Meghívó az Initiation into the Mysteries című konferenciára

 

A Károli Gáspár Református Egyetem „Misztikus hagyományok”  Kutatócsoportja 2015. november 20-21-én (péntek, szombat)Initiation into the Mysteries címmel konferenciát rendez. Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem, BTK, Budapest VIII., Reviczky u. 4., 1. emelet, Buda Béla Terem és 104-es terem. 
A konferencia elsődleges célja több különböző tudományterület kutatásainak bemutatása interdiszciplináris jelleggel, így filozófiatörténeti, vallásfilozófiai, vallástörténeti, színháztudományi, pszichológiai megközelítésben, nemzetközi előadógárda bevonásával: Martin Moors (Leuven), Gerd Van Riel (Leuven), Stefan Freund (Wuppertal). A konferencián lehetőség nyílik a tudományközi vitára, figyelembe véve a misztika eltérő hagyományait az európai eszmetörténetben. A rendezvény tematikája a keresztény tradíción túl mindazokat a területeket felöleli, ahol a misztikába való bevezetés fogalma szerepet játszik, úgymint a beavatás, misztagógia, misztika, vallási eksztázis, továbbá mindezek történeti és logikai vonatkozásai.  A konferencia során a téma elismert kutatói mellett – már bizonyított – fiatal kutatók is előadnak. 
A konferencia nyelve angol. A konferencia válogatott anyagát kötetben publikáljuk.

A részletes program itt található.

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép