Elkezdődött a tanév a Károlin

2018. szeptember 3-án Prof. Dr. Balla Péter rektor hivatalosan megnyitotta a 2018/2019-es tanévet a Károli Gáspár Református Egyetemen. A Budapest-Fasori Református Egyházközség templomában tartott tanévnyitó ünnepségen egyetemi polgárrá fogadták az elsőéves hallgatókat, valamint kitüntetéseket és díjakat adtak át.

Az egyetem tanévnyitója istentisztelettel kezdődött, amelyen Dr. Békési Sándor, a Hittudományi Kar tanszékvezető egyetemi docense hirdetett igét. Dr. Méhes Balázs, a Tanítóképző Főiskolai Kar dékánhelyettese köszöntötte a meghívott vendégeket, a kitüntetett személyeteket, az egyetem oktatóit és hallgatóit, valamint az egyetem vezetőségét.

Prof. Dr. Balla Péter rektor ünnepi köszöntőjét követően az ünnepség kitüntetések és címek átadásával folytatódott. A Szenátus az Egyetem legrangosabb kitüntetését, a Pro Universitate díjat Dr. Karasszon István, a KRE HTK professzora részére adományozta.

Károli Egyetem Támogatója díjban részesült az Igazságügyi Minisztérium, a kitüntetést Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter vette át. Az Egyetem Szenátusa ugyanezt a díjat adományozta Dózsa Sarolta, Majzik Ferencné és Jávor Zoltán Árpád részére is.

A Károli Gáspár Református Egyetem Rektorának Elismerő Oklevelét a Karok javaslatára Dr. habil. Szuchy Róbert oktatási és tanulmányi dékánhelyettes (ÁJK), Dr. Sepsey Gábor jogi és igazgatási kari igazgató (BTK), Prof. Dr. habil. Pethő Sándor tanszékvezető egyetemi tanár (HTK) és Lehoczky Mária Magdolna gyakorlati tanár (TFK) vehette át. Prof. Dr. Balla Péter saját hatáskörben a Károli Gáspár Református Egyetem Rektorának Elismerő Oklevelét Katona Sándor belső ellenőr részére adományozta.

A Szenátus által adományozható Károli Emlékérmet vehette át Dr. Kun Mária főiskolai docens (TFK), Dr. habil. Bertha Zoltán egyetemi docens (BTK), Dr. habil. Homicskó Árpád nemzetközi és tudományos dékánhelyettes (ÁJK), valamint Prof. Dr. Kósa László egyetemi tanár. Címzetes főiskolai tanári címet kapott Dr. Fruttus István Levente (TFK), valamint egyetemi magántanári címet kapott Dr. Sándor István. A Károli Gáspár Református Egyetem Díszpolgára címet kapta Dr. Szűcs Ferenc, a Hittudományi Kar emeritus professzora, az Egyetem prorektora.

Az ünnepség végén az elsőéves hallgatók fogadalmat tettek, majd képviselőikkel történt ünnepélyes kézfogás által az Egyetem vezetése az Egyetem polgáraivá fogadta őket. Végül Dr. Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház világi elnöke szólt röviden az Egyetem hallgatóihoz.

Az eseményről és a díjátadásról készült összes fotót a Galériában tekintheti meg.

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép