2020. január 24-én a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Jogtörténeti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszéke, valamint az Alkotmányjogi Tanszék egész napos jogelméleti konferenciát szervezett, a fenti címmel. Ezen az alkalmon a jog elméleti alapkérdéseiről, a jog rétegeiről, működéséről, valamint az alkotmányjogi rétegnek a többi jogrétegre és a különböző tételes jogágakra való hatásáról beszéltek és vitatkoztak a résztvevők, akik (egyetlen kivétellel) az ország valamennyi jogi karát, illetve jogtudományi műhelyét képviselték.

Miskolczi- Bodnár Péter professzor, a KRE ÁJK dékánjának megnyitó szavait, valamint Tóth J. Zoltán főszervező köszöntőjét követően Pokol Béla akadémiai doktor, egyetemi tanár, alkotmánybíró vitaindító főelőadásával vette kezdetét a konferencia. A délelőtti szekcióban Varga Csaba akadémiai doktor, professor emeritus, Szilágyi Péter professor emeritus, Deák Dániel egyetemi tanár, Szmodis Jenő habilitált egyetemi docens, Varga Zs. András alkotmánybíró, egyetemi tanár, Cservák Csaba habilitált egyetemi docens, valamint Tóth J. Zoltán habilitált egyetemi docens gondolta tovább Pokol Béla elméletét, illetve beszélt a jog egyéb teoretikus alapkérdéseiről.

A második, délutáni szekcióban a jog rétegeinek tételes jogi megjelenései kerültek a középpontba. E szekciót Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság volt elnöke, professor emeritus előadása nyitotta meg, majd Gárdos-Orosz Fruzsina, a Jogtudományi Intézet igazgatója, habilitált egyetemi docens, T. Kovács Júlia egyetemi adjunktus, Domokos Andrea egyetemi tanár, Simon István egyetemi docens, Prugberger Tamás professor emeritus, Nagy Zsolt egyetemi docens és Téglási András habilitált egyetemi docens, az NKE ÁNTK dékánhelyettese tartottak előadást.

Az egyes szekciókat élénk és előremutató szakmai viták zárták, amelyek a résztvevők és a hallgatóság épülését, a jog mélyebb megértését, illetve a különböző jogfelfogások ütköztetését egyaránt szolgálták. A tudományos konferencián elhangzott előadások alapjául szolgáló tanulmányok önálló kötetben való megjelenése nyár elejére várható.

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép