Montenegrói Egyetem Jogi Karának látogatása egyetemünkön

2025. április 25-én a Montenegrói Egyetem Jogi Karának vezetői látogattak el a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karára.

A delegáció tagjai Dr. Aneta Spaić dékánasszony és Dr. Dražen Cerović dékánhelyettes úr voltak, akik a két intézmény közötti együttműködési megállapodás megkötése céljából érkeztek Budapestre.

A vendégeket a KRE ÁJK Viola utcai épületében Prof. Dr. Tóth J. Zoltán dékán, Prof. Dr. Udvary Sándor oktatási és képzési dékánhelyettes, valamint Dr. Szalai Gábor a Nemzetközi Osztály vezetője fogadta.

A látogatás során a felek megvitatták a lehetséges közös tudományos és oktatási projektek elindításának lehetőségeit, kiemelve a hallgatói és oktatói mobilitás, valamint a közös kutatási programok fontosságát. A találkozó jelentős lépést jelent a két jogi kar közötti hosszú távú szakmai kapcsolat kiépítésében.

Montenegrói Egyetem Jogi Karának látogatása a KRE ÁJK-n Montenegrói Egyetem Jogi Karának látogatása a KRE ÁJK-n Montenegrói Egyetem Jogi Karának látogatása a KRE ÁJK-n Montenegrói Egyetem Jogi Karának látogatása a KRE ÁJK-n Montenegrói Egyetem Jogi Karának látogatása a KRE ÁJK-n Montenegrói Egyetem Jogi Karának látogatása a KRE ÁJK-n

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép