Ha csatlakozunk valamelyik közösségi oldalhoz, személyes információink megadása mellett lehetőségünk nyílik arra, hogy egy rövid leírást, jellemzést írjunk magunkról. A rendelkezésünkre álló hely azonban behatárolt, így bemutatkozásunknak és gondolatainknak szűk keretet kell szabnunk. Van, aki kreatív szójátékkal oldja meg ezt a problémát, van, aki inkább egy számára jelentős idézetet oszt meg, és van, aki kedvenc zenéivel, könyveivel, focicsapatával definiálja önmagát. Mi szabjuk meg azt, hogy mit szeretnénk megmutatni a külvilágnak saját magunkból; fontos viszont, hogy a kép, melyet alkotunk, őszinte legyen.

A mi, keresztyén gyökereken kifejlődött kultúránknak is megvannak a maga tulajdonságai. Játsszunk el a gondolattal, hogy ha a kereszténységnek, mint nemzetünk és térségünk közös alapjának egy közösségi oldalt hoznánk létre, milyen adatokat adnánk ott meg? Mit írnánk a névjegyünkbe? Röviden bemutatnánk, kik is vagyunk, vagy egy kifejező idézetet vennénk át? Már egy személyt is nagyon nehéz egy-két szóval jellemezni, hogyan lehetne akkor több ezer év fejlődését és hagyományát pár szóban összefoglalni?

Akármilyen túlzásnak tűnhet, létezik két szó, mely esszenciálisan foglalja magába mindazt, ami fontos: hogy kik is vagyunk, miért élünk, mi a hitvallásunk. Ez a két szó az „Elvégeztetett” és a „Feltámadott”. Előbbit Jézus maga mondta ki a kereszten, utóbbit pedig az első szemtanúk óta már mi mondjuk ki, nekünk szükséges újból és újból kimondanunk. Ezt a két szót kell kultúránk legfontosabb ismérveivé tennünk, ezekkel tudjuk valóban kifejezni azt, hogy mit gondolunk a világról, hogy honnan jöttünk és hova tartunk.

Az „Elvégeztetett” nem a szenvedéstől megváltó halál köszöntése volt, hanem kinyilatkoztatása annak, hogy beteljesült az isteni mű. Az ember bűnt követett el Istennel szemben, azonban Ő végtelen szeretetében jóvátételre, megváltásra adott lehetőséget. Jézus utolsó szavával beteljesítette e próféciát: „megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.” (Ézs 53,5) Krisztus tehát elvégezte a munkát, amire vállalkozott; Isten Bárányaként, mint engesztelő áldozat, vérét ontotta értünk, és általa lett teljessé a mi megváltásunk.

A másik szó a „Feltámadott.” Ha nem lett volna feltámadás, az egész keresztyénség és annak hagyománya érvényét, értelmét vesztené. Ahogy Pál apostol fogalmaz: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” (1Kor 15,14) Jézus volt az, aki rést ütött a halál áthatolhatatlan falán, és akik benne hisznek, azok követhetik Őt ezen a résen át az örök életbe. Az ő testi feltámadása pedig magával hozza a saját lelki feltámadásunkat is, hisz aki meghallja és megérti az Igét, az Krisztusban, a Szentlélek által születik újjá.

A Nagypéntek és a Húsvét e két legfontosabb szó ünnepe – nem hiába volt ez a négy nap a keresztény kultúrkör legjelentősebb (sőt a modern korig még a karácsonynál is meghatározóbb) eseménye. Ezen alkalmakkor emlékezhetünk vissza arra, hogyan is határoz meg minket az „Elvégeztetett” és a „Feltámadott.” Annál többet, nagyobbat, személyesebbet és közösségibbet nem tudunk elmondani magunkról, minthogy elfogadjuk és magunkévá tesszük e két szót. Megéri évről-évre, Nagypéntek és Húsvét alkalmával felidézni ezeket a fontos szavakat és az általuk hordott üzenetet.

Ez a két szó tehát, az „Elvégeztetett” és a „Feltámadott,” melyek az élet győzelmét, a megújulás, a megváltás és a feltámadás reménységét hirdetik az életünkben, a kereszténység „névjegyének” legfontosabb szavai.

 

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép