A Károli Junior Akadémia küldetése, hogy a pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak segítsen eligazodni a továbbtanulás útvesztőjében. Ebből a célból került megrendezésre 2023. január 26-án egy kincskereső játék tematikáján alapuló osztálykirándulás egyetemünk központi épületében, a Károlyi-Csekonics-palotában. A szervezők a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium igazgatóját, Tóth Csaba Csongort, továbbá kísérő tanárait és diákjait fogadták az egyetemen.

Az esemény során valamennyi kar képviselői teljes körű tájékoztatással készültek a diákok részére. Ennek megfelelően az első program keretében a középiskolások betekintést nyerhettek az egyetemi karok működésébe, a képzésekkel kapcsolatos lehetőségekbe. Az előadások során a karokat képviselő hallgatók bemutatkozásán keresztül megismerkedhettek az egyetemi hallgatói élettel. Ezt követően a diákok Dr. Ordasi Zsuzsanna, a BTK Művészettörténeti Tanszék egyetemi docensének kíséretében egy vezetett palotabejáráson vehettek részt, amelynek során megtekinthették az impozáns helyiségeket és megismerkedhettek a palota történetével.

A palotabejáráson elhangzott információk szervesen kapcsolódtak a nap utolsó programjaként megrendezett kincskereséshez. A palotában kijelölt pálya állomásain kapott feladatok megoldása az egyetemhez és a körbevezetésen hallott információkhoz kapcsolódtak. A csapatok jókedvűen és leleményesen teljesítették a pályát. A legjobb három csapat tagjait ajándékcsomaggal jutalmazták, amelyet Prof. Dr. Trócsányi László, az egyetem rektora adott át a diákoknak.

A nap zárásaként az egyetem szeretetvendégségre invitálta a diákokat és tanáraikat, ahol kötetlen formában nyílt lehetőség a további tájékozódásra és az élmények megosztására.

 

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép