„Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.” (Mk 16,19–20)
A mennybemenetel ünnepe ma egy isteni perspektívára hív: arra, hogy új szemszögből nézz magadra, a testedre, a sebeidre, az életedre. Az Atya ugyanis Jézus Krisztus mennybemenetele által üzeni: ezeket is meg akarom dicsőíteni!
Amikor Jézus a tanítványok szeme láttára felemeltetett, léte nem szűnt meg, hanem az Atya jobbján továbbra is jelen van értünk, testestül-lelkestül, sebekkel és minden hatalommal. Ezen a ponton bomlik ki az új nézőpont, a mi valóságunkba beleszőtt isteni szándék: a testünk is Isten dicsőségére van szánva. A mi Urunk nem csak a „lelkünket” akarta megváltani. Jézus testben megy fel a mennybe, a sebekkel együtt. Ez azt jelenti: Isten a testünket is az Ő dicsőségére szánta. Ebből érthetjük, hogy nem az a célja, hogy megszégyenüljünk benne, hanem hogy átéljük a növekedést, az érést és a gyógyulást. A sebeink sem akadályok. Jézus megőrizte a sebeit. Nem eltüntette őket, nem szégyellte – megmutatta. Mert a seb nem csupán a fájdalom nyoma, hanem történet: az önfeláldozó szeretet története. Ebből tudhatjuk, hogy az Atya nem az ember hibátlanságát dicsőíti meg, hanem ennek ellenére hívja szeretetre, hitre és kitartásra azokat, akik küzdelmeken, kudarcokon és nehézségeken mennek át.
Lehet, hogy te is hordozol valamit magadon – egy régi sérelmet, elutasítást, fájdalmat vagy az önbizalomhiány árnyékát. Isten ma azt üzeni: ezeken keresztül is munkálkodni akarok. Ezért, ha most éppen fáradt vagy, és kimerült a vizsgáktól, vagy kételyeid vannak önmagaddal kapcsolatban tudd, hogy Isten ezek között is jelen akar lenni. Az isteni perspektíva az, hogy nézhetsz magadra, a testedre, a sebeidre, az életedre úgy, hogy ezek szintén Isten jelenlétének színterei. Mert a mennybemenetelkor Isten nem magára hagyta a világot, hanem végleg összekapcsolta a mennyet és a földet. Önmagát mivelünk.
Írta: Nemes Vitold egyetemi lelkész
