A reformáció ünnepén több mint ötszáz évre tekintünk vissza. Felidézzük azokat, akik kérdezni mertek, akik megvizsgálták az egyház tanítását és gyakorlatát, és a Szentírás megértett üzenetéhez igazodva változást kezdeményeztek. Emlékezés közben azonban érdemes magunktól is megkérdeznünk: valóban ötszáz éve tart a reformáció? Ami egykor elkezdődött, ma is történik közöttünk?

Ecclesia reformata semper reformanda est. (A megújított egyháznak szüntelenül meg kell újulnia.) A reformáció örökségét továbbgondoló elv szerint az egyháznak szüntelenül megújulásra van szüksége. Ez a megújulás az Isten igéjéhez való újra odafordulásból születik. Abból a készségből, hogy amit örököltünk, megszoktunk vagy magunk alakítottunk ki, azt ismét az Ige világosságába állítjuk. Karl Barth a dogmatika feladatát is ehhez az önvizsgálathoz kapcsolja: az egyház mindenkori megismerésének megfelelően, a Szentírás mércéje szerint vizsgálja meg saját igehirdetésének tartalmát. Ebben egyszerre van jelen a megértett igazságért viselt felelősség és annak alázatos elismerése, hogy megértésünk további korrekcióra szorulhat.

Könnyebb felismernünk elődeink megújulásának jelentőségét, mint észrevennünk saját megcsontosodásainkat. Egy megszokott gyakorlat biztonságot ad. Egy régen kialakult válasz megkímél az új kérdések fáradságától. Idővel azonban el is felejthetjük, miért teszünk valamit. Ilyenkor a „mindig így csináltuk” észrevétlenül átveheti a megfontolt indoklás helyét. Sőt, a reformáció emlékét magát is őrizhetjük úgy, hogy közben egyre kevesebb teret engedünk annak a szemléletnek, amelynek örökségét ünnepeljük.

Mindeközben korunk újabb és újabb kérdésekkel szólít meg bennünket. Talán érdemes egy-kettőt megemlíteni, nyugtalanító aktualitásuk okán:

• Vajon a bizonytalanná váló világpolitikai és társadalmi viszonyok közepette hogyan beszélhetünk hitelesen reménységről?
• Vajon a megosztott nyilvánosságban hogyan maradhatunk párbeszédben (közösségben) azokkal, akik másként gondolkodnak?
• A figyelmünket alakító digitális környezetben hogyan teremtünk helyet a csendnek, az elmélyülésnek és a személyes találkozásnak?
• A mesterséges intelligencia a tudás, az alkotás és a felelősség kérdéseit helyezi új megvilágításba. Vajon mit jelent a saját szellemi munka, a hiteles megszólalás, a személyesen vállalt bizonyságtétel, amikor összefüggő szövegek néhány pillanat alatt előállíthatók?

Egyetemi és egyházi közösségként ezekben a helyzetekben is feladatunk megvizsgálni, hogyan segítik örökölt válaszaink az evangélium megértését, és hol szükséges továbbgondolnunk őket. Pál apostol felszólítása – „Mindent vizsgáljatok meg, a jót tartsátok meg!” (1Thessz 5,21) – két, egymástól elválaszthatatlan mozdulatra hív: vizsgáljuk meg a dolgokat, és tartsuk meg a jót. A vizsgálat nyitottságot kíván; a megtartás figyelmet, hűséget és felelősséget. Ha egy gyakorlat hosszú múltra tekint vissza, az önmagában nem döntő érv egyik irányban sem. Lehet, hogy változtatásra szorul, mert elhomályosítja azt, amit szolgálnia kellene. De az is lehet, hogy újra fel kell fedeznünk az értékét, és tudatosabban kell élnünk vele.

Hogyan ismerhetjük fel a különbséget? Megkérdezhetjük: érthetőbbé válik-e általunk az evangélium? Krisztushoz segítjük-e közelebb az embereket? Épül-e a közösség? Figyelünk-e azokra is, akik nehezen találnak benne helyet? A válaszkereséshez pedig szükségünk van egymásra. Olykor éppen egy újonnan érkező mutat rá arra, amit belülről már alig veszünk észre. Egyetemi közösségként különösen is feladatunk, hogy taníthatók maradjunk: meghalljuk a kérdéseket, megvizsgáljuk érveinket, és vállaljuk felismeréseink következményeit.

Ehhez bátorság kell, amelynek forrása Isten kegyelme lehet. Egyházunkat Isten hűsége tartja meg; ezért van szabadságunk beismerni tévedéseinket, és hálával felismerni azt is, amit jól teszünk. A megújulás a reménység lehetősége: Isten igéje ma is megszólíthat, helyreigazíthat és új utat nyithat előttünk.

Október 31-én ezért az emlékezés mellett helye van ennek a csendes kérdésnek is: mit kell ma megvizsgálnunk, min kell változtatnunk, és mi az a jó, amit gondosabban kell őriznünk? A reformáció folytonossága abban válhat láthatóvá közöttünk, hogy újra és újra készek vagyunk Isten igéjére hallgatni: „Mindent vizsgáljatok meg, a jót tartsátok meg!” (1Thessz 5,21)

Írta: Molnár Péter vezető egyetemi lelkész

Gácsi Mihály Jónás és Ninive című grafikája (1975) Jónás történetét a modern technikai civilizációt idéző, groteszk képi világba helyezi. A gépszerű város és a roncsoltnak ható próféta-alak feszültsége a megszólalás és a meghallás lehetőségére és felelősségére irányítja figyelmünket: Jónás történetében Ninivének változtatnia kell életén, a prófétának pedig saját látását kell Isten irgalmához igazítania. A megújulásra hívó szó közvetítője maga is tanulásra szorul. Ez a kettős érintettség kapcsolhatja a grafikát a reformáció ma is érvényes kérdéséhez: miközben az egyház Isten igéjét hirdeti, maga is kész-e meghallani és engedni, hogy átformálja?