Eb-bronzérmet szerzett hallgatónk a magyar szinkronúszó válogatottal

Rényi Luca kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatónk vezetésével bronzérmes lett a magyar válogatott a szinkronúszók highlight kűrjében a budapesti vizes Európa-bajnokság szombati versenynapján, a Duna Arénában. A válogatott először nyert érmet szinkronúszásban világversenyen.


Rényi Luca csapatkapitány a verseny után elmondta: „Leírhatatlan az az érzés, amit most mindannyian átélünk, hogy érmesek lehetünk egy Európa-bajnokságon. Rengeteg munkát végeztünk, köszönet illet mindenkit, akik lehetővé tették, hogy a lezárások alatt is edzhessünk, mert ez rendkívül sokat jelentett ennek a csapatnak. (…) Ha továbbra is együtt maradunk, a sok közös készülés folyamán eljuthatunk oda, hogy a csapatversenyben is komolyabb eredményeket érhetünk el a következő években.”

A magyar csapat Barta Niké, Csilling Katalin, Farkas Linda, Gács Boglárka, Götz Lilien, Hatala Hanna, Hungler Szabina, Regényi Adelin, Rényi Luca, Szabó Anna összeállításban indult.




Fotó: MTI/Illyés Tibor


Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

A világbajnokságon 2019-ben debütáló highlightban 2 perc 30 másodpercük van a csapatoknak, hogy bemutassák gyakorlatukat, amelyekben sokkal inkább az akrobatikus, látványosabb, közönségszórakoztatóbb, kevésbé művészi elemek szerepelnek.

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép