Magyar Levente miniszterhelyettes tart előadást a Diplomataképző Programról

Elindult a jelentkezés a Diplomataképző Program hatodik évfolyamára. A program széles körű, versenyképes képzést kínál azoknak, akik a magyar diplomáciai karban akarnak dolgozni, valamint a magyar nemzeti és gazdasági érdekeket szeretnék képviselni a világban.

Egyetemünkön 2025. május 6-án, kedden 11 órakor Pacsay-Tomassich Orsolya, a Magyar Diplomáciai Akadémia elnöke és Magyar Levente külgazdasági- és külügyminiszter-helyettes nyílt nap keretében ismerteti a programot az érdeklődőknek a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Reviczky utca 6. számú alatti épületében (földszint 20-as terem).

A programba jelentkező és felvételt nyerő hallgatók az első félévében (szeptember–január) elméleti és gyakorlati kurzusokból álló képzést végeznek el, míg a második félév során (február–június) a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, illetve magyar külképviseleteken teljesítenek szakmai gyakorlatot. A KKM a programot sikeresen elvégző résztvevők számára – a rendelkezésre álló státuszok fényében – álláslehetőséget kínál a minisztérium állományában.

A Diplomataképző Program időtartama: 2025. szeptember 1. – 2026. augusztus 31.

A résztvevők havi nettó 300.000 forint ösztöndíjban részesülnek.

A felvételi eljárás többfordulós, amelynek része egy kétnyelvű (angol és magyar) online írásbeli vizsga és egy szóbeli elbeszélgetés.

Pályázati feltételek:

  • magyar állampolgárság;
  • cselekvőképesség;
  • büntetlen előélet;
  • felsőfokú végzettség (melyet legkésőbb a program kezdéséig kell megszerezni);
  • felsőfokú angolnyelv-tudás és további legalább egy idegen nyelv középfokú ismerete;
  • hozzájárulás nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatásához.

 

A pályázat benyújtásának módja: pályázni 2025. április 7-től elektronikus formában, a Magyar Diplomáciai Akadémia honlapján (www.magyardiplomaciaiakademia.hu), az alábbi dokumentumok feltöltésével lehet:

  • két oldalt nem meghaladó önéletrajz;
  • 4000 karaktert nem meghaladó, angol nyelvű motivációs levél;
  • egyetemi végzettséget igazoló oklevél;
  • nyelvtudást igazoló okiratok (amennyiben rendelkezésre áll);
  • a pályázatot támogató egyéb okiratok (pl. szakmai tapasztalat igazolása, ajánlólevél).

 

A pályázat benyújtásának határideje: 2025. május 11. (vasárnap)

Kapcsolat és további információ:

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • magyardiplomaciaiakademia.hu
  • facebook.com/DiplomaciaiAkademia

 

plakát

plakát

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép