Nyitott szívvel – alapításának 31. évfordulóját ünnepelte egyetemünk

Október 11-én a Károli Egyetem Napja alkalmával, intézményünk törvényi alapításának 31. évfordulóján kerültek átadásra azok a kitüntetések, melyek az egyetem hallgatóinak és munkavállalóinak elkötelezett munkájáért, az egyetem hírnevét öregbítő szakmai sikerekért, az egyetemi közösség érdekében végzett odaadó és önzetlen munkáért, közösségteremtő tevékenységért hivatottak köszönetet mondani. Az ünnepség dátuma idén különösen is szimbolikus volt, hiszen a Károli-egyetem első ünnepélyes tanévnyitóját 1993. október 11-én, a Ráday Kollégium dísztermében tartották.

A Ráday Házban tartott ünnepségen Szabó István hitéleti rektorhelyettes az oroszlánok vermébe zárt Dániel példáján keresztül bátorította a jelenlevőket a nyitott szív fontosságára, amely elsősorban az Isten felé forduló odafigyelést, nyitottságot jelenti. Dániel története rávilágít arra, hogy a saját kultuszát, önmaga felemelkedését kereső ember végső soron elzárja önmagát valami nagyobbnak a lehetőségétől. Isten csodálatos módon bezárta az oroszlánok száját, „mert Dániel hitt az ő Istenében”, élete nyitott volt, nyitva volt Isten felé.

Egyetem napja rendezvény képek Egyetem napja rendezvény képek Egyetem napja rendezvény képek

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ünnepi köszöntőjében megemlékezett Hegedűs Loránt egyetemalapító püspök egykori víziójáról, miszerint a tudományt a hit fényében, a protestantizmus értékeit megjelenítve lehessen átadni. Miniszter úr kiemelte, hogy ma komoly küzdelmet jelent az igazság melletti kiállás, a tudomány művelése és oktatása. Hozzátette, hogy keresztyénség nélkül nem beszélhetünk sem magyar, sem európai kultúráról, de a tudomány sem lenne teljes a keresztyénség értékei nélkül. Az egyetem alkotó közösség, ahol oktatók, hallgatók és munkavállalók együtt dolgoznak a közös célokért. Gulyás Gergely kiemelte, hogy az egyetem elmúlt három évtizede is rámutat arra, hogy az intézmény nélkülözhetetlen részévé vált a magyar felsőoktatásnak, mellyel jelentősen hozzájárul a szakemberek képzéséhez. Az új egyetemi kampusz építése is azt a megkezdett munkát szimbolizálja, amely az egyetem küldetését a jövőben is tovább munkálja.

Egyetem napja rendezvény képek Egyetem napja rendezvény képek

Trócsányi László rektor megtisztelő és felelősségteljes feladatnak tartja az egyetem vezetését, a Károli Egyetem Napja rendezvény pedig lehetőség a számvetésre, az intézmény küldetésének megerősítésére. A mai változó világban kiemelt jelentőségű, hogy egyetemünk a minőség és közösség jelszavai mentén folytassa tevékenységét, a keresztyén értékrend megélése és a tudásátadás mellett fontos, hogy példaképként legyünk jelen hallgatóink előtt. Az egyre növekvő hallgatói létszám, az új képzések elindítása a Károli Közösség összefogását, közös munkáját dicséri, Rektor úr ugyanakkor kiemelte, hogy „az egyetemi közösség nemcsak a hallgatói és oktatói közösséget jelenti, hanem azoknak a közösségét is, akik egyetemünk működését kicsit távolabbról, külső támogatóként segítik”. Kiemelte, hogy rendkívül aktív az egyetemi közösségi élet, egyre több pályázat és ösztöndíjlehetőség áll az oktatók és hallgatók rendelkezésére, a szakkollégiumok közösségei pedig tovább erősödnek. Rektor úr köszönetét fejezte ki az egyetem valamennyi oktató és nem oktató munkavállalójának, a kitüntetetteknek és mindazoknak, akiknek a neve az ünnepségen bár nem hangzott el, de munkájuk nélkülözhetetlen az egyetem működéséhez.

Egyetem napja rendezvény képek Egyetem napja rendezvény képek

A díjak átadása előtt Rektor úr méltatta és megköszönte Horváth Géza prodékán munkáját, aki szeptember 30-ig vezette a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kart, s akinek vezetése alatt a kar tovább erősödött, új szakok indultak, akkreditálták a Pszichológiai Doktori Iskolát, valamint Horváth Géza invitálására érkezett Csoma Mózes habilitált egyetemi docens egyetemünkre, aki október elsejétől vezeti intézményünk legnagyobb karát.

Az egyetemi kitüntetések átadásának kezdetén az egyetem díszpolgára címek kerültek átadásra. 2024-ben Őexcellenciája Hong Kyudok, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete, Czira Szabolcs, Nagykőrös korábbi polgármestere, Szabó Tibor, Martonvásár korábbi polgármestere, Redl Károly, az Országgyűlési Könyvtár vezetője és Tombor László, a Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatója kapta az elismerést.

Czira Szabolcs a díszpolgári cím átvétele után rövid beszédében köszönetét fejezte ki, és kiemelte, hogy reméli, a Károli-egyetem a jövőben is a keresztyén képzés bölcsője marad, egy olyan fundamentum, amely minden házépítés alapja, kihagyhatatlan eleme, ami nélkül nem lehet építkezni. Hozzátette, hogy a jelenlegi értékvesztett világunkban nem mindegy, hogy milyen szellemiségben nevelkedik a jövő nemzedéke, hálás, hogy a nagykőrösi Pedagógiai Kar a tanítóképzés bástyájaként működik és az egyetem szellemisége vezérlő fáklyaként mutathat utat.

Egyetem napja rendezvény képek Egyetem napja rendezvény képek

Redl Károly a díszpolgári cím átvétele mellett az Országgyűlési Könyvtár nevében a Károli Egyetem Támogatója Díjat is átvette. Köszönőbeszédében elmondta, hogy szakmai munkásságának megkoronázásaképpen tekint erre a díszpolgári címre, hozzátette, hogy az Országgyűlés Hivatalával és az Országgyűlési Könyvtárral kötött megállapodásoknak köszönhetően milyen gyümölcsöző együttműködés alakult ki az egyetemmel, hálás szívvel gondol arra, hogy ennek részese lehetett.

Egyetem napja rendezvény képek Egyetem napja rendezvény képek

Szabó Tibor, Martonvásár korábbi polgármestere a díszpolgári cím átvétele után úgy nyilatkozott, hogy a Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvány újraélesztésével egy igazi, jól működő szakkollégium épülhetett, örömmel számolt be arról, hogy az elmúlt húsz év alatt több száz protestáns, bibliai szellemiségű, s jól felkészült fiatal indulhatott útjára. Hálás, hogy az egyetem kistestvéreként működhet az alapítvány, s köszönetet mondott a szakmai és szellemi támogatásért egyaránt.

Egyetem napja rendezvény képek Egyetem napja rendezvény képek

A Pro Universitate Díjat Méhes Balázs főiskolai tanár, a Pedagógiai Kar dékánhelyettese vehette át.

 

Pro Universitate Juventutis Díjban részesült:

Dawud Savannah Rose, az Állam- és Jogtudományi Kar doktorandusz hallgatója (ÁJK)

Orosz Ádám Richárd kommunikáció- és médiatudomány mesterszakos hallgató (BTK)

Pálfi Gábor Mózes szociálpedagógia szakos hallgató (GESZK)

Bozsoki-Sólyom Pál teológia szakos hallgató (HTK)

Vincze Virág Kíra tanító szakos hallgató (PK)

 

Károli Emlékérem elismerést vehetett át:

Rixer Ádám tanszékvezető egyetemi tanár (ÁJK, Közjogi Intézet)

Hadházi Éva egyetemi docens (BTK, Pszichológiai Intézet)

Páli Judit Éva egyetemi docens (BTK, Pszichológiai Intézet)

Fábián Zoltán Imre habilitált egyetemi docens (BTK, Történettudományi Intézet)

Janó István egyetemi adjunktus (BTK, Kelet-Ázsia Intézet)

Lázár Enikő oktató (PK)

Ferencz István Zoltán Neptun kiemelt szakfőreferens (RH, Oktatási Igazgatóság)

 

A Károli Egyetem Díszoklevele kitüntetésben részesült:

Módos Mónika dékáni titkárságvezető (ÁJK, Dékáni Hivatal)

Kárász Margit szoftverfejlesztő (BTK, Dékáni Hivatal)

Gazdagné Karácsony Adél dékáni hivatali ügyvivő (HTK, Dékáni Hivatal)

Juhász Anikó dékáni hivatali ügyintéző (PK, Dékáni Hivatal)

Grőbl Mihály Neptun koordinátor (RH, Oktatási Igazgatóság)

 

A Károli Gáspár Református Egyetem Rektorának Elismerő Oklevelét vehette át:

Gombos Norbert tanszékvezető főiskolai tanár (PK, Pedagógusképző Intézet)

Néveri Andrea oktatási referens ((RH, Oktatási Igazgatóság)

Kósa Zoltán rendszergazda (KH, IT és Adatvagyongazdálkodási Osztály)

Papp Gábor senior rendszergazda (KH, IT és Adatvagyongazdálkodási Osztály)

Takács Alexandra osztályvezető-helyettes, könyvelő (KH, Pénzügyi és Számviteli Osztály)

Kovács Róbert dékánhelyettes, intézetvezető egyetemi docens (GESZK, Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézet)

Sárközy Miklós egyetemi docens (BTK, Történettudományi Intézet)

Bakonyi Ferenc gépkocsivezető (KH, IT és Adatvagyongazdálkodási Osztály)

Nagy Péter egyetemi adjunktus, megbízott tanszékvezető (ÁJK, Jogtörténeti és Jogelméleti Intézet)

Sztárayné Kézdy Éva Rita intézetvezető egyetemi docens (BTK, Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézet)

Lányi Gábor János dékánhelyettes, habilitált egyetemi docens (HTK, Egyháztörténeti Tanszék)

 

Címzetes Egyetemi Tanári Oklevelet vehetett át Fodorné Földi Rita egyetemi docens, a Pszichológiai Intézet oktatója.

Az ünnepségen a nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat elnyert hallgatók is átvehették oklevelüket. A rendezvény végén Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke mondott záróáldást.

Egyetem napja rendezvény képekEgyetem napja rendezvény képek Egyetem napja rendezvény képek Egyetem napja rendezvény képek

A rendezvényen Sőreg Zsófia pszichológia szakos alumna hallgatónk énekelt, zongorán Nyitrai László zeneszerző kísérte. Völgyesi Anna Sára szociálpedagógia szakos hallgató klarinétjátékával örvendeztette meg a hallgatóságot. Az ünnepség fényét Dosek Domokos orgonaművész játéka emelte.

A rendezvényről készült teljes képgaléria ide kattintva megtekinthető.

 

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép