A szociális munka napján Nagy Zsuzsanna asszony látogatott a GESZK-re

A szociális munka napján Nagy Zsuzsanna asszony, Sulyok Tamás köztársasági elnök úr felesége látogatott egyetemünk Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Karára, ahol Trócsányi László rektor és Stubnya Gusztáv dékán fogadták.

A megtisztelő látogatás alkalmával Zsuzsanna asszony az oktatóktól betekintést kapott a Kar által gondozott segítő szakmák rejtelmeibe, találkozott hallgatókkal, akik a szociális munka, a szociálpedagógia, a diakónia, valamint az ápolás- és a betegellátás szakok valamelyikén tanulnak.

Zsuzsanna asszony számára mentálhigiénés szakemberként és családterapeutaként kiemelten fontos a segítő szakmák jövője. A megjelentekkel folytatott jó hangulatú beszélgetés során természetesen ez is szóba került, mint ahogyan az is, hogy a hallgatóink miként látják ebben a saját szerepüket és jövőjüket.

A szociális munka napja 1997 óta világnap. Ezen a napon azok iránt fejezzük ki megbecsülésünket, akik az egyik legnehezebb hivatás szakemberei, mégis elkötelezetten, fáradhatatlanul segítenek a rászorulóknak és hátrányos helyzetűeknek.

A szociális munka napján Nagy Zsuzsanna asszony látogatott a GESZK-re- fotók A szociális munka napján Nagy Zsuzsanna asszony látogatott a GESZK-re- fotók A szociális munka napján Nagy Zsuzsanna asszony látogatott a GESZK-re- fotók A szociális munka napján Nagy Zsuzsanna asszony látogatott a GESZK-re- fotók A szociális munka napján Nagy Zsuzsanna asszony látogatott a GESZK-re- fotók

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép