Református Óvodaigazgatók Szakmai Napja

Hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg a Református Óvodaigazgatók Szakmai Napját 2025. május 8-án a Károlyi-Csekonics Palotában. A rendezvény célja a református óvodák és a Károli-egyetem kapcsolatainak erősítése, egymás munkájának jobb megismerése, az együttműködési lehetőségek számba vétele volt.

A rendezvényt Szabó István hitéleti rektorhelyettes nyitotta meg, tolmácsolva Trócsányi László rektor üdvözletét, majd Pap Ferenc dékán a Pedagógiai Kar nevében köszöntötte a résztvevőket és ismertette röviden a kar küldetését és munkáját. Kiemelte, hogy ma Magyarországon csak a Károli Pedagógiai Karán folyik református óvodapedagógus-képzés, amelynek vállalt feladata a felekezeti intézmények szakember-utánpótlása. A Károli Junior Akadémia nevében Kardos-Kása Blanka Zsófia projektmenedzser mutatta be az egyetem és a köznevelési intézmények (elsősorban a középiskolák) kapcsolatát.  Szontagh Pál, a Pedagógusképző Központ főigazgatója a különböző nevelési-oktatási szintek egymásra épüléséről, a református köznevelés rendszerfejlesztéséről beszélt. Kiemelte, hogy a Károli elkötelezett a református oktatási hálózat szolgálatában, célunk, hogy minél több református középiskolából érkező hallgatót képezhessünk, és minél több végzett hallgatónk kamatoztassa itt megszerzett tudását a református egyház intézményrendszerén belül, így az óvodákban is.

Majzik Ferencné, a PK gyakorlati tanára „Miért pont a Károli?” című előadásában azokra a – nagyrészt egyházi jellegből fakadó – sajátosságokra hívta fel a hallgatók figyelmét, amelyek megkülönböztetik a Károli óvodapedagógus-képzését más egyetemek képzésétől, és amelyek alkalmassá teszik a végzősöket a református óvodák nevelőmunkájába való beilleszkedésre. Lehoczky Mária Magdolna, a PK mesteroktatója szélesebb kantextusban, a református tanítóképzés és kisdedóvás kezdeteitől tekintette át a „szívképzés” nagykőrösi gyökereit, máig meghatározó és továbbélő hagyományait. Mindketten kiemelték a kar és személy szerint az oktatók nyitottságát és elkötelezettségét a kapcsolatépítésre, legyen szó akár külső szakmai gyakorlatokról, mentorálásáról vagy továbbképzésekről.

A szakmai előadások sorát Szova Zsuzsanna Eszter, a Bárányfelhő Református Óvoda megbízott igazgatója, a PK alumnája zárta, aki a kar nem kevesebb mint öt képzésén vett részt (óvodapedagógus, hitoktató, tanító, neveléstudományi bölcsész és protestáns köznevelési vezető). Előadásában hallgatói, munkavállalói és munkáltatói szempontból is megerősítette, hogy a református óvodapedagógus képzés és -továbbképzés jól illeszkedik a református óvodák igényeihez, és kiemelte a gyakorlatvezetői feladatokban való részvétel lehetőségét és fontosságát is vezető kollégái számára.

A szakmai programot kötetlen beszélgetés zárta, amelynek során az óvodaigazgatók kivétel nélkül nagy elismeréssel szóltak a rendezvényről, kiemelve, milyen jól esik nekik, hogy az egyetem partnerként kezeli őket, fontosnak tartja a kapcsolatépítést és méltó körülményeket biztosított a találkozásnak. A vendégek a szendvicsebédet követően palotatúrán vehettek részt, melyen Ordasi Zsuzsanna művészettörténész, a BTK egyetemi docense ismertette az épület történetét, a felújítás érdekességeit és a jelenlegi funkcióját.

Összességében a hagyományteremtőnek szánt rendezvény nagy sikerrel, a résztvevők elégedettségével zárult.  A vendégek és vendéglátók egyaránt kifejezték szándékukat a további együttműködésre, és igényüket a hasonló, szervezett találkozók folytatására.

 Református Óvodaigazgatók Szakmai Napja - Fotó

Szöveg: Szontagh Pál

Fotó: Béres Anna

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép