„lehetőséget kaptam arra, hogy részesévé váljak kutatásaim tárgyának”

Már fiatalon eldöntötte, hogy a Koreai-félsziget történetével, politikai viszonyaival szeretne foglalkozni, így kezdett koreai nyelvet tanulni Osváth Gábor nyelvészprofesszor tanítványaként. Csoma Mózes, aki jelentősen hozzájárult a hazai koreanisztika tudományos alapjainak megteremtéséhez, oktatói és kutatói feladatai mellett négy évig volt Magyarország nagykövete a Koreai Köztársaságban és Észak-Koreában. Idén februárban csatlakozott a Károli-egyetem oktatói gárdájához, május 15-én – Szedzsong koreai király születésnapján – pedig az ő vezetésével megalakult a Koreai Tanszék. Beszélgetésünk során nemcsak szöuli megbízatásáról, hanem a koreai kultúra és nyelv népszerűségéről, valamint a frissen megalakult tanszék kínálta lehetőségekről is kérdeztük. 

Már tizennyolc évesen eldöntötte, hogy Koreával szeretne foglalkozni, ennek a döntésnek köszönhetően kezdte el koreai tanulmányait. Mi vonzotta erre a területre?

Fiatal korom óta mindig is a történelem érdekelt, történelem szakos osztályba jártam a középiskolában, egyetemi tanulmányaimat pedig történelem és politikaelmélet szakos hallgatóként kezdtem. Mivel viszonylag korán tudtam, hogy tágabban mivel szeretnék foglalkozni, ezért az igazi kérdés talán az volt, hogy mi legyen a szakterületem, mely térségek, korszakok vizsgálatával foglalkozzam majd részletesebben. Érdeklődésemet végül a kelet-ázsiai térség keltette fel, és a kelet-ázsiai térségen belül a legrejtélyesebb és legvonzóbb területnek a Koreai-félszigetet találtam. A kínai és japán történelemmel kapcsolatban mindig is rengeteg információ állt rendelkezésre, viszont a két nagyhatalom, Kína és Japán között félúton elhelyezkedő Koreai-félsziget mindig is rejtélyes területnek számított – a '90-es években, amikor egyetemi tanulmányaimat elkezdtem, különösen kevés információ volt még róla. Főként az egy nemzet, két ország problematika érdekelt: a Koreai-félsziget esetében az eltérő politikai, gazdasági, ideológiai berendezkedések egy nemzeten belül milyen eltérő eredményekhez, milyen eltérő társadalmi végkifejlethez tudtak vezetni. Ez az izgalmas kérdéskör vezetett oda, hogy eldöntöttem, ezzel szeretnék foglalkozni, amihez természetesen elengedhetetlen volt, hogy a nemzet nyelvét tökéletesen elsajátítsam.

Mennyire volt nehéz elsajátítani a koreai nyelvet?

Az internet elterjedése előtti korszakról beszélve, a '90-es évek időszakában sokkal kevesebb lehetőség volt a nyelv gyakorlására, akár passzív módon is. Nem lehetett interneten keresztül koreai filmsorozatokat vagy koreai mozifilmeket nézni, nem lehetett koreai zeneszámokat hallgatni olyan egyszerűen. A későbbiekben, amikor már megkaptam az első ösztöndíjamat Koreába, akkor már nyilván ez sokkal könnyebben ment az adott nyelvterületen.
A nyelvtanulás egyébként sokkal többet adott, mint a nyelv ismerete, hiszen így ismertem meg feleségemet, aki koreai származású, de akkoriban Budapesten, a mai Balassi Intézet elődjében tanult magyarul. A nyelvtanulás során jelezte az oktatójának, hogy örülne, ha egy magyar fiatallal tudná gyakorolni a magyar nyelvet. Osváth Gábor professzornak pedig én is jeleztem, hogy igényem lenne egy anyanyelvi koreai beszélgetőpartnerre. Professzor úr történetesen ismerte későbbi feleségemnek a tanárnőjét, így megszervezte a közös tanulást – feleségem természetesen tökéletesen megtanult magyarul, Rigó utcai felsőfokú nyelvvizsgát is tett annak idején.

Egyetemistaként járt először az országban. Milyen benyomások érték első koreai útja során?

Pont 23 évvel ezelőtt, 2000 tavaszán érkeztem először Dél-Koreába. Nyilván hatalmas kulturális sokk, amikor az ember megérkezik egy kelet-ázsiai országba, főként egy hosszabb időszakra. Leginkább az maradt meg bennem, hogy az ottani egyetemek lényegében város a városban jellegűek, tehát egy adott településen belül, vagy Szöul főváros esetében egy adott kerületen belül egy egyetem akkora kampusszal rendelkezik, ami tulajdonképpen a kerületnek egy meghatározó részét magába foglalja. Egy nagy múltú felsőoktatási intézményben, a Jonsze Egyetemen (Yonsei University) tanultam, amely saját kórházzal, több – a külföldi hallgatók számára saját – kollégiummal és számtalan különböző épülettel rendelkezett. A diplomatákat leszámítva abban az időben nagyon kevés magyar, két-három fő tartózkodott az országban, így mindent saját magamnak kellett felfedezni. A kampusz bejárása, az ottani egyetemi struktúra megismerése és feltérképezése sem volt egyszerű. Kezdetben a koreai gasztronómiával is meg kellett ismerkednem, amiről ma már sokat tudunk ugyan, akkoriban azonban erről is kevés információnk volt, tehát számomra nagy kihívást jelentett. A kampuszon a hallgatók számára rengeteg étkezési lehetőség állt rendelkezésre, a professzoroknak, de még a külföldi diákok részére is külön étterem szolgált.

Mi volt a legnagyobb különbség Budapest és Szöul között?

Az országba érkezve talán a legnagyobb megdöbbenést a hatalmas népsűrűség okozta. Ugyanis Dél-Korea egy Magyarország nagyságú ország hegyes-dombos domborzati viszonyokkal, ennek megfelelően a lakosság, mintegy 50 millió fő a völgyekben van összezsúfolódva. Szöul agglomerációja jelenleg körülbelül 23 millió főt jelent. Ez azt jelenti, hogy több mint két magyarországnyi ember van a fővárosban és vonzáskörzetében. Nyilván ez a tömegközlekedésre, a metrók reggeli és esti csúcsidőszakára elég komoly hatást gyakorol. Ehhez nem is lehet és nem is tudtam hozzászokni. Amikor Szöulból Budapestre érkezem, mindig rácsodálkozom, hogy Budapest mennyire szellős, mennyire kényelmesen élhető város. Természetesen a szöuli metrót üzemeltető társaság azzal kezeli a helyzetet, hogy sokkal több személy befogadására alkalmas metrószerelvényeket indít viszonylag sűrűbben, van olyan időszak, amikor külön metrókocsikat tartanak fent például a hölgyek és a várandós hölgyek részére.

2006 óta oktat elsősorban koreai történelmet, politikát, ezenkívül kutat, számos könyve jelent már meg a témában.  Oktatói feladatait 4 évre felfüggesztette, mikor nagykövetként dolgozott 2018 és 2022 között. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

Én ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy 2018-ban lehetőséget kaptam arra, hogy részesévé váljak kutatásaim tárgyának. Merthogy kutatásaim tárgya alapvetően a Koreai-félszigetnek az újkori, legújabb kori történelme. Ezen belül kiemelten foglalkoztam a magyar-koreai kapcsolattörténettel. Nagyköveti feladataim közé tartozott a politikai és a gazdasági kapcsolatok fejlesztése, Magyarország imagének építése, a kulturális kapcsolatok kiszélesítése, valamint a magas szintű látogatások szervezése is. Büszke vagyok, hogy Mun Dzse In akkori államfő magyarországi beutazását szervezhettem meg 2021-ben, hiszen e látogatást megelőzően húsz évvel korábban járt koreai elnök Magyarországon. Ottlétem alatt három évben is Korea lett a legnagyobb befektető Magyarországon. Kulturális téren is sikerült maradandót alkotni: 2019-ben létrehoztuk a Magyar Kulturális Intézetet – ha lehet így fogalmaznom – Szöul Ráday utcájában, a belvárosi Mjongdong utcában. Magyarország láthatóságát is folyamatosan igyekeztem erősíteni: a Korea Joongang Daily című szöuli napilapban húsz részből álló cikksorozatot indítottam, melynek minden egyes eleme a magyar-koreai kapcsolattörténet egy-egy fejezetét mutatta be.

Két téma a napilapban megjelent cikkeimből:

Li The Dzsun, az 1930-as, '40-es években a japán gyarmati uralom időszakának híres írója, a koreai Maupassant-ként is emlékeznek rá. A II. világháború után Észak-Koreába távozott, mert azt hitte, hogy ott egy igazságosabb társadalom van kibontakozóban. A későbbiekben Észak-Koreában az ottani koncepciós pereknek esett áldozatául és teljesen eltűnt. A híres író életének késői szakaszáról, sorsának alakulásáról csak nagyon keveset lehetett tudni, azonban kutatásaim során sikerült találnom az MTI fotótárában egy fényképet, ami az írót ábrázolja 1950-ben Budapesten: egy észak-koreai delegáció tagjaként abban az évben ellátogatott a magyar fővárosba. Az íróról készült fotót később elvittem a családjának Szöulban, akik így némi információt kaptak életének egy eddig nem ismert részletéről.

Kim Szun Nam koreai zeneszerző szintén a '40-es évek végén távozott Észak-Koreába és ugyanúgy a tisztogatások áldozata lett. A Magyar Nemzeti Levéltárban azonban találtam egy olyan diplomáciai feljegyzést 1952-ből, amihez mellékelve volt a zeneszerző fényképe és egy olyan diplomáciai jelentés, amely még a koncepciós pere előtt készült, és arról szólt, hogy a zeneszerző 1952-ben megkereste Észak-Koreában a magyar diplomatákat, hogy szeretné Kodály Zoltán és Bartók Béla zeneműveit tanulmányozni. Az akkori magyar diplomácia akart is segíteni neki, csak a koncepciós perek végül ellehetetlenítették munkáját. A zeneszerző Dél-Koreában maradt lánya híres rádióbemondó és szinkronszínész lett, az ő részére adtam át az édesapjáról készült említett fotót, amely tulajdonképpen az utolsó fénykép, ami az édesapját ábrázolja. Ezeknek a cikkeknek nagy visszhangja volt a dél-koreai sajtóban.

Nagyköveti munkám során tulajdonképpen más formában, de folytattam oktatói, kutatói tevékenységemet annak érdekében, hogy a „puha diplomácia” eszköztárával folyamatosan napirenden tartsam a koreai–magyar reláció témáját a szöuli köztudatban. Mivel cikkeim és koreai nyelvű előadásaim alapvetően a fogadóországról és annak történelméről szóltak, a helyi közöség nagy érdeklődést tanúsított irántuk.

Négy év alatt rendkívül sok új tapasztalatra tettem szert a koreaiakkal, a koreai államigazgatásnak a működésével kapcsolatosan, amire kutatóként és egyetemi oktatóként másképpen nem lett volna lehetőségem. Szerencsére ennek a pozíciónak köszönhetően nagyon magas szintű ajtók nyíltak meg előttem. Nagyon magas szintű koreai tisztviselőkkel, a koreai államigazgatás vezetőivel lehettem napi kapcsolatban. Több ilyen jellegű kapcsolatom a mai napig él és működik – közülük többen küldtek videós üzenetet, amikor május 15-én ünnepélyes keretek között felavattuk a megalakult Koreai Tanszéket.

Napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a keleti nyelvek, a japán, a kínai és köztük a koreai is. Mitől lehet vonzó választás ez a fiatalok körében? Mitől vonzó a koreai kultúra, a koreai nyelvtanulás?

A keleti nyelvek iránti érdeklődés több hullámban jelent meg Magyarországon. A japán nyelv iránt érdeklődés már a XX. század elején, a kínai iránti érdeklődés a század derekán jelent meg. A japán kultúra népszerűsége a ’80-as években a Sógun című amerikai kalandfilmsorozat hazai vetítésével tovább nőtt. Bár amerikai alkotásról beszélünk, a történet maga japán környezetben játszódik, az egzotikus sorozat sokak kedvencévé vált. A sorozat hatására sokan elkezdtek komolyabban foglalkozni a japán nyelvvel, tömegesen kezdtek például karatézni. A koreai kultúrával kapcsolatban pedig 2008-ra tehető a fordulópont, amikor az Európai Unión belül elsőként Magyarországon mutatták be A palota ékköve című koreai kosztümös sorozatot, amely az idősebb korosztálytól a fiatalabbakig hatalmas sikert aratott. A bemutatás után számtalan alkalommal meg kellett ismételni és bizonyos kábeltévéken még most is sugározzák – a sorozat szinkronjának elkészítésében szakértőként én is részt vehettem. 2010-ben A Silla Királyság ékköve című sorozattal folytatódott a koreai kultúra iránti lelkesedés, amely siker tekintetében még elődjét is felülmúlta: a köztévében hatszor kellett megismételni.

És hogy mi lehetett sikerük titka? Véleményem szerint ezek a sorozatok olyan értékeket jelenítenek meg, amelyek nemzetiségi hovatartozástól, életkortól, nemtől, vallástól függetlenül mindenki számára fontos értékeket képviselnek: ilyen például a családi kapcsolatok fontossága, a főhős kitartása, a jó győzedelmeskedése.

Napjainkban már a koreai filmművészet vagy a koreai irodalom is egyre ismertebb.

Igen, valóban így van, egyre több filmet mutatnak be. Ugyanakkor az irodalom terén viszonylag még mindig kevés mű érhető el magyar nyelven, általában a nemzetközi viszonylatban is elismert, díjazott alkotások keltik fel a kiadók érdeklődését. Egyes koreai irodalmi művek már az 1950-es években, a koreai háború idején megjelentek magyarul, majd az ezredfordulón tapasztalhatunk egy újabb fordulatot az érdeklődés tekintetében. A koreai irodalmi, klasszikus irodalmi művek fordításában elévülhetetlen érdemei vannak mesteremnek, Osváth Gábor professzornak. Történészként én magam elsősorban olyan irodalmi műveket olvasok, amelyek aktuális kutatásaimhoz kapcsolódnak és az adott történelmi időszak feltárásában segítségemre vannak. Legutóbb például Pak Van Sza írónőnek és Kim Von Il írónak a koreai háborúval kapcsolatos visszaemlékezéses köteteit olvastam el, és abból gyűjtöttem információkat saját kutatói munkámhoz.

Milyen lehetőségeket kínál majd a hallgatóknak a Koreai Tanszék?

A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon már három évtizede folyik a japán szakos képzésen a hallgatók oktatása, 2019-ben a keleti nyelvek és kultúrák alapszak kiegészült a kínai szakiránnyal. A Koreai Tanszék megalakulásával pedig szeptembertől kezdődően a Keleti Nyelvek és Kultúrák Intézet hallgatói számára választható koreai specializáció is elérhető lesz, melyet a tanszék koordinál. Ennek a specializációnak a keretei között nyelvi tanulmányokat, kulturális és történelmi tanulmányokat egyaránt lehet majd folytatni. Ezen kívül szeptembertől közismereti tantárgyként Koreával kapcsolatos stúdiumokat is fel lehet majd venni azoknak a hallgatóknak is, akik nem a keleti nyelvek és kultúrák alapképzésben tanulnak, de érdeklődnek a koreai nyelv, történelem iránt, vagy a koreai kultúra bármely szegmense iránt, őket nagy szeretettel várjuk! A hallgatókon kívül természetesen szívesen látjuk oktató, nem oktató munkatársainkat, akik érdeklődnek a koreai nyelv és kultúra iránt, hogyha részt vennének egy-egy előadáson, akkor örömmel fogadjuk őket is! A specializáció mellett 2024 szeptemberétől indul a koreai alapképzési szak is, melynek jelenleg az adminisztratív előkészítése zajlik.

2022-ben Szöul díszpolgára lett.

Igen, számomra nagyon megtisztelő ez a cím, nagyon büszke vagyok rá. A díszpolgári címhez szokás szerint adnak egy kis igazolványt, mellyel Szöul valamennyi múzeumát térítés nélkül meglátogathatom, s mivel nem elévülő kedvezményről van szó, így ezt a jövőben ki tudom majd használni. Bár a nagyköveti megbízatásom lejárta óta nem jártam Koreában, családommal együtt továbbra is gyakran utazunk majd ki. Három fiunk magyar és koreai állampolgár is: annak idején szigorúan betartottuk feleségemmel, hogy ő kizárólag koreaiul beszél hozzájuk – és beszél a mai napig – én pedig megpróbálok kizárólag magyar nyelven beszélni hozzájuk. A két nagyobbik fiam esetében ez tökéletesen működött is, mivel általános iskolai tanulmányaikat ők Budapesten folytatták. A legkisebb fiunk viszont Szöulban kezdte meg az általános iskolát, így nála valamelyest hangsúlyosabb lett a koreai nyelv, de most már ő is itt van Budapesten, úgyhogy Újbuda egyik általános iskolájában szorgalmasan zárkózik fel a magyar nyelvtudás tekintetében is.