Jubileumi Gárdonyi-napok

2026. október 15–17. között háromnapos rendezvény keretében emlékeznek meg Gárdonyi Zoltán zeneszerző, zenetudós és pedagógus születésének 120. és halálának 40. évfordulójáról, valamint köszöntik fiát, Gárdonyi Zsolt zeneszerzőt és orgonaművészt 80. születésnapja alkalmából. Gárdonyi Zsolt, a Károli Gáspár Református Egyetem díszpolgára intézményünk alapításának 30. évfordulójára komponálta Áldáskívánás négyszólamú vegyes karra és orgonára írt zeneművét, melynek ősbemutatójára a Liszt Ferenc Zeneakadémián került sor 2023. március 31-én.

A Budapesten megrendezésre kerülő szakmai programok – mesterkurzus, konferencia, kiadványbemutató és hangversenyek – mellett ez a három nap a magyar orgonás és egyházzenei szakma találkozási alkalma is egyben.

A rendezvényre nagy szeretettel hívják és várják az orgonista, kántor, egyházzenész, zenetudós, zenetanár kollégákat, diákokat és minden érdeklődőt. A szervezők remélik, hogy a Gárdonyi-jubileum a szakmai programokon túl valódi közösségi eseménnyé, a találkozások és eszmecserék három napjává válhat.

A rendezvény részletes programja alább olvasható:

OKTÓBER 15., CSÜTÖRTÖK – Mesterkurzus és a résztvevők hangversenye
Helyszín:
 Pasaréti Református Templom
A mesterkurzust vezeti: Gárdonyi Zsolt

A fesztivál első napjának középpontjában Gárdonyi Zoltán és Gárdonyi Zsolt orgonaművei állnak. A mesterkurzus aktív résztvevői a rendelkezésre álló időt már megtöltötték, passzív résztvevőként azonban minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak. Az interpretációs és előadóművészeti kérdések mellett várhatóan számos zeneszerzés-technikai és zeneelméleti szempont is előkerül majd. A nap egyben kiváló alkalom arra is, hogy a résztvevők közelebbről megismerjék a Pasaréti Református Templom új Aeris-orgonáját és annak különleges adottságait.

A nap programja:

9.30–10.00 – Érkezés
10.00–12.00 – Mesterkurzus 
Gárdonyi Zoltán és Gárdonyi Zsolt orgonaműveivel
12.00–14.00 – Ebédszünet (Közös ebéd a közeli Budagyöngyében)
14.00–16.00 – Mesterkurzus Gárdonyi Zoltán és Gárdonyi Zsolt orgonaműveivel
16.00–18.00 – Kávészünet és felkészülés a záróhangversenyre
18.00 – A mesterkurzus résztvevőinek záróhangversenye

A záróhangverseny különlegességeként magyarországi bemutatóra is sor kerül: Gárdonyi Zsolt Medley (2026) című legújabb orgonaműve hangzik fel Szilágyi Péter előadásában.
A kurzus délelőtti és délutáni részében szerény szeretetvendégséggel – kávéval, üdítővel és pogácsával – várják a résztvevőket.

 

OKTÓBER 16., PÉNTEK - Konferencia, kiadványbemutató és orgonahangverseny
Helyszín:
 Kálvin téri Református Templom

A fesztivál második napján a Gárdonyi-életmű tudományos kutatása, az évfordulóhoz kapcsolódó új kiadványok, valamint Gárdonyi Zoltán több orgonára komponált művei kerülnek a középpontba. A délelőtti konferencia a legfrissebb kutatási eredményekbe enged betekintést, délután pedig az év során megjelenő kiadványokat mutatják be. A napot egy igazi zenei ritkaságokat felvonultató hangverseny zárja.

A nap programja:
10.00–12.30 – Konferencia
A Gárdonyi-életművel kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményeket bemutató előadások. Az előadók személye és az előadások témái a következő hetekben nyomon követhetők lesznek az RKK honlapján.
12.30–14.30 – Ebédszünet
14.30–15.30 – Kiadványbemutató és kerekasztal-beszélgetés
Az évfordulóhoz kapcsolódó új kotta- és könyvkiadványok bemutatása.
Szó esik többek között az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó gondozásában megjelenő Gárdonyi Zoltán-hasonmáskiadványokról:
– Zsoltár-rapszódia a 8. zsoltár dallamára
– Bipartita két orgonára
– Fantázia a „Victimae paschali laudes” dallama felett
– a Gárdonyi Zoltán kisebb orgonaműveiből a későbbiekben megjelenő új orgona-antológia
Bemutatják továbbá a Kálvin Kiadó gondozásában készülő új kiadványokat, köztük Gárdonyi Zsolt új korálfeldolgozás-kötetét, valamint a Nemzedékről nemzedékre című, 2016-ban megjelent tanulmánykötet év végére tervezett második részét.

A kerekasztal-beszélgetés moderátora: dr. Szabó Balázs zenetudós.
Az Editio Musica Budapest három Gárdonyi Zoltán-hasonmás kiadványa és a többi elérhető Gárdonyi-kiadvány a fesztivál helyszínein – a Pasaréti Református Templomban, a Kálvin téri Református Templomban, valamint szombati gálakoncert előtt a Zeneakadémián is – megvásárolható lesz.

16.00 – Gárdonyi Zoltán művei két és három orgonára
A délutáni hangverseny a Gárdonyi-életmű egy rendkívül különleges és ritkán hallható területét mutatja be: a zeneszerző két, illetve három orgonára komponált műveit.
Közreműködik: Tabajdi Ádám, Vizi Dávid, Herczeg Zoltán és Tóka Ágoston – orgona
Műsor:
Gárdonyi Zoltán: Bipartita – két orgonára
Gárdonyi Zoltán: Triptychon – három orgonára
Gárdonyi Zoltán: Toccata az „O lux beata Trinitas” himnuszra – három orgonára
A koncert valódi zenei ritkaságokat kínál: a Triptychon 1989 óta először szólal meg ismét magyarországi hangversenyen, az O lux beata Trinitas himnuszra komponált Toccata pedig ezen az alkalmon hangzik el először Magyarországon.

 

OKTÓBER 17., SZOMBAT – Ünnepi gálakoncert

Napközben: szabad program
A fesztivál harmadik napján napközben szabad programra, budapesti városnézésre és természetesen további kötetlen szakmai és baráti találkozásokra is lehetőség nyílik.

19.30 – Gárdonyi-jubileum – Gálakoncert
Helyszín:
 Zeneakadémia, Nagyterem
1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.

A háromnapos fesztivál ünnepi gálakoncertjén Gárdonyi Zoltán és Gárdonyi Zsolt gazdag életművének újabb oldalai kerülnek előtérbe. Az est főszereplői ezúttal a kamara- és kórusművek, mellettük természetesen az orgona is fontos szerepet kap. Szólisták, hangszeres művészek, orgonisták és kórusok közreműködésével rendkívül gazdag program várja az érdeklődőket.

Ünnepeljük közösen Gárdonyi Zoltán és Gárdonyi Zsolt több nemzedéken átívelő zenei örökségét.

A gálakoncert részletes műsora, közreműködői és jegyinformációi az alábbi oldalon találhatók: Zeneakadémia – Gárdonyi-jubileum, Gálakoncert

 Jubileumi Gárdonyi-napok plakát