A gulágra elhurcoltakra emlékezünk

A gulágra elhurcoltakra emlékezünk

Egyetemünk Tanítóképző Főiskolai Kara bemutatja Tiszaladányi Jeremiádcímű gulág-oratóriumát. A színjátékot Dobozi Eszter Csak a napnyugtát níztük című dokumentumkötetéből, továbbá ószövetségi szövegekből szerkesztette és rendezte Radnóti-díjas oktatónk Debreczeni Tibor.
 
A darab bemutatója 2015. október 29-én csütörtökön 18 órakor lesz a Holokauszt Emlékközpontban (1094 Páva utca 39).
 
A dokumentum-oratórium a Tiszaladány községből elhurcolt tizenéves lányok és fiúk kálváriáját idézi meg, mint gyűjtötték be őket a szovjet katonák 1944 telén és marhavagonokba zárva mint vitték őket Dombaszba, az ukrajnai szénbányákba, malenkij robotra. Dobozi Eszter József Attila–díjas költőnek még 1989-ben sikerült a visszatértek közül néhány idős asszonyt megszólaltatni. A dokumentumoratórium első bemutatója 1990-ben volt, s utána tíz éven át – három szereposztásban – százötvennél is többször léptek közönség elé a Kárpát-medence különböző településein.
 
A mostani előadás egyedülállónak mondható sajátossága, hogy a Jeremiád szereplői - az egykori főiskolások, mára az ország különböző helyén dolgozó pedagógusok, diakónusok - úgy döntöttek, hogy tanár-rendezőjükkel - mert emlékezni kell -, felújítják a drámát. 
 
A szereplők:
Bálint Márta, Bényei Erzsébet, Bíró Anikó, Bölcsföldiné Türk Emese, Csomos Katalin, Fekete Erzsébet, Fésűs Judit, Hézser Katalin, Jenei László, Kovács Borbála, Németh Judit, Pintér Péter, Sándor Zsombor

 

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép