„Valaki fent vigyáz rám"

Áldottnak érzi magát olimpiai bajnoki címvédése miatt. A testi edzés mellett a lelkére is figyel, ő maga is pszichológiát tanul. Büszke rá, hogy a Károli Gáspár Református Egyetemet is képviselheti. Örül, ha példaképként néznek rá a gyerekek és az ő sikerei miatt kezdenek el vívni. Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívóval készített interjút a reformatus.hu.

Milyen érzés az, amit most, hetekkel a címvédés után érzel? Boldogság, hála, elégedettség, fáradtság, vagy valami más?

Mindegyik egy kicsit. Elsősorban boldog és büszke vagyok, mert a mi sportágunkban nagyon ritka a címvédés, és az olimpiák történetében öt kardvívó mondhatja csak kétszeres egyéni olimpiai bajnoknak magát. Nagyszerű érzés az is, hogy a magyar sportszerető közönségnek, valamint a klubomnak, a Vasas SC-nek is örömöt tudtam okozni az újabb aranyéremmel.


Azt mondtad a döntő után, hogy áldott vagy, és azt is, hogy az, hogy kétszeres olimpiai bajnok vagy, azt sem a tehetségre, sem a szorgalomra nem lehet fogni.  Én úgy értettem mindezt, hogy felfele mutatsz. Úgy érzed, Isten ott volt veled a páston?

Áldottnak érzem magam, hiszen kétszer is át tudtam élni azt, hogy egy olimpián a dobogó tetején állhatok, és hallgathatom a magyar himnuszt. Úgy érzem, hogy ehhez önmagában a szorgalom és tehetség nem lett volna elég, noha mindkettő nagyon-nagyon fontos, szükségem volt arra is, hogy valaki fent vigyázzon rám.

A veled együtt dolgozók között van, aki a pszichéddel, a lelkeddel foglalkozik. Miért fontos számodra az, hogy ne csak a testedre, hanem a lelkedre is figyelj, figyeljenek?

A mai élsportban a sikerhez rengeteg összetevőre van szükség. Nem elég a technikai tudás és a sok edzés, figyelni kell a kondícióra és a regenerálódásra, valamint a mentális felkészülésre. Éppen ezért már évek óta komoly stáb dolgozik mellettem, velem. A szakmai munkámat Decsi András irányítja, a megfelelő fizikai állapotomért Kiss Áron erőnléti edző felel, nélkülözhetetlen Bodnár József masszőr munkája a regenerálódásban, míg dr. Kárpáti Róbert és Faludi Viktória a mentális felkészülésért felelős. A klasszikus sportpszichológiai munka mellett az ellenfeleket elemezzük pszichológiai oldalról is, így mindenre fel tudok készülni egy versenyen.


Te magad is pszichológia szakon végeztél a Károli Gáspár Református Egyetemen. 2012-ben miért választottad ezt a szakot, illetve ezt az egyetemet?

Még csak az abszolutóriumnál tartok, az államvizsga még hátravan, de az olimpia után erre már több időm lesz. Nagyon komoly szakmai tudás van az egyetem pszichológia tanszékén, ez roppant vonzó volt számomra.

A Károli református egyetem. Jelentett számodra valamit az egyetem református identitása?

Büszkeséggel tölt el, ha méltón tudom képviselni azokat a helyeket, intézményeket, amelyhez kötődöm, így a Vasast, a magyar vívósportot és természetesen a Károlit is.

Bízol abban, hogy egyre több gyermek akar majd vívni, látva akár a te sikeredet is?

Már London után is nagyon sok gyerek választotta a vívást, csak a Vasasba 150 gyerek jött az olimpiát követően. Most, hogy Szász Emese és a férfi párbajtőrözök is sikeresen szerepeltek, azt gondolom, országszerte több száz fiatal jelenik majd meg szeptemberben a vívókluboknál. Fantasztikus eredmény ez a magyar vívás számára, és mindez nagyon pozitív jövőképet fest. Ez kellemes hozadéka a sikereinknek, egy sportoló számára talán nincs is szebb érzés, amikor a gyerekek őt választják példaképnek, miatta kezdenek el sportolni.

cikk forrása: http://www.reformatus.hu/mutat/12716/

Fotó: Czeglédi Zsolt, Máthé Zoltán

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép