Isten gondviselésének ajándéka, hogy négy evangélista feljegyzéseit olvashatjuk az egy Evangéliumról: Jézus élete, megváltó halála és feltámadása jó híréről. Mind a négyen őriztek meg olyan hagyományt, amely csak egyiküknél olvasható, és ezzel is gazdagítják hitünket. Több evangélista is beszámol arról, hogy Jézus halálakor a templom kárpitja kettéhasadt. Isten megnyitotta az utat a szentek szentjébe, amivel azt üzente, hogy Krisztus megváltó halála érdeméért mindnyájan közvetlenül járulhatunk az ő színe elé. Egyedül Máté evangélista jegyezte fel, hogy a kárpit kettéhasadása mellett még más csodás jeleket is adott Isten. Így olvassuk: „És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek.” (Mt 27,51–53)
Már a kárpit kettéhasadása is egyértelműen Isten tette volt, amit az jelez, hogy felülről lefelé történt. A közelben lévő papoknak látniuk kellett, hogy ez nem ember műve volt. Máté evangéliuma görög szövegében itt több ige passzívumban áll, amiből az első olvasók is azonnal értették, hogy Isten vitte végbe mindezt. A természet és minden élet Teremtője és Ura beavatkozott a történelembe, és csodát tett. Hadd hívjon e néhány rövid mondat most bennünket is Isten iránti csodálatra, az ő magasztalására!
Máté evangéliumának e részlete nagyon rövid, és mivel másutt nem olvasunk ezekről az eseményekről, el kell fogadnunk, hogy nem minden elemét tudjuk egyértelműen megmagyarázni – de az üzeneteit hálásan elfogadhatjuk! E biblia versekre is igaz a mózesi tanítás: „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a fiainkéi mindörökké…” (5Móz 29,28) Erről a mátéi szakaszról az ókortól kezdve napjainkig több kérdést tesznek fel a magyarázók, és többféle választ is adnak rá, amivel elismerik, hogy egyes részletek talán a színről színre látás idejéig is titkok maradhatnak. Például az 52. versben kik a „szentek”? Talán az ősatyák, az Ószövetség egy-egy nagy személyisége, vagy Jézus tanítványai, első követői közül az akkorra már elhunytak? Azt tudjuk, hogy bementek a szent városba, tehát Jeruzsálembe, és sokaknak megjelentek: így ezeknek az eseményeknek is voltak tanúi. Kérdés továbbá, hogy feltámadott testük milyen test volt: vajon később ők is ismét meghaltak, ahogy Lázár, vagy ők már a megdicsőült testben támadtak fel, mint Jézus? Kálvin ez utóbbi magyarázatot választja, és emiatt azt is jelzi, hogy szerinte a sziklák Jézus halálakor hasadtak meg, viszont a szentek feltámadása Jézus feltámadása után történt – és ezért csak Jézus feltámadása után mentek be a városba. Így e szakasz is összhangban van Pál apostol bizonyságtételével: „Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje” (1Kor 15,20), és „ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül…” (Kol 1,18)
Egyes részletek ugyan titkok maradhatnak földi életünkben, de Máté evangéliuma e szakasza olyan kinyilatkoztatásokat is tartalmaz, amelyek nekünk és fiainknak is bátorítást jelentenek, reménységet adnak és áldások ígéretét hordozzák. Ilyen bátorító üzenet, hogy Isten a természet felett is Úr. Ő sziklák meghasításával is jelezte, hogy Nagypénteken az Ő Fia megváltó halált szenvedett értünk, „hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Jézus feltámadása mellett sok szent, Istenben hívő, Krisztus érdeméért megváltott ember feltámadása jelezte már akkor, hogy mi is boldog reménységgel várhatjuk Isten megváltott gyermekeinek feltámadását. Micsoda vigasztalás ez elhunyt szeretteink felől, és micsoda erőforrás előretekintve a saját földi életünk végére! Húsvéti hittel valljuk: „Nincs már szívem félelmére / Nézni sírom fenekére, / Mert látom Jézus példájából, / Mi lehet a holtak porából…” (RÉ 347,3)
Balla Péter
Forrás: Reformátusok Lapja, LXII. évfolyam, 13–14. szám, 2018. április 1. – április 8.
