Sportolási lehetőségek

Új sportolási lehetőség a kollégisták számára

Megnyílt a KRE SC edzőterme a Bethlen Gábor Kollégiumban

2025 elején a Károli Gáspár Református Egyetem sport infrastruktúrájának fejlesztése érdekében a KRE SC-vel karöltve elindult az egyetemi edzőtermek korszerűsítése, amely a sportegyesület átfogó fejlesztési programjának részeként valósult meg. A program célja, hogy a hallgatói sportélet ne csak egy helyszínen, hanem több kollégiumban és egyetemi térben is elérhetővé váljon, így még több hallgató számára nyíljon lehetőség a rendszeres mozgásra és kikapcsolódásra. 

A program legújabb fejlesztési helyszíne a Bethlen Gábor Kollégium új edzőterme, amely az épület első emeletén kapott helyet. A korszerű, felújított és új fitneszgépekkel felszerelt helyiségben a kollégium lakói biztonságos, kényelmes és motiváló környezetben sportolhatnak. A KRE SC célja, hogy a kollégiumi élet szerves részévé váljon a mozgás, és ezzel is támogassa a hallgatók testi-lelki jóllétét és közösségi élményeit.

A projekt megvalósításában nyújtott támogatásért külön köszönet illeti dr. Hám Balázst, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar kari igazgatóját, aki kiemelt figyelmet fordít a hallgatói komfort és közösségi terek fejlesztésére, valamint Sipos Tamást, a kollégium ügyintézőjét, aki elkötelezett munkájával nagyban hozzájárult az edzőterem létrejöttéhez.

A KRE SC továbbra is elhivatottan dolgozik azon, hogy minél több sportolási lehetőséget kínáljon a Károli hallgatóinak, és hogy a mozgás a közösségi élet természetes és örömteli részévé váljon.

Bethlen Gábor Kollégium edzőterem - fotó Bethlen Gábor Kollégium edzőterem - fotó Bethlen Gábor Kollégium edzőterem - fotó

A mozgás, a közösség és az élmények napja - Rekordszámú résztvevővel zajlott a III. KREATHLON Sportnap

Szeptember 18-án immár harmadik alkalommal rendezte meg a Károli Gáspár Református Egyetem a KREATHLON Sportnapot, amely a mozgás ünnepeként vonult be az egyetemi közösség életébe. Az idei esemény minden eddiginél nagyobb sikert aratott: rekordszámú, mintegy 2400 hallgató és munkatárs vett részt a nap programjain a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban.

A sportnap célja nem csupán a testmozgás népszerűsítése volt, hanem az is, hogy erősítse a közösségi összetartozást, és élményt nyújtson minden résztvevőnek. A különböző bajnokságok, játékok és bemutatók mind azt az üzenetet közvetítették: együtt lenni jó, együtt sportolni pedig még jobb.

A nap folyamán számos sportág és ügyességi játék várta az érdeklődőket. A focibajnokság mellett a darts és az e-sport versenyek is nagy népszerűségnek örvendtek, míg a bátrabbak kipróbálhatták a rodeóbikát, a reflexkaput, vagy éppen az ergométert. A catch the light, a multiball és a lézerlövészet szintén színesítette a programot, a pihenni vágyók pedig csocsó, tollaslabda és mini golf játékokkal kapcsolódhattak ki.

Kiemelt népszerűségnek örvendett az inbody mérés, ahol a résztvevők testösszetételükről kaphattak pontos képet. A mérés lebonyolításában nagy segítséget nyújtottak a rekreáció és életmód szakos hallgatók, akik aktívan hozzájárultak a sportnap sikeréhez.

A színpadi programok sorozatát Ken Kaida és Ungvári Attila judo bemutatója nyitotta, akikkel a hallgatók az egyetemi kötelező testnevelés órák keretein belül is találkozhatnak, hogy megismerjék a judo rejtelmeit. Ez után Szabó Lili fergeteges hangulatú zumba bemutatója következett, amit egy érdekes újdonság, a freestyle foci bemutató színesített Szabados Ádám és Varga Márk jóvoltából. A táncos lendületet Kósa Nikolett és a Younity csapatának energikus hiphop bemutatója vitte tovább, amely vastapsot váltott ki a közönségből. A nap egyik fénypontja a hagyományos gólyatánc volt, ahol az egyetem hallgatói közösen mutatták meg lelkesedésüket. A színpadi programsorozat végül a Majer Mária által vezetett Ügyességi Arénával zárult, amely méltó befejezése volt a mozgalmas és élményekben gazdag napnak.

A programok között a jó hangulatról és a lendületes közösségi élményekről Dr. Szabó Noémi, az esemény műsorvezetője gondoskodott. Lelkesítő jelenlétével folyamatosan fokozta a hangulatot, kvízekkel vonta be a közönséget, mozgásra buzdította a hallgatókat, és egész nap aktív részvételre ösztönözte a károlis közösséget.

Az idei III. KREATHLON Sportnap különlegessége volt, hogy az Eperjesi Egyetem hallgatói is csatlakoztak a Károli közösségéhez. A focibajnokságban való részvételük és az egész nap közös élményei tovább erősítették az egyetemek közötti kapcsolatokat, és valódi nemzetközi hangulatot kölcsönöztek az eseménynek.

Károli sportnap 2025 - fotók Károli sportnap 2025 - fotók Károli sportnap 2025 - fotók Károli sportnap 2025 - fotók Károli sportnap 2025 - fotók Károli sportnap 2025 - fotók Károli sportnap 2025 - fotók Károli sportnap 2025 - fotók Károli sportnap 2025 - fotók Károli sportnap 2025 - fotók Károli sportnap 2025 - fotók Károli sportnap 2025 - fotók Károli sportnap 2025 - fotók Károli sportnap 2025 - fotók Károli sportnap 2025 - fotók Károli sportnap 2025 - fotók Károli sportnap 2025 - fotók Károli sportnap 2025 - fotók Károli sportnap 2025 - fotók Károli sportnap 2025 - fotók Károli sportnap 2025 - fotók

2 országos arany a judo MEFOB-on

November 10-én került megrendezésre a 2018. évi judo MEFOB az UTE Horváth István judo termében, ahol Egyetemünk hallgatói idén már címvédőként léptek tatamira.

Decsi Dóra (BTK) az amatőrök igen népes, 63 kg súlycsoportjában indult, amit 5 győzelemmel fölényesen megnyert. A versenyben maga mögé utasította a Pécsi Tudományegyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Testnevelési Egyetem három versenyzőjét is. Élményeiről az alábbiakat írta nekünk: „A súlycsoportban összesen 16 induló volt, így négy győztes meccs kellett ahhoz, hogy a döntőbe jussak. Ezeket sorra sikerült megnyernem, így végül a Testnevelési Egyetem versenyzőjével, Gáspár Csillával mértük össze erőnket az aranyéremért való küzdelemben. Csillát már ismertem, edzettünk, versenyeztünk együtt korábban is, így tudtam, hogy nem lesz könnyű nyernem.„

Kárpáti Emese (ÁJK) a profik 78 kg súlycsoportjában versenyzett, ahol az ELTE - Eötvös Loránd Tudományegyetem két versenyzőjével találkozott. A tornáról az alábbi beszámolót küldte: „Idén örömteli események után vágtam neki a MEFOB-nak ugyanis az előtte lévő héten az U23-as Európa-bajnokságon 3. lettem és ugyan egy hét teljes pihenőm volt, ez szerencsére nem volt probléma. Idén sem voltunk túl sokan, két ellenfelem volt és mind a két lányt sikerült a menetidő lejárta előtt ipponnal legyőznöm és ezzel megszereznem az aranyérmet.„

A fotón: (balról jobbra): Gáspár Csilla (TE), Decsi Dóra, Mészáros Csilla (NKE), Varga Boglárka (TE).

Károlis siker a jégkorong MEFOB-on

5 év után először, idén áprilisban újra megrendezték a Magyar Jégkorong Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságot, ahol a bajnoki címért 6 egyetem szállt harcba, köztük Egyetemünk csapata is.

Bővebben ...