Konferenciarészvétel és látogatás a Tashkenti Állami Jogi Egyetemen

2024. október 29-30. között Tashkentben kétnapos nemzetközi kriminológiai konferenciát szervezett az Üzbegisztáni Kriminológiai Kutatóintézet. A konferencián 18 ország vezető kriminológusai tekintették át a globális bűnözésre adandó nemzetközi válaszok és a prevenció leghatékonyabb megoldásait. Az Üzbegisztáni Kriminológiai Kutatóintézet vezetőjének, Berdialiyev Baxtiyor Erkinovichnak a meghívására Prof. Dr. Domokos Andrea, a Bűnügyi Tudományok Intézete és a Büntetőjogi Tanszék vezetője is előadást tartott. Előadásában arról beszélt, hogy krízisek idején hogyan romlik a családon belüli erőszak áldozatainak helyzete, illetve milyen módon lehet a látenciát csökkenteni, a prevenciót erősíteni.

A konferenciát megelőzően Prof. Dr. Domokos Andrea és Dr. Szalai Gábor nemzetközi osztályvezető a Tashkenti Állami Jogi Egyetemen tettek látogatást, akiket Dr. Fitrat Umirov, a nemzetközi együttműködések osztályának vezetője, Farrukh Khikmatov, a nemzetközi együttműködések osztályának vezető szakértője és Hulkar Rajabova, a nemzetközi együttműködések osztályának szakértője fogadták. A megbeszélésen szó esett többek között a két intézmény közötti hallgatói és oktatói mobilitások megvalósításáról, szakmai együttműködések és közös kutatások erősítéséről. Az ezt követő kampuszlátogatás során pedig a Tashkenti Állami Jogi Egyetem neves professzorai fogadták a vendégeket. 

A látogatás során megerősítésre került az újonnan megkötött Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás partnerség is a Tashkenti Állami Jogi Egyetemmel.

international conference in Tashkent  international conference in Tashkent international conference in Tashkent

 

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép