Infokommunikáció és Jog – Megjelent az újabb szám!

Megjelent az Infokommunikáció és Jog szakmai folyóirat újabb száma (XXI. évf. 2.), amely ez alkalommal is a digitális világ izgalmas területeire kalauzol bennünket. 

Az Infokommunikáció és Jog immár több, mint két évtizede az informatikai jog, a hírközlési jog, a médiajog és a hálózatos iparágak aktuális kérdéseit járja körbe. Ezek a jogterületek igen széles szabályozási kört érintenek, így a folyóirat egyes számaiban megjelenési lehetőséget kínál az adatvédelmi, a szerzői jogi, a versenyjogi kérdésekkel, valamint a személyiségvédelemmel, az elektronikus kereskedelem szabályozásával és a digitális közigazgatással foglakozó írásoknak is.  A „minden mindennel összefügghet” elv szerint, a folyóirat időközönként megjelenési lehetőséget ad műszaki és gazdasági témájú tanulmányoknak, háttérelemzéseknek is.

„E lapszámban csokorba szedett tanulmányokkal szeretnénk iránytűt adni Olvasóink kezébe… és bízunk benne, hogy mindenki a maga számára helyes irányt találja majd meg” a digitális világ útvesztőiben – fogalmazott írásában a szerkesztőbizottság elnöke.

Kiadja: a Károli Gáspár Református Egyetem, felelős kiadó: Csáki-Hatalovics Gyula Balázs, a szerkesztőbizottság elnöke, főszerkesztő: Czékmann Zsolt.

A folyóirat online elérhetősége: www.infojog.hu, e-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A legutóbbi lapszám és a benne szereplő tanulmányok online, díjmentesen ide kattintva érhetők el:

Infokommunikáció és Jog - Informatikai jog - hírközlési jog - médiajog - hálózatos iparágak - link

 

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép