Nagypéntek van. Munkaszüneti nap, piros betűs ünnep, kezdődik a hosszú hétvége. De vajon mit ünneplünk? A halált? A szenvedést? A veszteséget? A kérdés nem indokolatlan, hiszen a világ amúgy is tele van fájdalommal, hiánnyal, háborúval és elveszített életekkel. Mi az ünnep ebben? Ha nincs feltámadás, akkor valóban nem marad más, csak a halál súlya, a veszteség és a reménytelen emberi történet. Akkor az élőknek ebben az életben semmi kapaszkodójuk nincs. Nagypéntek éppen ott mond ki valamit, ahol minden más elnémul: van feltámadás. Van örök élet. Isten ereje nagyobb, mint a halál ereje. Krisztus keresztje ezért nem egyszerűen egy tragédia emléke, hanem a hely, ahol felismerhetjük Isten szeretetét és bocsánatát. Jézus szavaival: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23:34)
A mi korunk sokszor nem tud mit kezdeni nagypéntekkel. Ha nincs rá jobb ötlet, marad a hosszú hétvége, a pihenés, a kikapcsolás. Pedig nagypéntek több ennél. Arra hív, hogy legalább egy pillanatra álljunk meg a kereszt előtt, és nézzünk őszintén arra, amit Krisztus értünk vállalt.
Nagypéntek azért ünnep, mert végső soron semmit nem vett el, hanem csak adott: reményt, bocsánatot és új életet. Mert minden, amit a halál elvehet, csak ideiglenes. Hiszen mit vehetne el végleg, amit Isten ne tudna visszaadni?
Nemes Vitold József
egyetemi lelkész
