írta: Takács Noel István, BTK-s hallgató,  a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium Történettudományi Műhelyének tagja

Az a szerencse ért, hogy a 2023-2024. tanév őszi félévét külföldön tölthettem, ezt ugye nem lenne szokatlan hallani, rengetegen voltak ösztöndíjjal külföldön. Az én esetem azonban több dologban is eltér a szokásostól: az ösztöndíj módja, megszerzése és maga a célország, ami nem más, mint Közép-Ázsia legnagyobb országa: Kazahsztán.

Jómagam, annak ellenére, hogy tanári végzettséggel fogom megkapni a mesterszakos oklevelet, a történettudományi pályán képzelem el a jövőmet, így doktori képzésben folytatnám majd a tanulmányaimat, azon belül különös tekintettel az orosz történelemre. Ehhez elengedhetetlen az orosz nyelv ismerete, melynek tanulását az egyetem keretein belül megkezdtem - azonban a legjobb módszer a nyelvtudás gyors fejlesztésére az ország meglátogatása, ahol a célnyelvet beszélik. Ezt a tényt a néhai mentorom és szakkollégiumi műhelyvezetőm, Dr. Hóvári János is tudta, így széleskörű kapcsolatait kihasználva, lehetőséget biztosított számomra a Karagandai Buketov Egyetemen való tanulásra az őszi szemeszterben. Augusztusi tragikus és hirtelen elhunyta előtt az egyik utolsó hivatalos cselekedete a Türk Akadémia elnökének címzett ajánlólevél megírása, ösztöndíjat kérve számomra.

Megérkezvén Kazahsztánba kellett egy kis idő ahhoz, hogy hozzászokjak az idegen környezethez, azonban ezt gyorsította a helyiek vendégszeretete és barátságossága. Az itt szerzett barátok, ismerősök nemcsak ajánlottak látnivalókat, hanem el is akartak kísérni minden esetben, az ő révükön eljutottam olyan helyekre is, ami nem a szokványos turista látványosságok közé sorolható, mint például a karagandai gulág, vagy a Temirtau-i „Az Első Elnök Múzeuma”. Asztanába, a fővárosba is sikerült eljutnom, decemberben a legfagyosabb időben és természetesen akkor sem egyedül.

A kazahsztáni egyetemi oktatás nem tűnik szokványosnak egy magyar hallgató számára, azonban gyorsan akklimatizálódhat az ember. A célon, vagyis az orosz tudásom fejlesztésén felül oly sok élményben és kapcsolatban gazdagodtam, hogy már visszatértem előtt elhatároztam, egyszer visszatérek Kazahsztánba.

E szobor mellett vártam a buszt nap mint nap (Karaganda)

A Loboda utca vége, egy színház, ahonnan az egyetemfele menet éneklést lehetett hallani, és már bánom, hogy egyszer se mentem be. (Karaganda)

A bányász kultúra palotája, szembe a szoborral úgyszintén mindennapi látvány volt (Karaganda)

A kollégiumtól nem messze lévő „Fehér palota” az írott kazah nyelvvel való korai találkozásaim egyike (Karaganda)

Egy aligha fontosnak tűnő kisvároskában található az Első Elnök Múzeuma (Temirtau)

Talán Magyarországon érthetetlen egy még élő ember személyének múzeumot alapítani, azonban a kazahoknak már csak kultúrából kiindulva természetes (Temirtau, Az Első Elnök Múzeuma)

Ami Magyarországon napjainkban felfoghatatlan, heves hóesés novemberben Karaganda egyik sétányán, az egyetem egyik campusa felé (Karaganda)

Asztanai látogatásom egyik nevezetessége, Kazahsztán „Eiffel tornya”, a Bájterek (Asztana)

A kollégiumtól nem messze lévő nagymecset, ami alig 200-300 m-re van egy katolikus katedrálistól, jelezve, hogy az országban a vallási és etnikai különbségek kicsit sem okoznak problémát (Karaganda)