Építőipari Nívódíjban részesült egyetemi épületünk, a Károlyi-Csekonics Palota

Az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását 2021. évben huszonegyedik alkalommal hirdette meg az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA) az alapítók és csatlakozó szervezetek nevében és felhatalmazásukkal.  A 18 tagú Bíráló Bizottság részletes dokumentáció és helyszíni bejárások alapján döntött a díjakról.  A Bíráló Bizottság összesen 14 építményt részesített Építőipari Nívódíjban és 2 részére elismerő Oklevelet adott ki.

Műemlék helyreállítás, építmény rekonstrukció kategóriában Nívódíjat ítéltek a Károlyi-Csekonics Palota számára. A megvalósítás a tervező, megrendelő, üzemeltetető és kivitelező közös munkájának összhangját dicséri. A tervező esztétikailag és funkcionálisan átgondolt tervét, kivitelező magas minőségi színvonalon, kiemelkedő szakmai ismeretekről tanúbizonyságot téve valósította meg. A résztvevők segítségére voltak a fellelhető eredeti tervek, a helyszíni feltárások, a felújításban részt vevő műemlékvédelmi, valamint a szigorú műemlékvédelmi szempontokat figyelembe vevő, és kiváló szakmai igénnyel és ismerettel rendelkező, asztalos, festő, aranyozó, bádogos szakemberek. A palota rekonstrukciójával egy újabb 19. századi építészeti értéket sikerült megmenteni és hasznossá tenni. A Reviczky utcai kiszolgáló szárny esetében, az eredeti homlokzat mögötti épületrész teljes elbontását követően, egy modern technikai felszereltséggel rendelkező, egyetemi oktatási feladatok ellátására alkalmas épület jött létre.

A helyi műemlékvédelem alatt álló Múzeum utcai főúri kastélyt és a Reviczky utcai kiszolgáló szárny kortárs épületét a felújítást követően a Károli Gáspár Református Egyetem vette használatba.

  • Építtető: NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (Budapest)
  • Tervező: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar
  • Tervező: „MG Építész” Tervező és Szolgáltató Kft.

 

Forrás: magyarepitok.hu

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép