A Károli Gáspár Református Egyetem Teremtésvédelmi Műhelye is részt vett a XI. Környezeti Nevelési Világkongresszuson, amely a környezetpedagógia legnagyobb szabású nemzetközi rendezvénye. Célja, hogy nemzetközi fórumot biztosítson a környezeti nevelésben tevékenykedő kutatók és szakemberek számára. A kétévente megrendezésre kerülő kongresszus címe 2022-ben „Hídépítés a klímavészhelyzet idején”, mottója pedig „Building bridges”, azaz hidak építése.


Forrás: weec.org

A rendezvényt a csehországi Masaryk Egyetem, az AIM Group International és a WEEC Network szervezte a Károly Egyetem, a cseh Környezetvédelmi Minisztérium és más partnerek szoros támogatásával Prágában. A plenáris üléseket, előadásokat, posztereket a nem-formális környezeti nevelési helyszínekre szervezett terepgyakorlatok egészítették ki.


Forrás: Petr Zewlakk Vrabec/weec.org

A Teremtésvédelmi Műhely munkatársa, Szűcs Boglárka a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület delegációjának tagjaként a keresztyén teremtésvédelmi közösségek és környezeti neveléssel foglalkozó civil szervezetek együttműködésének jelentőségéről tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy a két megközelítés egymást kiegészíti, az egyházi oldal erkölcsi értékalapú látásmódja és a szakmai felek környezettel kapcsolatos tudása összeadódik, ezáltal hatékonyabb szemléletformálást tudnak együtt elérni.


Forrás: Szűcs Boglárka

Dr. Victor András – az MRE Ökogyülekezeti Tanács tagja a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület történetéről és a menet közben jelentkező koncepcionális kérdésekről tartott előadást, például az általános vagy speciális jelleg dilemmájáról.


Forrás: Petr Zewlakk Vrabec/weec.org

A kutatók és tudósok által vezetett tíz párhuzamos szekció között a „Sustainability at Universities” (Fenntarthatóság az egyetemeken) szekcióban a különböző egyetemek kapcsolattartói számoltak be az egyetemzöldítési törekvéseikről, stratégiáikról és egyetemközi együttműködéseikről. Emellett számos más téma is helyet kapott: Környezeti nevelés az anthropocénben; Klímaváltozás és környezeti nevelés; Egész iskolás megközelítés; Művészet, etika és környezeti nevelés; Kora gyermekkori környezeti nevelés; Üzlet és környezeti nevelés.


Forrás: weec.org

A konferenciához kapcsolódó terepi programok kilenc cseh környezeti nevelési központban kerültek megrendezésre, hidat képezve az elmélet és a praktikum között, a gyakorlati szakemberek által meghatározott témák széles skálájának megvitatásával. Betekintést nyerhettünk a cseh ökoiskola hálózat működésébe; ökológiai gazdálkodás és közösségi kertek szervezésébe; kerékpáros és egyéb városi akciók szervezésébe; kutatásalapú tanulási programokba, a „népi hagyományok és hagyományos mesterségek a kortárs környezeti nevelésben” programba, valamint az állatkertekben folyó környezeti nevelésbe.


Forrás: Szűcs Boglárka

A kongresszus a környezeti nevelés valamennyi szereplőjének találkozóhelye, ahol a környezeti nevelés módszereivel és eredményeivel kapcsolatos kutatásokat,  tapasztalatokat, jó gyakorlatokat mutatják be, a környezetvédelem és a fenntarthatóság érdekében történő oktatás szerepét és fontosságát vitatják meg minden szinten, beleértve a felsőoktatást is. A szakmai vita és tudásátadás az öt kontinenst képviselő tudományos bizottság és a  fogadó ország szakmai felügyelete alatt történik. 2003 óta tizenegy világkongresszuson több mint 100 különböző országból több ezer ember vett részt: egyetemi professzorok, kormányzati tisztviselők és nemzetközi szervezetek, újságírók, politikai képviselők, vállalkozások, civil környezeti nevelési szervezetek, egyetemek képviselői. A Hálózat az ENSZ-szel és annak ügynökségeivel összhangban, oktatási, kutatási, kulturális és tudományos szervezetekkel együttműködve működik.
 
A következő Környezeti Nevelési Világkongresszusra 2024. január 29-február 2-a között kerül sor Abu Dhabiban, az Egyesült Arab Emírségekben.  Témája a win-win stratégia egy jobb világért. A rendezvényről és a hálózatról bővebb információk: https://weecnetwork.org/
 
 
Szűcs Boglárka – Teremtésvédelmi Műhely referens

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép