„Miután ezt mondta (Jézus), szemük láttára felemeltetett és felhő takarta el őt a szemük elől. Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, és ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve?” (ApCsel 1,9–11a)

Értetlenük állnak a tanítványok az ég felé meredve, amint Jézus a mennybe emelkedik és értetlenül állhatunk kétezer évvel később mi is: mit is ünnepelünk most valójában? Ez az egész Jézus-történet nem egyszerű: jön valaki, tanít, gyógyít, az Isten országát és a szeretet fontosságát hirdeti, majd hagyja magát elfogni, kivégezni. Majd pár nap múlva újra megjelenik a tanítványainak, immár nem ugyanabban a testi formában, végül felemelkedik a földről és mennybe megy. Persze, hogy össze vannak zavarodva a tanítványok. Mi ez az egész? Most akkor Jézus itt van, vagy nincs? Hol van, hol nincs? Hogy lehet Őt megragadni, hogy lehet benne stabilan bízni?

De a megértéshez nagyon fontos az az információ, hogy Jézus előre jelezte többször is, hogy ő elmegy. De „nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok” (Jn 14,18). Vagyis ezzel azt fejezi ki, hogy azért megy el, hogy Szentlelke által még sokkal inkább jelen lehessen az életünkben. Nemcsak ott és akkor pár ember számára, hanem azóta is egyetemesen, mindannyiunk számára.

Sokszor hajlamosak vagyunk mi is Istent az égben keresni. Ott van távol, a felhőkön túl, a nagy messzeségben. És mi is az ég felé meredt tekintetekkel vágyjuk, bárcsak ne lenne olyan távol! Bárcsak segítene, vagy mutatna utat életünk útvesztőiben.

De ebből a történetből is azt látjuk, hogy Őt nem az égben kell keresni, hanem itt, a hús-vér életünkben. Amiben épp vagyunk, ott van velünk Jézus. Ha épp sikerül megélni a szeretetkapcsolatainkat, ott van velünk és mosolyog ránk. Ha épp nehézségben vagyunk és elönt a félelem az előttünk álló sok feladat miatt, nyújtja kezét és megnyugtatni akar: veled vagyok, ne félj. Amikor csalódunk és összetört szívvel kapaszkodók után rohanunk, Ő nyújtja karját, ami a világ legnagyobb stabilitását jelentheti számunkra. Mert Ő ott van velünk életünk minden eseményében, csak a tekintetünket nem mindig jó irányba fordítjuk. Adja Isten, hogy sikerüljön belőni a jó irányt és rájöjjünk: életünk az Ő jelenlétében lehet a legteljesebb, aki életét adta értünk, hogy nekünk ne kelljen egyedül botorkálni, értetlenül tévelyegni rossz irányokból várva a segítséget.

Csatai Viktória
egyetemi lelkész