi tanár és Pál Lajos megbízott oktató.
3. helyezést ért el:
Tarjáni-Nagy Zsófia Hatékony jogorvoslatnak minősül-e az alkotmányjogi panasz? című dolgozatával; témavezetője: Köbel Szilvia egyetemi docens.
Molnár Vanda A szexuális erőszak mint háborús bűncselekmény a nemzetközi ítélkezési gyakorlat tükrében című dolgozatával; témavezetője: Dobrocsi Szilvia.
Gácser István János Milyen mértékben szolgálhat mintaként Dél-Tirol autonómiájának intézményrendszere Székelyföld számára? című dolgozatával; témavezetője: Manzinger Krisztián egyetemi adjunktus.
Különdíjasok:
Imre Dániel A tévedés (error) szabályozása a pandektarendszerben című dolgozatával; témavezetői: Jakab Éva egyetemi tanár és Schlachta Boglárka Lilla tanársegéd.
Szabó Noémi Réka A fiatalkorú elkövetők és reszocializációjuk színházpedagógiai megoldásai című dolgozatával; témavezetője: Domokos Andrea egyetemi tanár.
Forgács Nikolett Modern kori rabszolgaság Magyarországon, avagy a kényszermunka hazai gyakorlata című dolgozatával; témavezetője: Domokos Andrea egyetemi tanár és Dorang Zsanett tanársegéd.
Hujder Alina A hozzáadottérték-adó szabályozásának egyes kérdései Magyarországon és Európában az adójogi jogkövetés erősítése szempontjából című dolgozatával; témavezetője: Bencsik András egyetemi docens.
Tóth Boglárka Krisztina Állam és gazdaság: Központi árszabályozás a Római Birodalomban című dolgozatával; témavezetői: Jakab Éva egyetemi tanár és Giovannini Máté doktorandusz.
Dolányi Eszter A kartellek büntetőjogi szabályozása a versenyjog tükrében című dolgozatával; témavezetője: Miskolczi-Bodnár Péter egyetemi tanár.
A Doktoranduszok Országos Szövetségének különdíját Szabó Panni Luca vehette át.
Legjobb opponensnek járó elismerést Porczió Luca hallgatónk az Agrár- és Környezetvédelmi Jogi Tagozatban nyújtott munkájáért, valamint Bodorkós Marcell a Kriminológia Tagozatban végzett közreműködéséért vehetett át.
Egyetemünk minden hallgatójának szeretettel gratulálunk az egyes konferenciákon való részvételhez és az elért kiváló eredményekhez!