„Nem az a fontos, hogy a madár hányszor csap a szárnyával, hanem, hogy íveljen” – idézte az általa legeurópaibb magyar költőnek tartott Pilinszkyt Bogyay Katalin nagykövet, diplomata, a Károli Szabadegyetem december 3-i rendezvényének vendége.
Bogyay Katalin szakmai életútja a kezdetektől fogva felfelé ívelt, emberileg és szakmailag is mindig nyitottan, tisztán és őszintén dolgozott és szolgált itthon és külföldön komoly vezető pozíciókban. A Károlyi–Csekonics-palota báltermében az idősebb és fiatalabb generáció egyaránt érdeklődéssel hallgatta történeteit, emlékeit mindazokról a diplomáciai sikerekről, eredményekről, melyeket karrierje során elért. Az est folyamán Bán Teodóra közkapcsolati és kommunikációs főigazgató munkásságán túl gyermekkoráról is kérdezte, arról a meghatározó családi örökségről, mely pályaválasztásában is meghatározónak bizonyult.
Mindig is kultúrával és művészettel szeretett volna foglalkozni, s bár nem Budapesten nőtt fel, mégsem vált hátrányára a móri gyermekkor. Pályafutásának kezdetén újságírással foglalkozott, s már ekkor megtapasztalta, hogy milyen fontos, ha támogatják vagy nem támogatják az embert, ezért a mentorálást mindig is szívügyének tekintette. A Women4Diplomacy International alapítójaként a női egyenjogúság, a lánygyermekek védelme mindig is prioritás volt számára. Oktatóként arra is felhívja a figyelmet, hogy miért olyan fontos, hogy a nők egyre nagyobb számban képviseljék magukat a diplomáciában, és részt vegyenek béketárgyalásokon.
Elmondása szerint sikeres diplomata-karrierjéhez sokat adott, hogy televíziósként és újságíróként szerzett tapasztalatait, adottságait ezen a területen is kamatoztatni tudta, ilyen szempontból még a Covid-járvány időszakában is feltalálta magát. Állítása szerint nem forradalmi típus, mégis karrierje során számtalan eredményt mutathat fel: például másfél éves diplomáciai munkával elérte, hogy az ENSZ feloldja az 1956-os dokumentumok titkosítását. Elmondása szerint minden szakmai állomásának voltak emblematikus részei, amelyek nemcsak számára, de az utókornak is kiemelkedő fontosságú. Lelkesen tekintett vissza és beszélt a közönségnek egyik szívéhez igen közeli eseményről, mikor egyedüli televíziós újságíróként ott lehetett II. János Pál pápa mellett első magyarországi látogatásakor. Íróként több kötet kapcsolódik a nevéhez, Pilinszky-kötetei szakmai sokoldalúságát hűen tükrözik, jelenleg is több projekten dolgozik.
Az érdekfeszítő beszélgetés hamarosan visszanézhető lesz egyetemünk YouTube-csatornáján.

















