Erdély és Protestantizmus Történeti Kutatócsoport

Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézet kiemelt projekt
Kutatócsoport-vezető: Dr. Kurucz György

 

1. Prof. Dr. habil. Kurucz György egyetemi tanár „Kedves Hazámfiai mozdulni kell” című könyvének megjelenése és bemutatása: Keszthely, 2020. szeptember 14.
A kötetet Nagy István agrárminiszter jelenlétében Prof. Dr. habil. Szakály Sándor, a KRE egyetemi tanára, a VERITAS Intézet főigazgatója a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság elnöki minőségében mutatta be. Méltatásában felhívta a figyelmet, hogy ma is aktualitás a könyv üzenete: a múlt ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy építsük a jövőt. A 19. századi szakemberek arra jöttek rá, hogy a külföldi ismereteket itthon kell kamatoztatni, s ezt az axiómát ma is szem előtt kell tartani.
Nagy István agrárminiszter elmondta: a Festeticsek felismerték, hogy a modern gazdálkodás fenntartásához az oktatásba kell a legtöbb forrást fektetni. Ezért alapították a Georgikont. A miniszter úgy fogalmazott, hogy a legszerencsésebb pillanatban jelent meg a könyv, mert ráirányítja a figyelmet arra, hogy mennyire fontos szerepe van a tudásnak az agráriumban.
A „Kedves Hazámfiai mozdulni kell…” című kötet anyagát a szerző több évtized alatt gyűjtötte össze, több nyugat-európai városban is megfordult munkája során. Könyvével másfél év alatt készült el, a Festeticsek történetét évtizedek óta kutató professzor. Gróf Festetics László 1820-ban két fiatal tanárt, Gerics Pál orvos, állatorvost és Lehrmann József kertész és borászati szakembert küldött nyugat-európai tanulmányútra. A két szakember jelentései, levelei és naplóbejegyzései nyomán írta meg a Helikon Kastélymúzeumban bemutatott művét Kurucz György.

A kötet bemutatójáról szóló hír és videó az alábbi linken tekinthető meg:
https://tvkeszthely.hu/hirek/7405-kedves-hazamfiai-mozdulni-kell-bemutattak-kurucz-gyorgy-legujabb-konyvet2020.


2. A Nemzeti Örökség Intézete a KRE oktatója, Dr. Hóvári János  egyetemi docens vezetésével az Emlékhelyek Napja elnevezésű országos programsorozata idén augusztus 29-re, a mohácsi csata évfordulójára fókuszált. Baranya megyében a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen, a szigetvári Zrínyi-várban, továbbá a Pécsi Székesegyház Püspöki Palotában és Kincstárban is zajlottak rendezvények. A mohácsi csata 494. évfordulójára emlékezve számos programmal készült az emlékhely.
A megemlékezést követően az Emlékhely Kupolatermében írták alá a „Mohács 500” kiáltványt. A nyilatkozatot aláírták: Udvardy György, a Veszprémi Főegyház-megye érseke, pécsi apostoli kormányzó, Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora, Fodor Pál, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, Pap Norbert, a PTE Mohács 500 Program vezetője, Hóvári János, a Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566 Emlékév Emlékbizottság elnöke, Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója, Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója, valamint Hargitai János országgyűlési képviselő.

Az eseményről az alábbi fórumok adnak további információkat:
https://www.bama.hu/kozelet/helyi-kozelet/emlekevve-nyilvanitanak-a-mohacsi-csata-500-evfordulojat-2817548/

https://intermatrix.hu/Nemzeti-eml%C3%A9k%C3%A9vv%C3%A9-nyilv%C3%A1n%C3%ADtan%C3%A1k-a-moh%C3%A1csi-csata-%C3%B6tsz%C3%A1zadik-%C3%A9vfordul%C3%B3j%C3%A1t

https://24.hu/belfold/2020/08/29/nemzeti-emlekev-2026-mohacs/

https://turkinfo.hu/aktualis/hirek/tiszteletadas-megemlekezes-kialtvany-es-konyvbemutato-a-mohacsi-csata-494-evforduloja/


3.
Szulejmán Szigetvár melletti sírkomplexumának, zarándokvárosának kutatói két tudományos alapossággal megírt kötetet és a nyolc éve zajló projekt eredményeit bemutató dokumentumfilmet is a nagyközönség elé tárnak. Mindez annak köszönhetően vált lehetővé, hogy az elmúlt nyolc évben több hazai és nemzetközi tudományos együttműködés keretében folyt a Szigetvár melletti Turbékon a szultán sírkomplexumának kutatása. A szulejmáni türbe és a komplexum más épületei – a dzsámi, a derviskolostor, egy kaszárnya – előkerültek és ezek jellemzőire, funkcióira is fény derült, de kirajzolódtak az erődítmény védművei is. A kutatás egy nagy szakasza tehát lezárult. A KRE egyetemi docense, Dr. Hóvári János mindkét projekt irányításában részt vesz, melyekről a sajtóban a 2020. nyári-téli időszakban több helyen is jelent meg beszámoló.

A részletekről az alábbi honlapok adnak tájékoztatást:
https://www.szoljon.hu/kultura/hazai-kultura/szulejman-kutatas-ket-kotetet-es-egy-dokumentumfilmet-is-bemutatnak-2671274/

https://magyarnemzet.hu/kultura/szigetvari-szulejman-kutatasok-ket-kotet-es-egy-dokumentumfilm-is-a-nagykozonseg-ele-kerul-8637264/?fbclid=IwAR1uLwK-uun-ABI60I5lLES7gy8e44bfm7rpwzVgGktnRDm_i971F5zF3dw


https://btk.mta.hu/hirek/1577-beszamolo-a-zrinyi-szulejman-kutatocsoport-vizsgalati-eredmenyeit-osszefoglalo-konyvsorozat-es-dokumentumfilm-bemutatojarol

http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Szigetvari_Szulejman-kutata-sok__ket_kotet_es_egy_dokumentumfilm_is_a_nagykozonseg_ele_kerul/233652?fbclid=IwAR2fqojgo-SwHm8V0w0-myus1Qr1D1xpTwWUx0eB-W6DqPpQkUFmBjZsK_g

4. A 2020. évi Zrínyi Napok keretében a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékbizottság, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Pécsi Tudományegyetem szervezésében ünnepi könyv- és filmbemutatót tartott. A meghívott vendégek a Fodor Pál és Pap Norbert által szerkesztett „Szigetvár-könyvek” sorozat eddig megjelent két kötetével ismerkedhetnek meg. Ezt követően Borsody István Élet a türbe árnyékában című filmjét láthatják. Az eseménynek Szigetvár Város Önkormányzata adott otthont a Városháza Dísztermében. A rendezvény elnöke a KRE egyetemei oktatója, Dr. Hóvári János, a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékbizottság elnöke volt.

5. Rákóczi Emlékkönyv. A kötetet szerkesztette: Bódvai András. Kiadja a V4 Együttműködés Kulturális és Közéleti Egyesület, Budaörs, 2020.
Illusztris albumot jelentettek meg a Rákóczi-szabadságharc témakörének kutatói 2020 nyarán V4 Együttműködés Kulturális és Közéleti Egyesület megbízásából és kiadásában. A tíz írást, továbbá színvonalas képanyagot tartalmazó, reprezentatív album rendhagyó módon nemcsak egy díszes emlékkötet, hanem egytől egyig friss kutatásokon alapuló tudományos eredményeket közreadó tanulmányokat tartalmaz, többek között a szabadságharc történeti távlatokban elhelyezett jelentőségéről, a korabeli hadviselésről, fegyverzetről és a tábornoki karról, vala-mint a szabadságharc utóéletéről, II. Rákóczi Ferenc és családtagjai megítéléséről. A KRE Történettudományi Intézetének munkatársa, Dr. Kincses Katalin Mária egyetemi adjunktus a „Rákóczi-kultusz története és jelentősége” címmel írt tanulmányt a kötetbe.

6. Dr. Kincses Katalin Mária „Rudimenta Militiae. Írások a művelődés és mentalitás hadtörténeti vonatkozásainak témaköréből” című kötete 2020 júliusában jelent meg a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiadásában. A szerző három nagy tematikai egységbe sorolta a militaria hungarica művelődés- és mentalitástörténeti vonatkozásairól szóló írásait. A kötet gerincét alkotó, tanulmányokból álló nagy tematikai egység (A katonai műveltség és reprezentáció) a politikai és katonai reprezentáció összefüggésrendszerének témáját járja körül például a Rákóczi-szabadságharc témaköréhez illeszkedő magyar, német nyelvű tanulmányokban, a valaha a legmagasabb pozícióba jutott, kiemelkedő műveltségű gróf Hadik András, az Udvari Haditanács elnökének szellemi hagyatékáról szóló írásban, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc propagandájáról Prof. Dr. Hermann Róbert egyetemi tanárral közösen készített összeállításban vagy a kiemelkedő magyar hadtörténész, Markó Árpád francia kapcsolatrendszerét feltáró munkában.

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép