Amikor a pápa fejet hajtott az áldozatok előtt – gályarabok emlékezete 4. rész

II. János Pál pápa éppen harminc évvel ezelőtt, 1991 nyarán járt először Magyarországon. Látogatásának egyik legnagyobb visszhangot keltett gesztusa volt, amikor az augusztus 18-án, a debreceni református nagytemplomban tartott ökumenikus szertartás után megkoszorúzta a gályarab prédikátorok emlékművét. A hitük miatt 1674-ben a pozsonyi vésztörvényszéken elítélt, majd gályarabságra hurcolt református lelkészek oszlopát 1895-ben avatták fel.


Dr. Márkus Mihály a pápalátogatás idején a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke és a Zsinat lelkészi alelnöke volt – e minőségében vett részt a II. János Pál debreceni látogatásának előkészítésében. Felidézi, hogy a pápa már fiatal pap korában járt Debrecenben, fiatal híveivel biciklitúrán volt Magyarországon. Az utolsó pillanatig akadtak bizonytalanságok a programban, de végül megtörtént a történelmi főhajtás.



A kisfilm a Reformáció Öröksége Műhely a protestáns gályarabok emlékezetét bemutató honlapjára készült, mely hamarosan elindul.

Következő események




Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

Galéria

 

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések