Oké vagy nem oké” - 50 óra érték és közösség - amikor a közösségi szolgálat több mint kötelezettség - tanulmányi verseny

Regisztrációs határidő: 2025.11.15.

A verseny alapítója és meghirdetője: Károli Gáspár Református Egyetem

A verseny szervezője: A KRE Szociális Munka és Diakónia Intézete és a Károli Junior Akadémia

A verseny célja:
A pályázat célja, hogy a középiskolás diákok reflektáljanak az 50 órás közösségi szolgálat során szerzett tapasztalataikra. Arra ösztönözzük őket, hogy bemutassák, milyen értékeket, élményeket, tanulságokat fedeztek fel a szolgálat során, és hogyan járult hozzá személyiségük, világlátásuk, közösségi szemléletük fejlődéséhez.

A pályázat lehetőséget biztosít arra, hogy a diákok képi (saját fotó, saját rajz vagy grafika) és szóbeli formában dolgozzák fel élményeiket.

A verseny tárgya:

A pályázók egy képet, egy tetszőleges technikával készült rajzot/festményt vagy saját grafikát küldenek be, amelyet a közösségi szolgálat inspirált. A képet egy maximum 500 karakteres leírás kíséri, amelyben röviden bemutatják, mit jelentett számukra az adott élmény.

 

Javasolt “hívószavak” a pályázathoz:

  • Ha nem lettem volna ott
  • Hétköznapi hősök
  • Kezeim nyomán
  • A szolgálatom arcai

 

Szakmai tartalmának ismertetése:

A beérkező pályaműveket szakmai zsűri értékeli, amelynek tagjai szociális szakemberek és képzőművészeti területről érkező meghívott zsűritagok. Az értékelésnél kiemelt szempont, hogy a diákok mennyire tudják bemutatni a közösségi szolgálat során szerzett élményeik mélységét, személyes tanulságait, valamint a szolgálat közösségre gyakorolt hatását.

Formai követelmények

Fotó

  • Felbontás: minimum 300 dpi (nagy felbontású, nyomtatásra és bemutatásra alkalmas)
  • Formátum: JPG vagy PNG
  • Minimális méret: 2048 x 1536 pixel (3 M pixel)
  • A kép legyen éles, jól komponált, vizuálisan kifejező


Grafika

  • Felbontás: 300 dpi
  • Színrendszer: RGB
  • Beküldés:
  • Vektoros grafika: vektoros PDF
  • Pixeles grafika: JPG vagy TIF


Rajz

  • Formátum: A4
  • Technika: bármilyen (ceruza, toll, festék stb.)
  • Beküldés: scannelt formában elektronikus úton, az eredeti rajzot a személyes fordulóra kell elhozni


Rövid szöveges leírás

  • Hossza: maximum 500 karakter
  • Tartalom:
    • Röviden bemutatja, mit jelentett a pályázó számára az adott élmény
    • Kiemelheti a szolgálat során szerzett tanulságokat, értékeket, élményeket


A pályázaton való részvételhez előzetesen egy online űrlap kitöltésével kell nevezni, amely során a jelentkező megadja a szükséges adatokat. Regisztráció

Nevezési határidő: 2025.11.15.

A pályaművek beküldésének határideje 2026. január 15.

Pályaművek beküldése
A tanulók elektronikusan nyújthatják be pályaműveiket, amelyek lehetnek kép, grafika vagy rajz, kiegészítve egy rövid leírással. A pályaműveket e-mailben kérjük elküldeni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. Az e-mail tárgyában kérjük feltüntetni a „pályázat” szót.

Az e-mail szövegében kérjük megadni a következő adatokat: a felkészítő tanár nevét, a diák nevét, az iskola nevét, az osztályt, valamint azt, hogy a pályázó a református vagy a nem református kategóriában indul.

Személyes forduló:
 A legjobb pályázókat meghívjuk a 2025. február 10-én, a Károlyi-Csekonics-palotában megrendezett személyes fordulóra. (Kiértesítés január 20-ig történik.)

A diákok 10 perces előadásban mutatják be, milyen értékeket és tanulságokat fedeztek fel a közösségi szolgálat során.

Reflektálniuk kell arra, hogyan változtatta meg gondolkodásukat, közösséghez való viszonyukat, mit adott nekik emberileg a szolgálat.

A verseny díjazása
Külön kategóriában díjazzuk a református és nem református iskolában tanuló diákokat. A verseny döntőjébe fordulójába bejutó résztvevőket a részvételt elismerő oklevéllel és KRE-s ajándékokkal honoráljuk.

Plusz intézményi pont a felvételin!

  1. helyezett 100 intézményi pontot,
  2. helyezett 75 intézményi pontot,
  3. helyezett 50 intézményi pontot,


minden döntőbe bekerült résztvevő 25 intézményi pontot érhet el, amely beszámít a felvételi pontokba.

(A versenyen megszerzett intézményi pontok a Károli Gáspár Református Egyetem képzéseire való jelentkezés esetén számíthatóak be.)

+ értékes nyeremények!

Szervezők és közreműködők:

Dr. Ipolyi Dóra

Dr. Pálmai Judit

Birinyi Márk

Károli Junior Akadémia

Bevont személyek: SZMDI oktatói és hallgatói

Külső közreműködők: meghívott szakemberek (szociális és művészeti területről)

 

Elérhetőség

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Összefoglaló:

Az „50 óra – Érték és közösség” című pályázat lehetőséget nyújt arra, hogy a középiskolások bemutassák az 50 órás közösségi szolgálat során szerzett élményeiket és tapasztalataikat. A diákok képi és szóbeli formában dolgozzák fel, hogy mit jelentett számukra a szolgálat, milyen értékeket fedeztek fel, és hogyan erősítette őket személyiségükben, közösségi identitásukban.

A program célja, hogy a fiatalok reflektáljanak saját élményeikre, és inspiráló módon osszák meg, hogyan formálta őket az önkéntes tevékenység – mindezt művészi, kreatív formában.

 

Adatkezelés és hozzájáruló nyilatkozatok

Az adatkezelési tájékoztató ITT tekinthető meg.

Az adatkezelési tájékoztatóval kapcsolatos hozzájáruló nyilatkozatok ITT tölthetők le.

Kérjük, hogy 16. életévét be nem töltött jelentkezők a szülői/gondviselői hozzájáruló nyilatkozatot a fenti link segítségével töltsék le és kitöltés után küldjék vissza a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.