Egyetemünk szakmai partnerként vett részt a Reformátusok Szárszói Konferenciáján

A mesterséges intelligencia kérdéséről tanácskoztak augusztus 13. és 16. között a Reformátusok Szárszói Konferenciáján. Idén egyetemünk kiemelt szakmai partnerként, az előadások egyik fontos szervezőjeként kapcsolódott be a konferenciába.

A rendezvény nyitónapján Csáki-Hatalovics Gyula Balázs kancellár Modern technológia és az egyház címmel tartott előadást, melyben kiemelte, hogy „amit ma mesterséges intelligenciának nevezünk, mesterséges, az biztos, de nem intelligencia a szó hagyományos értelmében”. Hangsúlyozta, hogy „az oktatásban újra kell gondolni, hogyan mérhető a hallgatók valódi tudása és önálló gondolkodása. Kiemelte, hogy a Károli Gáspár Református Egyetemen már etikai szabályozás is készült a mesterséges intelligencia használatáról, de véleménye szerint a puszta tiltás nem jelent megoldást. Az egyházi adminisztrációban az MI gyorsíthatja a döntések előkészítését, és időt szabadíthat fel a személyes, lelki jelenlétre. Az igehirdetés esetében viszont világos határt húzott: a technológia segítheti a források összegyűjtését és elemzését, de az önálló gondolatot és a személyes bizonyságtételt nem válthatja ki”.

Az első nap estéjén pódiumbeszélgetés keretében folytatódott a mesterséges intelligencia kérdéskörének megvitatása: Csáki-Hatalovics Gyula Balázs kancellár és Szontagh Pál, egyetemünk Pedagógusképző Központjának főigazgatója együtt vizsgálta különböző aspektusok mentén a konferencia fő témakörét. Az előadásról és a pódiumbeszélgetésről bővebben ide kattintva olvashatnak.

Egyetemünk kiemelt szakmai partnerként vett részt a Reformátusok Szárszói Konferenciáján - fotók Egyetemünk kiemelt szakmai partnerként vett részt a Reformátusok Szárszói Konferenciáján - fotók

A konferencia második napjának délutáni programjában a teológiai, filozófiai és jogi szabályozás szemszögéből elemezték a mesterséges intelligenciát és annak hatásait a résztvevők, melynek keretében Tóth András, az Állam- és Jogtudományi Kar tanszékvezető egyetemi docense a jogi kihívásokról tartott előadást, amelyben részletesen kitért a szabályozások hiányára. „Négy területet emelt ki, amelyek jogi szempontból hangsúlyosak: a mesterséges intelligencia által működtetett autonóm fegyverek, az intimitás áruba bocsátása azzal, hogy az MI-t barátként, társként alkotják meg. Szintén kérdés az MI jogi besorolása, valamint a közösségi médiában megjelenő személyre szabott tartalom, aminek hatására a felhasználót arra ösztönzi, hogy több időt töltsön az online térben.” A második nap eseményeiről bővebben ide kattintva olvashatnak.

Egyetemünk kiemelt szakmai partnerként vett részt a Reformátusok Szárszói Konferenciáján - fotók

A rendezvény szombati napján Dringó-Horváth Ida, az IKT Kutatóközpont vezetője tartott előadást, melyben kiemelte, hogy „ha szintekre osztjuk az emberi gondolkodást, akkor azt látjuk, hogy az alsóbb szinteken az MI jól tudja helyettesíteni az embert, de minél feljebb lépünk, annál kevésbé”. Hozzátette, hogy „az olyan döntések meghozatalát semmiképpen nem szabad átengedni az MI-nek, amelyeknél az etikai megfontolások fontosak”. Hangsúlyozta, hogy „a mesterséges intelligencia alkalmazása a felsőoktatásban is számos feladat elvégzését gyorsíthatja. Személyre szabott oktatást tesz lehetővé és adminisztratív terheket vesz le az oktató válláról. Arról is beszélt, hogy a hallgatók értékelését, előrehaladásának követését is segíti, és sokkal előbb segít észrevenni és orvosolni azt, ha egy hallgató lemarad a többiektől. Az oktató szerint interaktív és innovatív tanulási környezeteket hoz létre az MI, és a segítségével olyan szinten tudnak adatokat ábrázolni, amilyenhez korábban szakemberek segítségére volt szükség”. A konferencia harmadik napjáról bővebben ide kattintva olvashatnak.

Egyetemünk kiemelt szakmai partnerként vett részt a Reformátusok Szárszói Konferenciáján - fotók

Forrás: reformatus.hu

 

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Napi jegyzet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Shop

Károli Shop

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép