Aranyat aranyra halmoz olimpiai bajnok hallgatónk, Szabó Gabriella, akit interjúnkban kérdeztünk életéről, gondolatairól, megélt tapasztalatairól és terveiről.
Nemrég szerezhetted meg a harmadik aranyérmet, ami egyfajta életcélod is volt. Mi az, ami mostanában foglalkoztat?
Nehéz elszakadnom ettől a három aranyéremtől és újraterveznem az egész jövőmet. Engem mindig konkrét célokkal kell motiválni: egy ilyen cél, hogy befejezzem az egyetemet. Aktív kajakos még nem szerzett doktori címet, ezt jó lenne elérnem a következő olimpiáig.
Mi volt a legemlékezetesebb küzdelmed sportolóként?
Sokáig nem tudtam versenyek és küzdelmek között különbséget tenni, azonban a mostani riói megmérettetés minden eddigit túlszárnyalt. Bár voltak mérföldkövek az eddigi eredményeim között, hosszú út vezetett a mostani sikerig – de a nyári olimpia minden előző küzdelmemet felülmúlta.
Meglátásod szerint hogyan kell viszonyulnia egy jó sportolónak a győzelemhez és a kudarchoz?
Nagyon nehéz megélni egy-egy kudarcot… Tavaly az első válogatón volt egy kisebb izomhúzódásom, ami megtette a hatását, hiszen kikaptunk 0,056-os különbséggel, ami már vereségnek számít – ez azt jelenti, hogy már nem utazol egy világbajnokságra az első válogató alapján. Mindig is az a versenyző voltam, aki nem esett túl nagyot, sikerült mindig reális célokat kitűznöm, a hibákból pedig mindig tudok tanulni, már a kudarchoz vezető útból is. Ez utóbbi a legfontosabb – a kudarcok mindig azért léteznek, hogy tanuljunk belőlük. Danutával azért lehetünk ennyire sikeresek, mert egy adott kudarc után azonnal javítjuk a hibákat.
Mi ad erőt egy-egy megmérettetés előtt?
Szerencsés vagyok, hogy ilyen szépen épült fel a karrierem. Szorgalmas típus vagyok és nagyon megnyugtat a munka. Sokszor volt példa arra, hogy komoly, akár többhetes hullámvölgyeket éltem meg az edzéseken, de ezeken sikeresen túlküzdöttem magam. Mindig erőt adnak maguk az eredmények is. Voltak olyan világbajnoki címek, amelyek mindig kitűntek a többi közül; de nagy büszkeség, hogy hazai mezőnyben mi előzhettük meg a Kovács-Janics párost – ezek mindig erőt adnak a versenyeknél.
A családomnak és így a nővéremnek is nagyon sokat köszönhetek, óriási dolog, hogy a nővéremet akár hajnalok hajnalán is felhívhatom egy komoly döntés előtt átbeszélni a dolgokat. Komoly támaszom továbbá a vőlegényem is – az a bizalom, ami kettőnk között van, óriási segítséget jelent a feszült pillanatokban.
Mi az, amit kaptál a Károlitól?
A pekingi olimpia után kezdtem meg jogi tanulmányaimat a Károlin. A nővérem volt az, aki motivált, mindig le akartam őt győzni. Most többek között ő az, aki győzköd, hogy fejezzem be a tanulmányaimat, hogy folytassam, amit elkezdtem. Ez a folytatás nem valósulhatna meg, ha nem kapnék óriási türelmet az egyetemtől, amit ezúton is nagyon köszönök. A Károli mindig is türelemmel várta, hogy megvalósíthassam az olimpiai álmaimat – hatalmas lehetőségnek élem meg tehát, hogy itt tanulhatok.
Mit jelent egy Európa-, egy világbajnokságot és egy olimpiát megnyerni? Milyen különbségeket, hasonlóságokat éltél meg?
Az Európa-bajnokság egy fontos állomás, egy mérlegelési pont pl. egy olimpia előtt, ami külön felkészülést jelent. Presztízse alapvetően nem számít nemzetközileg nagynak, de komoly lépcsőfokot jelenthet. Ami azonban nagyon fontos a sportágunkban, az a világbajnokság: ez az, ami nagyon meghatározza a személyiségünket és a magabiztosságunkat az olimpiai válogatók előtt. Nagyon büszkévé tesz, hogy minden évben sikerült olimpiai számban csapatba kerülnöm.
Az olimpia óriási stresszt okoz. Az ember tudja, hogy 4 év múlva már nem olyan fizikai állapotban lesz, mint amikor kint van. Ilyenkor végiggondolja, hogy milyen sok tényezőn múlott a kijutás; hogy számos tehetséges sportoló nem tud részt venni a játékokon. A győzelem pillanata természetesen feledteti a stresszt, de nagyon sok minden pörög le az ember fejében abban a 20-30 percben, míg valaki kiszáll, megöleli a társát, fogadja a sajtót, feláll a dobogóra – ekkor méri fel igazán az ember, hogy mekkora áldozatot hozott.
Milyen kihívást jelent csapatban dolgozni?
Nekem a közös munka már nem kihívás. Az évek során sikerült 3-4 különböző párosban ülnöm, amivel bizonyítottam, hogy nagyon jó csapatember vagyok. Egy négyes sztrókolása kicsit nehezebb, de nekem az is szerencsére természetesen és könnyedén megy. Minden csapathajós edzést nagy izgalommal várok és ezeket szerencsére nem teherként élem meg. Maga az, hogy csapatban dolgozunk a legjobb rész – hiszen ez egyébként egyéni sportág, mégis együtt mozgunk, még akkor is, ha az év nagy részében egyesben kajakozunk.
Milyen hatással van a személyiségedre a vezérevezős szerep?
Már maga a szó is egy vezéregyéniséget kíván meg, de én igyekszem ezt a szerepet diszkréten betölteni. Elöl az én akaratomat szeretném érvényesíteni a technikai részeken, a konfliktusokat pedig hátulról szeretem elsimítani – ugyanis konfliktuskerülő alkat vagyok, a kommunikációban hiszek inkább. Sokat foglalkozok külön is a csapattársaimmal. Talán a vezető szó jobb lenne, azonban tudni kell, hogy egy négyesben eleve nagy nevek kerülnek be, akiket eleve nehezebb vezetni.
Mit jelent számodra egy országot képviselni?
Óriási megtiszteltetés Magyarországon sportolni azzal együtt, hogy a létesítmények sokszor nem a legjobbak. Ezzel együtt az emberek nagyon szeretik magát a sportot, és fel is néznek a sportolókra – mi is nagy szeretetet kapunk az emberektől. Nyilván egy kajakos nem lesz igazán nagy sztár, de amikor az emberek közelebbről megismerkednek velünk és megértik a sportágunk nehézségeit, szeretettel és tisztelettel vesznek minket körül. A kajak alapvetően nem áll olyan közel a hétköznapi emberekhez, magát a sportágat is lehetne jobban menedzselni világszerte is.
Egy mondás szerint az eredményeinkért tisztelnek, a hibáinkért pedig szeretnek minket. Mit gondolsz erről?
Az eredményeinkért tiszteljenek, viszont ehhez a mindennapokban is tenni kell. Nem elég egyszer elérni egy eredményt, hiszen egy évben csak 4-5 nap szól rólunk, a hétköznapokban is embernek kell lennünk. Több kajakossal épp az a probléma, hogy elvárják ezt a tiszteletet az eredmények után, de nem viselik méltósággal a mindennapok terheit. Aki dolgozik, az hibázik… Én nagyon szigorú vagyok saját magammal szemben, de nem tudom megbocsátani, ha valaki sokadik alkalommal vét a magatartásával.
Mit jelent számodra a Kozák Danutával való barátság?
Mindketten visszafogott emberek vagyunk, nem vágyunk luxusra, nagy elismerésre. Míg én társasági ember vagyok, addig ő nagyon visszahúzódó személyiség, de nagyon jól tudunk együttdolgozni. Csak egy hónap telt el, de már nagyon hiányzik Dana. Nagyon erős a barátságunk, immáron 21 éve tart. Olyan bizalmon alapszik, ami nagyon ritka egy ember életében. Tudom, hogy mindig számíthatunk majd egymásra.
Közismert, hogy nem eszel zöldséget és gyümölcsöt. Mit jelent számodra az egészség fogalma?
20 évesen az ember nem gondolkodik az egészségén… Azt gondolja, hogy halhatatlan, hogy mindig egészséges lesz és nem fog egyik testrésze sem fájni. Most már sokkal jobban odafigyelek a táplálkozásomra, és jobban is zavar, ha a családomban nem ezt látom. Az elmúlt 2 évben sokat változott az egészségről alkotott véleményem, szigorú étrendet kell, hogy betartsak – ezt egy egykori csokiimádónak elég nehéz betartani. Ami szintén jót tesz, az a gyógytorna, amit minden magyar embernek ajánlanék, hiszen nagyon fontos védelmet ad az izmoknak. A sportkarrierem után tervezem, hogy komolyabban népszerűsítsem a szabadidős sportolást, legyen szó pl. futásról, úszásról. Ebben a népszerűsítésben, azt gondolom, komoly feladata van az olimpikonoknak.
Indulsz a 2020-as olimpián is?
Nagyon szeretnék egy negyedik aranyat is – motivál, hogy leelőzzem a sportág nagyjait. Danutát már nem tudom, hiszen ő már most ötszörös bajnok, de nagyon jó lenne egy negyedik olimpiai aranyérem.
