A Magyar Batthyány Alapítvány immár hatodik alkalommal hirdette meg a gróf Batthyány Lajos- és gróf Zichy Antónia-díjakat, amelyekkel a mai kor kiemelkedő, példamutató személyiségeit ismerik el.
2025-ben Zichy Antónia-díjat vehetett át Bán Teodóra közkapcsolati és kommunikációs főigazgató, a Margitszigeti Színház igazgatója és művészeti vezetője október 6-án kiemelkedően értékes munkájáért és példás életpályájáért. Bán Teodóra életútját a kultúra, a közösség szolgálata és a hagyomány ápolása határozza meg, szakmai eredményei, elhivatottsága és emberi példamutatása korunk igazi példaképévé emelik.
„Ez a díj az én értelmezésemben arról szól, hogy ösztönözzön mindannyiunkat arra – engem is a továbbiakban –, hogy tudjam tenni azt, ami hitem és szívem szerint fontos.” - nyilatkozta a rangos elismerés átvétele után Főigazgató asszony.













