Megnyílt a jelentkezés a Mentor programra!

A KRE Mentorprogram önkéntes, nemzetközi hallgatókat segítő program, amelyre az egyetem nappali tagozatos hallgatói jelentkezhetnek. Az önkéntes munka 3-5 nemzetközi hallgató segítéséből áll, akiknek a megérkezés és a beilleszkedés segítésén túl, a tanulmányi adminisztratív ügyek kibogozásán át, számos program megszervezésével támogatható Magyarországon és a Károlin való tartózkodása.

A program részeként a félév során hat alkalommal úgynevezett BuddyCare foglalkozások kerülnek megrendezésre. Ezek interaktív, jó hangulatú alkalmak, amelyek során a résztvevők megoszthatják tapasztalataikat, közösen gondolkodhatnak a mentorálással kapcsolatos helyzeteken, és játékos csapatépítő feladatokon keresztül fejleszthetik együttműködési és kommunikációs készségeiket egy támogató közösségben.

Minden kar hallgatói számára lehetőség van az önkéntes tevékenység félévenként történő elismertetésére szabadon választható tárgyként, amely 2 kreditet ér. Ez legfeljebb két alkalommal vehető igénybe egy képzési szakasz során. Továbbá, a sikeres teljesítés után 40 óráról szóló önkéntes igazolást is lehet kérni, melyet későbbiekben ösztöndíjakhoz, munkakereséshez és/vagy a mesterképzésre jelentkezéshez is csatolhat.

Bővebb információért látogasson el honlapunkra, ahol részletesen tájékozódhat a program részleteiről.

Jelentkezni január 4. vasárnap 23:30-ig ide kattintva lehetséges.

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép