A nemzetközi mobilitásokon túlmenően egyetemünk számára kiemelten fontos a nemzetközi tudományos, kutatási, stratégiai, közös képzési (oktatási) projektekben történő részvétel. Ezekben a kategóriákban a következő projektek megvalósítása zajlik egyetemünkön:
Támogató szerverzet
Erasmus Mundus Joint Master Degree
Együttműködés célja, rövid leírása
Az EMLex interdiszciplináris program kiváló lehetőséget kínál azoknak, akik érdeklődnek a nyelvészet és a lexikográfia iránt, és céljuk a legújabb nyelvészeti módszerek, szójegyzékek és adatbázisok felhasználásával nyomtatott vagy online szótárak tervezése és összeállítása. Az EMLex professzorai nyolc országból érkeznek, és mindegyikük a modern lexikográfia egyik területére specializálódott. Az EMLex hallgatói a második félévben találkoznak egymással az EMLex programban részt vevő egyik európai egyetemen, és együtt vesznek részt német és angol nyelvű kurzusokon. A Károli Gáspár Református Egyetem Német és Holland Tanszéke az egyetlen intézmény Magyarországon, amely ezt az európai közös tanulmányi programot kínálja.
Együttműködő felek
- Universidade de Santiago de Compostela (koordinátor)
- Friedrich-Alexander Universitat
- Université de Lorraine
- Ilia State University
- Universidade do Minho
- Universitat Hildesheim
- Universitá Roma Tre
Együttműködés kezdő időpontja, aláírás dátuma
2024.09.01
Együttműködés tervezett időtartama
2029.08.31
Együttműködés jellege (oktatási, kutatási, stratégiai)
oktatási
Együttműködés célja, rövid leírása
Az EMLex interdiszciplináris program kiváló lehetőséget kínál azoknak, akik érdeklődnek a nyelvészet és a lexikográfia iránt, és céljuk a legújabb nyelvészeti módszerek, szójegyzékek és adatbázisok felhasználásával nyomtatott vagy online szótárak tervezése és összeállítása. Az EMLex professzorai nyolc országból érkeznek, és mindegyikük a modern lexikográfia egyik területére specializálódott. Az EMLex hallgatói a második félévben találkoznak egymással az EMLex programban részt vevő egyik európai egyetemen, és együtt vesznek részt német és angol nyelvű kurzusokon. A Károli Gáspár Református Egyetem Német és Holland Tanszéke az egyetlen intézmény Magyarországon, amely ezt az európai közös tanulmányi programot kínálja.
Támogató szerverzet
Erasmus Mundus Joint Master Degree
Együttműködés célja, rövid leírása
Az Erasmus+ keretben működő úgynevezett EMJM egy több intézmény által közösen hirdetett mesterképzés. Jelen mesterképzés a szociológia és a politológia határán a határokon átnyúló nemzetközi migrációval foglalkozik. A képzésnek van korábbi magyarországi előélete, jó tapasztalata. A KRE a négyféléves képzés második, Közép-Európa specifikus félévében fogadná a hallgatók kb. egyharmadát.
Együttműködő felek
- Université de Lille (koordinátor),
- Université Libre de Bruxelles
- University College Cork,
- Université Cheikh Anta Diop de Dakar,
- Universidad de Granada,
- Galatasaray University, Isztambul
- Universitatea Babes Bolyai, Kolozsvár,
- Universidad Federal do Rio de Janeiro,
- Universytet Wroclawski,
- University of the Aegean
Együttműködés kezdő időpontja, aláírás dátuma
2025.11.01
Együttműködés tervezett időtartama
2030.12.31
Együttműködés jellege (oktatási, kutatási, stratégiai)
oktatási
Együttműködés célja, rövid leírása
Az Erasmus+ keretben működő úgynevezett EMJM egy több intézmény által közösen hirdetett mesterképzés. Jelen mesterképzés a szociológia és a politológia határán a határokon átnyúló nemzetközi migrációval foglalkozik. A képzésnek van korábbi magyarországi előélete, jó tapasztalata. A KRE a négyféléves képzés második, Közép-Európa specifikus félévében fogadná a hallgatók kb. egyharmadát.
Támogató szerverzet
Erasmus Mundus Design Measures
Együttműködés célja, rövid leírása
Ez a tervezési projekt egy 120 ECTS kreditpontos EMJM kidolgozását célozza, amely az angol nyelvű kulturális világ hozzájárulását vizsgálja a közös európai gondolkodásmód kialakításához. Az így létrejövő mesterképzés elemzi az angol nyelvű kulturális termékek és más európai kulturális diskurzusok közötti szinergiákat, valamint azt, hogy ezek a szinergiák hogyan járulhatnak hozzá az európai identitás pozitív formáinak kialakításához.
Együttműködő felek
- Universitat Jaume I (koordinátor)
- Sapienza Università di Roma
- Tallinni Egyetem
- Tbiliszi Állami Egyetem
Együttműködés kezdő időpontja, aláírás dátuma
2024.11.01
Együttműködés tervezett időtartama
2026.01.31
Együttműködés jellege (oktatási, kutatási, stratégiai)
oktatási
Együttműködés célja, rövid leírása
Ez a tervezési projekt egy 120 ECTS kreditpontos EMJM kidolgozását célozza, amely az angol nyelvű kulturális világ hozzájárulását vizsgálja a közös európai gondolkodásmód kialakításához. Az így létrejövő mesterképzés elemzi az angol nyelvű kulturális termékek és más európai kulturális diskurzusok közötti szinergiákat, valamint azt, hogy ezek a szinergiák hogyan járulhatnak hozzá az európai identitás pozitív formáinak kialakításához.
Támogató szerverzet
Erasmus+
Együttműködés célja, rövid leírása
A projekt fő célja, hogy csökkentse a felsőoktatási intézményekben a gyermeket vállaló hallgatókat érintő akadályokat. A partnerségi keretek között megvalósuló projekt olyan befogadó megközelítést hoz létre az egyetemek számára, amely lehetővé teszi az említett célcsoport integrációját a felsőoktatási tevékenységekbe. A program keretében a partnerség első számú prioritásnak tekinti a családbarát felsőoktatási rendszerek kiépítését, ezen belül is kiemelten a hátrányos helyzetű hallgatók hozzáférési, részvételi és tanulmány-befejezési arányának növelését. A projekt eredményeként létrejövő átfogó forrásokkal és azok felhasználásával a partnerség célja, hogy a résztvevő felsőoktatási intézményekben befogadó, családbarát tantervek és gyakorlat valósuljon meg.
Együttműködő felek
- Nagycsaládosok Országos Egyesülete (koordinátor)
- Selye János Egyetem
- Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
- II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
Együttműködés kezdő időpontja, aláírás dátuma<
2024.02.01
Együttműködés tervezett időtartama
2026.02.28
Együttműködés jellege (oktatási, kutatási, stratégiai)
stratégiai
Együttműködés célja, rövid leírása
A projekt fő célja, hogy csökkentse a felsőoktatási intézményekben a gyermeket vállaló hallgatókat érintő akadályokat. A partnerségi keretek között megvalósuló projekt olyan befogadó megközelítést hoz létre az egyetemek számára, amely lehetővé teszi az említett célcsoport integrációját a felsőoktatási tevékenységekbe. A program keretében a partnerség első számú prioritásnak tekinti a családbarát felsőoktatási rendszerek kiépítését, ezen belül is kiemelten a hátrányos helyzetű hallgatók hozzáférési, részvételi és tanulmány-befejezési arányának növelését. A projekt eredményeként létrejövő átfogó forrásokkal és azok felhasználásával a partnerség célja, hogy a résztvevő felsőoktatási intézményekben befogadó, családbarát tantervek és gyakorlat valósuljon meg. A nemzetközi konzorcium sokszínű palettája ismeretek, tapasztalatok és ötletek sokszínűségét kombinálja és elemzi több szempontból, összekapcsolva azokat az Európai Oktatási Térségért való kiállás mellett. A projekt keretében átfogó fókuszcsoportos kutatási tevékenység valósul meg a partnerszervezetk intézményi keretei között. Két kutatási dokumentum fogja feltárni azokat a kihívásokat, amelyekkel a családok szembesülnek az egyetemi életben, vala-mint a tanárok számára szükségesnek talált azon készségeket, amelyekkel az említett kihívásokra reagálni tudnak. A kutatási eredmények alapján pedig egy olyan eszközkészlet-dokumentum kerül összeállításra, mely útmutatást és módszertani eszközöket nyújt a tanárok számára a családos hallgatók támogatásához a felsőoktatási intézményekben. A dokumentum az inkluzív tanulási környezet megteremtéséhez szükséges olyan konkrét készségekre fog összpontosítani, mint a kommunikáció, az empátia és együtt érzés, rugalmasság és alkalmazkodóképesség, technológiai és együttműködési készségek.
Támogató szerverzet
Erasmus+
Együttműködés célja, rövid leírása
A pályázat célja egy adatalapú lemorzsolódás előrejelző program kidolgozása. Erre építve a partnerek beavatkozásokat dolgoznak ki. A pályázat zárultával az intézmények rendelkezni fognak a lemorzsolódást előrejelző modellel és az arra építő beavatkozásokkal.
Együttműködés kezdő időpontja, aláírás dátuma
- Selye János Egyetem
- Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
- II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
Együttműködés kezdő időpontja, aláírás dátuma
2025.05.01
Együttműködés tervezett időtartama
2027.10.31
Együttműködés jellege (oktatási, kutatási, stratégiai)
stratégiai
Együttműködés célja, rövid leírása
A pályázat célja egy adatalapú lemorzsolódás előrejelző program kidolgozása. Erre építve a partnerek beavatkozásokat dolgoznak ki. A pályázat zárultával az intézmények rendelkezni fognak a lemorzsolódást előrejelző modellel és az arra építő beavatkozásokkal.
Támogató szerverzet
Visegrad Fund
Együttműködés célja, rövid leírása
A pályázat a helyi lakáspolitikákat vizsgálja. Létező mintákból tekinti át, hogy azok prioritásait, céljait, eszköztárukat. Igyekszik egyfajta helyi lakáspolitikák repertóriumát felállítani. Ezek értékelésével, és részben ezen bázison a Visegrádi térség (a programba bevont három ország) jó gyakorlatainak kiemelésével javaslatokat is megfogalmazunk azon szervezetek számára, amelyek helyi lakáspolitika készítésében fognak.
Együttműködés kezdő időpontja, aláírás dátuma
- Opolei Egyetem,
- Ostravai Technikai Egyetem
Együttműködés kezdő időpontja, aláírás dátuma
2025.04.01
Együttműködés tervezett időtartama
2026.09.30
Együttműködés jellege (oktatási, kutatási, stratégiai)
kutatási
Együttműködés célja, rövid leírása
A pályázat a helyi lakáspolitikákat vizsgálja. Létező mintákból tekinti át, hogy azok prioritásait, céljait, eszköztárukat. Igyekszik egyfajta helyi lakáspolitikák repertóriumát felállítani. Ezek értékelésével, és részben ezen bázison a Visegrádi térség (a programba bevont három ország) jó gyakorlatainak kiemelésével javaslatokat is megfogalmazunk azon szervezetek számára, amelyek helyi lakáspolitika készítésében fognak.
Copyright © 2025 Károli Gáspár Református Egyetem. Minden jog fenntartva.