Az interjút készítette: Müller Mónika szakkollégiumi ügyintéző

A tehetség kibontakozásához több tényező együttállása szükséges. Kell hozzá kitartás, szorgalom, elkötelezettség a hallgató és az oktató részéről egyaránt.
De milyen elemekből áll a támogató közeg, mely az első szemeszterét elkezdő gólyát egészen a doktori fokozat megszerzéséig kísérheti?

Mérész Anna szenior hallgató, osztatlan tanári mesterképzési szakos, 2019. szeptembere óta bentlakó tagja a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium Tanárképző Műhelyének.

Milyen plusz feladatokkal jár a szakkollégiumi tagság? Számodra terhet jelentenek ezek vagy inkább kihívást?

Szerintem mindannyiunk életében eljön az a pillanat, amikor a felvételi ponthatárok kihirdetése utáni legfontosabb kérdés kerül előtérbe, hol is fogok lakni? Nekem ez a kérdés viszonylag későn került a látóterembe, de a szakkollégiumi felvételi egészen augusztus első hetének végéig tartott. Az egyetem honlapján találtam a szakkollégiumra, és nincs mit veszítenem egy próbát megér-alapon adtam be a jelentkezésemet. 2019 szeptembere óta a szakkollégium tagja vagyok. Ez szerintem mutatja, hogy nem tehernek élem meg az itteni kötelezettségeket. Talán nem is nevezném kihívásnak sem, inkább egy lehetőségnek, amellyel megtanultam élni, amelynek előnyeit a maximális mértékben igyekszem félévről-félévre kihasználni. Azt hiszem számos esélyem nyílt arra, hogy a műhelymunka során fejlődjek szakmailag és természetesen a személyiségemet tekintve is. Az ingyenes nyelvtanulás kiváló lehetőséget jelent a mai világban, amelynek segítségével külföldi szakmai rendezvényeken, ösztöndíjakon is megállhatjuk a helyünket, valamint a nyelvvizsga kötelezettség teljesítéséhez is megkapjuk a megfelelő támogatást. Az értelmiségképző kurzusokon különböző, talán mondhatom azt, számomra idegen területtel ismerkedtem meg, viszont a mindennapi életben nagy hasznát tudom venni.
A legtöbbünk számára a legnagyobb nehézséget a TDK dolgozat megírása okozta. Elsőévesként el sem tudtam képzelni, hogyan is fogok egy tudományos munkát elkészíteni. Sokat köszönhetek a felsőbb éves szakkollégistáknak, akik segítőkészek voltak a dolgozat elkészítésének kezdeti fázisától egészen a szóbeli előadásig.

Milyen előnyökkel jár a tagság?

A szakkollégiumnak sok mindent köszönhetek, ha visszatekintek az elmúlt öt évre. Rémisztő volt számomra, amikor beköltöztem és a felsőbb évesekkel beszélgettem, hiszen ők már a tudományos életben tevékenykedtek. Amikor az OTDK helyezések, publikációk, konferenciarészvételek, valamint a jövőt illető terveken belül a doktori iskola került szóba, mindig csodálattal tekintettem rájuk. Ez egyfajta motivációt is jelent, hiszen az első évem óta kari TDK fordulókon vettem részt, valamint az OTDK-n kétszer is előadhattam. Emellett jelenleg a második ÚNKP ösztöndíjamat nyertem el, aminek köszönhetően a kutatásom támogatást kapott. A szakkollégiumi tagok az ösztöndíjaknál is kapnak az eredményeikért pontokat, valamint a szakkollégiumi tagság is többletpontot jelent számos alkalommal. Többünk pedig kari kutatócsoport tagjaként is tevékenykedik, hiszen a szakkollégiumi munka egy jó referencia az oktatók számára.

Emellett megismerhettem a témavezetőmet Prof. Dr. habil. Nagy Mariannt, akit több éve tekintek a mentoromnak, hiszen az OTDK dolgozatom, az ÚNKP kutatásom, valamint a szakdolgozatom vezetője is. Külön megemlíteném az elhunyt Hóvári János tanár urat, hiszen szellemiségével, önzetlenségével a fiatal tehetségek igazi mentorává vált. Tanár úr mindannyiunk kutatási témáját ismerte, sőt, az előadásokat is meghallgatta, egyengette a szakmai utunkat és nyomon is követte. Az általa képviselt értékek megőrzőjévé pedig utódja, Dr. Bubnó Hedvig tanárnő vált, aki jelenleg követi és segíti a tudományos világ felé tartó utunkat. Mindketten olyan személyiségek, akiknek a tehetséggondozás a személyiségük és az életük szerves része.

2020-2021. tanévben a Rotary Club Duna ösztöndíjasa voltál a németországi Marburgban.
Mi történik ilyenkor a kollégiumi tagsággal? Volt lehetőséged visszajönni?

Valójában ezt tartom az egyik legjobb lehetőségnek a kollégiumban, hogy külföldi tanév esetén is megtarthatom a szakkollégista státuszomat és a szobámat is. Ebben az esetben két opció van, az egyik, hogy aktív státuszú hallgatóként elvégezzük a szakkollégiumi kurzusokat is, természetesen kedvezményes tanrenddel. A második pedig, amit én csináltam, passzív státuszú hallgatóként az itthoni egyetemi tárgyaimat nem végeztem el, hanem kizárólag a külföldi tanulmányaimra koncentráltam. A külföldi tanulmányi utam során számos új barátságot kötöttem, a mai napig tartjuk a kapcsolatot, valamint, ha időnk engedi, akkor igyekszünk találkozni. Emellett az egyetemen is kapcsolatokat építettem ki az oktatókkal, akikhez bármikor fordulhatok a kérdéseimmel. Az anyanyelvi környezetben a nyelvhasználat során pedig kamatoztatni tudtam az eddig megszerzett tudásomat, hiszen már rendelkeztem felsőfokú nyelvvizsgával, de az academic writing-nak köszönhetően az idegen nyelven történő prezentáció sem okozott problémát számomra.

Milyen a közösségi élet, hogyan jellemeznéd a Bendás közösséget?
Mely pillanatokra emlékszel vissza a legszívesebben?

Az itteni közösségben mindenki hamar megtalálja a helyét, hiszen az év elején szervezünk egy ismerkedős alkalmat, melyen az újonnan felvett szakkollégisták és a már régebbi motorosok is részt vesznek. Játékok segítségével igyekszünk rendhagyóvá tenni ezt a bulit. Ezt követi a hagyománynak tekinthető gólya avatás, amelynek keretében elmondják a kollégiumi esküt, ez a közösség tagjává válás megpecsételése. Orientációs napokat is tartunk az új hallgatóknak, így jobban megismerhetik az itteni életet, a követelményeket és a lehetőségeket. További  hagyományos programunk a farsang, ahol a legötletesebb jelmezeket díjakkal is jutalmazzuk. A Nyári Egyetem a szakkollégiumi közösséget erősíti, hiszen a négy napos programsorozat alatt a társaság mindig összekovácsolódik és új barátságok is köttetnek.
A félév alatt is számos program van, amelyek közül kiemelném a Vitaklubot. Ennek lényege, hogy a különböző szakos hallgatók szervezett keretek között sajátíthatják el és fejleszthetik a véleményalkotás és érvelés technikáit. Minden alkalommal van formális és informális vita, változatos témákat felölelve. Kifejezetten érdekesnek találom, hogy a Vitaklubot szervezők mindig több lehetséges témával készülnek, amelyek közül a résztvevők egy a számukra legérdekesebbet választhatják ki. A konstruktív vita kereteit betartva zajlik a foglalkozás ezen része.

A szakkollégium tehát azon felül, hogy egy a Reviczky utcában található egyetemi épülethez közeli lakhatást biztosít kétszobás apartmanokban, sokkal több értéket képvisel. A lakhatási körülmények és a tehetséggondozás mellett fontos szerepet játszott a választásomban, hogy a kollégiumi díj is megfizethető legyen. A legnagyobb segítség e téren, hogy 2022 ősze óta a szakkollégisták kiválósági ösztöndíjban is részesülnek.

A Vitaklub egy estéje a szakkollégiumi közösségi térben

A Vitaklub egy estéje a szakkollégiumi közösségi térben

Szakkollégiumi Nyári Egyetem, Szerencs

Szakkollégiumi Nyári Egyetem, Szerencs

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép