Mustapha Aabi, a marokkói Ibn Zohr Egyetem professzora, nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettese látogatott egyetemünkre szeptember 24-én. A napot az Állam- és Jogtudományi Karon kezdte, ahol Tóth J. Zoltán dékánnal és Boóc Ádám nemzetközi és tudományos dékánhelyettessel találkozott.
Délután Trócsányi László rektor fogadta Rektorhelyettes urat a Károlyi–Csekonics-palotában. A vendég találkozott Szalai Gáborral, a Nemzetközi Osztály vezetőjével, Wagner Péter egyetemi docenssel, majd a Nagy Judit nemzetközi dékánhelyettes által moderált beszélgetésen vett részt Stróbl Erzsébettel, az Angol Nyelvű Irodalmak és Kultúrák Tanszék vezetőjével (Anglisztika Intézet), Hanae Ezzaouya-val (Anglisztika Intézet), Pesti Csillával (Tanárképző Intézet), Kövi Zsuzsannával (Pszichológia Intézet) és Dancsi Katalinnal ( Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézet) további, konkrét együttműködési projektek generálása céljából, majd a napot munkavacsora zárta Csoma Mózes dékánnal és Nagy Judit nemzetközi dékánhelyettessel. Látogatása során Aabi professzor úr megtekintette az impozáns Károlyi–Csekonics-palotát is.
A két egyetem közötti kapcsolat nem újkeletű: Trócsányi László rektor 2024. november 1–5. között Marokkóban tett hivatalos látogatása során Agadírban együttműködési keretmegállapodást írt alá az Ibn Zohr Egyetem elnökével. A keretmegállapodás konkrét tartalommal való megtöltésére irányuló kezdeményezések 2025 tavaszán indultak el. Május végén a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karral történt egyeztetések nyomán sikerült találni néhány ígéretes együttműködési projektet és területet.
2025. április 2–5. között Magyarország Rabati Nagykövetségének támogatásával öt marokkói fiatal érkezett egyetemünkre tanulmányi kirándulás céljából. Az április 8–9. közötti Marokkóban megrendezett Higher Education Cooperation Seminar rendezvényen Wagner Péter egyetemi docens képviselte intézményünket.
A Károli-egyetem teljes képzéses programjai keretében eddig összesen három marokkói hallgató végezte tanulmányait az intézményben. Ketten anglisztika mesterképzést, egy fő pedig pszichológia alapképzést végzett. A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar jelenlegi oktatói állományát egy fő marokkói tanár is erősíti.
















