Bármilyen meglepő, de tudományos szempontból ma is jégkorszakban élünk – hangzott el a Károli Szabadegyetem szeptember 24-i évadnyitó rendezvényén. A 2026/2027. tanév első pódiumbeszélgetésén Cserkész, indián, dédapa, avagy a kék bolygó vándora címmel beszélgetett Juhász Árpád geológussal Trócsányi László rektor.
Az ismeretterjesztő beszélgetés elsősorban a klímaváltozás szerteágazó kérdéskörére fókuszált: Juhász Árpád geológusként elsősorban a gleccserek változásain keresztül követi nyomon a klímaváltozás jeleit, évtizedek óta tartó megfigyeléseit könyv formájában is közzétette már. Szakterületéből adódóan nagy távlatokban és időszakokban gondolkodik, így a hallgatóság számos összefüggés és érdekesség fültanúja lehetett csütörtök este a zsúfolásig megtelt Károlyi–Csekonics-palotában. A 91 éves szakember kiemelte, hogy jelentős klímaingadozások már korábban is jellemezték a történelmet, azonban tény és való, hogy a természeti katasztrófák számának növekedése, a szén-dioxid kibocsátás jelentős emelkedése, vagy akár az erdőterületek csökkenése, és ennek köszönhetően a biodiverzitás folyamatos eltűnése aggasztó jelek az emberiség számára. Juhász Árpád több mint ötven ismeretterjesztő filmet és harminckét könyvet készített, tudományos cikkei és ismeretterjesztő munkái generációkat tanítottak meg a természet szeretetére és tiszteletére. Az est során hangsúlyozta, hogy bár az egyes ember parányinak tűnhet az éghajlatváltozást előidéző számos tényező mellett, mégsem szabad lebecsülni mindazt, amit mégis megtehet.
A rendezvény során részletesen beszélt az El Niño jelenségről, a tudományos ismeretterjesztés mai helyzetéről, valamint a természettudomány és a hit kapcsolatáról személyes életén keresztül mesélt. Érdekfeszítő elbeszélésmódja egyaránt élvezetes az idősebb és fiatalabb generáció számára, s bár nincsen okostelefonja, mégis többször próbára tette már korunk meghatározó szereplőjének, a mesterséges intelligenciának a tudását.
A beszélgetés hamarosan teljes terjedelmében visszanézhető lesz az egyetem YouTube-csatornáján.














