Néderlandisztika nemzetközi szinten

Tizenegy ország részvételével Debrecenben tartották május 26-27-én a Közép-Európai Néderlandista Szövetség (COMENIUS) szakmai tanácskozását. Az online konferencián előadások hangoztak el – többek között - a holland nyelvészet, az irodalomtudomány, a kultúra és a nyelvoktatás témakörében. A kétévente szervezett nemzetközi tudományos találkozót idén a járványhelyzet miatt egyéves kihagyást követően a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Karának (BTK) Néderlandisztika Tanszéke szervezte. Magyarországot a Debreceni Egyetem mellett az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem képviselte.

A konferencián olyan érdekes témákat is megvitattak a szakemberek, mint az amerikai rap műfajának hatása a holland nyelvhasználatra, a mű- és szakfordítás aktuális kérdései, az üzleti nyelv változása, vagy a tolmácsolás kérdései, illetve érintették a flamand gasztronómiát is.

Az előadások anyagát a DE BTK Néderlandisztika Tanszéke saját periodikájában, az évente kiadott Acta Neerlandica kiadványban jelenteti majd meg holland nyelven.

A találkozóról megjelent cikk itt olvasható.

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép