„Merre tovább keresztyénség?” Beszélgetések a reformációról

2017 októberében a Reformáció 500 éves évfordulója alkalmából a KRE HTK és a Magyarországi Református Egyház megemlékezéseinek kiemelt eseményeként egy disputát és egy beszélgetést rendez.

A rendezvénysorozat célja, hogy a magyarországi keresztyén/keresztény közösségek számára egy kötetlenebb csatornán keresztül nyilvánvalóvá válhasson a katolikus, református és evangélikus egyházak viszonya, és a jövőbeni együttműködés keretei.

Református – Evangélikus Disputa

A dispután a Magyarországi Református Egyház Zsinatának alelnöke, Fekete Károly püspök, és a Magyarországi Evangélikus Egyház egyik vezetője, Fabiny Tamás püspök beszélgetnek a két felekezet közötti teológiai és történeti különbségekről, ezek jelenkori relevanciáiról, és az elképzelhető jövőről. A beszélgetés moderátora Kodácsy Tamás református lelkész lesz.

Időpont: 2017. október 12. (csütörtök) 18:00
Helyszín: Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatalának Díszterme (1092 Budapest, Ráday utca 28.)

Katolikus – Református Párbeszéd

A kollokviumon a Magyar Katolikus Egyház vezetője, Erdő Péter bíboros és a Magyarországi Református Egyház vezetője, Szabó István püspök tartanak előadást a két felekezet közötti teológiai és történeti különbségekről, ezek jelenkori relevanciáiról, és az elképzelhető jövőről. Az előadásokat Zsengellér József a Károli Gáspár Református Egyetem stratégiai rektorhelyettese vezeti le.

Időpont: 2017. október 17. (kedd) 18:00
Helyszín: Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatalának Díszterme (1092 Budapest, Ráday utca 28.)

 

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép