A Hittudományi Kar spirituális vezetője, Bölcsföldi András által szervezett úton vehetett részt közel 60 ember, bejárva Olaszországot, és keresve Pál apostol útját.
Egy ilyen út megtervezésének nagyon sok módja van, és aki utazott már, ismeri a különböző műfajokat: lehet a kikapcsolódásra és a pihenésre helyezni a hangsúlyt, vagy a minél több fontosnak mondott turistapont kipipálására is – ez az utazás azonban egyikbe sem illik bele igazán.
A csapat június 30-án 6:20-kor elindult, majd egy hosszú buszút után, megérkeztünk Ravennába. A szállásokat többnyire camping formájában kell elképzelni, így hamarosan hozzászoktunk a sátrak szét- és összerakásához, a fürdőszobák furcsaságaihoz, vagy nemlétéhez, illetve a kompromisszumokhoz az együtt alvást illetően. Mindazonáltal kellemes helyeket kaptunk, és egy kis kreativitással szinte minden kihívást szépen vettünk.
Másnap Ravenna városába betérve megnéztük a San Vitale Bazilikát, ahol a gyönyörű akusztika egy rövid éneklést is megengedett számunkra. Felemelő érzés volt belegondolni, hogy tekintve átadási dátumát, amely 547., keresztyén testvéreink évszázadok óta töltik meg ugyanazokat a falakat dicséretekkel, mint akkor mi. Ezt követően megálltunk még a közelben található Új Szent Apollináriusz Bazilikában, amely szintén nagyon korán, a VI. században épült. Köszönhetően annak, hogy viszonylag korán indultunk, a nap végére belefért Bologna meglátogatása is, ahonnan kár lett volna úgy távozni, hogy ne próbálnánk ki a híres Bolognai ragut, autentikus elkészítéssel. Végül a szállásunkat Sienában találtuk meg, s ott egy meglepően jól felszerelt camping területén vártuk a holnapot.
Harmadik napunk Toscana bejárására lett szentelve, s ezen a napon jutottunk el San Gimignanoba, ahol a várost egy torony tetejéről, madártávlatból láthattuk, majd átmentünk Volterrába. Ott szabadon fedeztük fel a várost, és szívtuk magunkba az olasz légkört, építészetet, és kóstoltuk meg kitűnő fagylaltjukat.
Következő napon, bár elindultunk fő célunk felé, útközben érintettük egy leginkább szerzeteséről híres várost, Assisit. A várost egy ponton túl gyalog közelítettük meg, gyakran a főút mellett közlekedve, ahol később az egyik impromptu ebédünket is fogyasztottuk. Beérve meglátogattuk az Assisi Szent Ferenc Bazilikát, amely összesen három szintből áll: egy földalatti, melyben nyugszik a bazilika névadója; a földszint, s egy második szinten található templom, melybe a bejárat fölött található Rózsaablak enged be fényt. Naponta egyszer, egy adott célponthoz való megérkezéskor, az utasok közül valaki áhítatot tartott, ezzel Isten szavát közvetítve, mindnyájunkat ráhangolva a templomokban való elcsendesedésre, s talán intve is attól, hogy csak elszaladjunk a látottak mellett. Késő délután indulva Assisiből, s az említett ebédet elfogyasztva: így érkeztünk Rómába.
A főváros mellett összesen három napot töltöttünk, egy fákkal fedett és közvetlenül a tengerpart mellett található campingen. Természetesen egyik első teendőnk volt megmártózni benne, és a víz partján, a naplemente látványa gyönyörű volt.
Rómába a szállásunkról egy metrójárattal jutottunk be, ahol látnivalók serege várt bennünket: a Colosseum; a Forum Romanum, mely a közélet egyik központja volt; a Pantheon, amely minden istennek eleget kívánt tenni körkörös formájával; a Trevi-kút, és még sok más. Bejártuk a pápai székhelyet is, Vatikánt, annak összes szépségével (és nehézségével) együtt.
A hetedik napon elindultunk Rómából, s út közben érintettük a Domitilla Katakombát, amely az utazás egyik váratlan kincse volt – mint megtudtuk, római család adományozta keresztyén használatra az épületet, és a szűk földalatti folyosókat bejárva, a sírokon sok szimbólumot fedezhetünk fel, amelyek hitükről tanúskodnak. Aki ott jár, tényleg átjárja a gondolat, hogy hitőseink valóban ezeken a földeken éltek és haltak meg, sokszor a hitükért üldöztetve. Miután visszaértünk a felszínre, elindultunk Pompeibe. Ezen a helyen szinte egy időutazáson vehettünk részt, hiszen a Vezúv vulkán kitörése elfedte a várost, ezzel gyakorlatilag megőrizve azt. Újrafelfedezése a XVIII. században történt, s ebben az időtől megőrzött városban sétálhattunk szabadon. Bementünk átlagos lakásokba, megnéztük a főteret, és a Nagy Teátrumot is. Innen indulva, kissé már megfáradva, érkeztünk meg Nápolyba.
Meglepetésemre, itt egy baptista gyülekezet fogadott bennünket óriási vendégszeretettel és tekintettel arra, hogy az Úr napja következett, együtt tartottunk úrvacsorás istentiszteletet. Az éneklést a házigazdáink vezették, gitár, basszusgitár, dob és zongoraszóval, s így nekünk is volt lehetőségünk olasz énekekkel dicsőíteni Urunkat, az igei szolgálatot pedig Tokodi Konrád végezte angol nyelven, amelyet lefordítottak olaszra is. Röviden mi is bemutatkoztunk egy rövid zenei szolgálattal, és Bányai Gréta bizonyságtételével. Élmény volt betekinteni egy másik gyülekezet vérkeringésébe, amiért nagyon hálásak vagyunk. Ezután az irányt az ebédünk felé vettük, amely egy sokak által dicsért nápolyi pizzéria volt. Mikor megláttuk a bejárat előtt kígyózó sort, sejtettük, hogy a pizza jó híre megalapozott, s bizony nem csalódtunk. Az olasz konyha különlegessége a kevés, egyszerű alapanyagokból készülő ételek elkészítése, s annak mesteri szintre való tökéletesítése – ezt a pizzát is ez jellemezte. Ezt követően szabadon sétálhattunk a városban, s voltak, akik még a tengerpartnál is tettek egy látogatást.
A nyolcadik napon elindulunk Firenzébe, azonban útközben itt is akadt egy megálló, méghozzá egy termálfürdő, ahol egy kicsit meg tudtunk pihenni a hosszú úttól. Megérkezve Firenze mellé, talán az eddigi legszebb campingszállót pillantottuk meg. Másnap reggel a városba beérve megnézhettük a Firenzei Dómot, amely a lenyűgöző külső díszítettségéről ismert, továbbá a Fra Angelico festményeket, és az Uffizi képtárat is.
A tizedik és egyben utolsó napon lassan summázva az élményeket, összepakolva mindent, elindultunk haza, Budapestre.
Az első napon, az elindulásunk után igen hamar rájöttünk arra, hogy a pihenés két műfaja közül ez nem passzív, semmittevő típusú utazás lesz. Valóban sok mindent láttunk, sok mindent lefotóztunk, bizonyára emlékeket is hoztunk, ahogyan tette ezt mellettünk sok ezer turista, akik szintén több ezer kilométert tettek meg, hogy élőben láthassanak szép épületeket, híres festményeket vagy régi romokat. Azonban én úgy érzem, hogy ha az ember ezekben csak azt látja, amik, talán kicsit csalódva, üresen tér haza. Számunkra ezek a városok, és benne az emlékművek azt is üzenik, hogy éltek emberek réges-régen előttünk is, és voltak küzdelmeik, akár csak nekünk. Sőt voltak nemzedékek, akik célzott üldöztetést is átvészeltek. Mégis, amikor látjuk ezeket a nyomokat, belekapaszkodhatunk abba, hogy az Úr őket is megtartotta, és ma is megtartja az Övéit. Nem kell tehát a nulláról építkeznünk, mert voltak előttünk már sokan, akikre építhetünk, és akiktől tanulhatunk.
A busz július 10-én 21:30-kor érkezett meg Budapestre. Sok élménnyel és tanulsággal gazdagodtunk mindnyájan, és úgy gondolom, ez az utazás mindenkinek a maradandók közé kerül.
Írta: Szimkovics Dániel,
másodéves teológus hallgató
