2019. JANUÁR
2019. január 5-én tartotta az Ökogyülekezeti Műhely soron következő éves konferenciáját, amelynek témája a kisközösségek és az ebben rejlő lehetőségek voltak. Az eseményről a Reformátusok Lapja számolt be részletesen.
2019. január 17-én Mesterséges környezetünkről tartott előadást dr. Victor András, az ELTE nyugalmazott tanára, az Ökogyülekezeti Tanács tagja. Az előadásról felvétel készült, amely hamarosan megtekinthető a http://okogyulekezet.hu/v/lezajlott-2019-elso-okoestje/ oldalon.
2019. FEBRUÁR
“Teremtésvédelem és környezetvédő mozgalom” címmel rendezett konferenciát az Egyház és Társadalom Kutatóintézet, Ökogyülekezeti Kutatóműhelye, katolikus és evangélikus felekezetek teremtésvédelmi csoportjaival, valamint civil szervezetekkel közösen, 2019. február 23-án az Egyetemen. A konferencián a teremtésvédelem teológiai vonatkozásait, valamint a környezetvédelemhez fűződő viszonyát járták körül az előadók, majd csoportos beszélgetések során a résztvevők interaktívan bekapcsolódhattak a beszélgetésbe. Az esemény a NoPlanetB elnevezésű Európai Uniós pályázatból elnyert Oikosz nevű projekt keretében valósult meg. A programról részletes beszámoló a Református.hu és az evangelikus.hu weboldalakon olvasható.
Február 25-én került megrendezésre Debrecenben a Szólj be a papnak! programsorozat. A természet kizsákmányolása – Isten megbocsájt nekünk? c. vitaestje. Az Ökogyülekezeti Mozgalmat a kerekasztal beszélgetésen Szalay László Pál tanácstagunk képviselte. Beszámolónkat honlapunkon olvashatjátok, ide kattintva.
2019. MÁRCIUS
Az Ökogyülekezeti Műhely idén is buzdított mindenkit, hogy csatlakozzon a WWF által meghirdetett Föld Órája akcióhoz, amelynek célja felhívni a figyelmet a túlzott és fölösleges energiahasználatra.
A Föld órája nem csak arról a 60 percről szól, amíg 2019. március 30-án 20.30 és 21.30 között leoltjuk a villanyt, és kikapcsoljuk elektromos berendezéseinket. A cél, hogy az emberiség tudatára ébredjen, hogy a fenntartható jövő megteremtése és teremtett világunk megóvása mindannyiunk felelőssége. Felhívhatjuk erre a figyelmet templomok díszkivilágításának lekapcsolásával, gyertyafényes áhítat szervezésével is.
Érdemes követni a természet megóvását és a fenntartható életmódot támogató mindennapi kihívásokat, tippeket is, amelyeket a WWF a kampány során megoszt a fenntartható étkezés, a fenntartható háztartás, hulladékcsökkentés, energiatakarékosság témakörében.
A kihívásban résztevők idén nem csupán jót tesznek és példát mutathatnak, de nyerhetnek is! A WWF Magyarország 400 darab energiatakarékos fényforrás-csomagot sorsol ki azok között, akik legalább egy fotóval részt vesznek a kihívásban. Regisztrálni a foldoraja.hu weboldalon lehet, ha ezt református közösség képviseletében tesszük, a játékon, közösségteremtő alkalmon kívül még egy jó példával is szolgálhatunk. Az Ökogyülekezet Facebook oldalán (Facebook/Okogyulekezet) idén is megoszthatod legjobb fotóidat, amelyek a földórája akcióról készültek. A legjobb fotókat környezettudatos eszközökkel díjazzuk.
Bővebb információk a Föld órájáról a www.foldoraja.hu és a www.okogyulekezet.hu oldalon. Facebook esemény ITT található.
2019. ÁPRILIS
A Károli Közösségi Napokon testközelből is bemutatkozott Ökogyülekezeti Műhelyünk, április 10-én 10-13 óra között interaktív előadásokkal és fenntarthatósági szemléletformáló társasjátékokkal vártuk az érdeklődőket.
Ökoestek programsorozatunk következő előadását április 11-én tartottuk a Reviczky utcai épületben, 18:00 órai kezdettel. Dr. Victor András az ELTE nyugalmazott tanára az energiaforrások típusait járta körül a megújulás szempontjából. Bővebb információk a www.okogyulekezet.hu honlapon és a Facebook/okogyulekezet honlapon.
2019. MÁJUS
Huszonkilencedik alkalommal rendezték meg a Zöld Civil Szervezetek Országos Találkozóját. A 2019-es gyűlés Budapesten volt, az Ökogyülekezeti Műhely is társszervező volt, egyebek között a WWF, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért, a Greenpeace és más szakmai szervezetek mellett. Jelentős érdeklődésre tartott számot a Teremtésvédelmi Szekció, amelynek a Károli Egyetem adott otthont. A programról bővebb beszámoló olvasható. A szokásos módon megválasztották a szakmai delegáltakat, a zöld civil együttműködés Koordinációs Tanácsának ismét tagja az Ökogyülekezeti Műhely referense, amely elősegíti a további együttműködéseket. A 2020-as találkozó Pannonhalmán lesz, az Ökogyülekezeti Műhely társszervezői feladatokat fog ellátni, a teremtésvédelem témája pedig várhatóan még hangsúlyosabban jelenik majd meg.
Teremtésvédelmi játékaink sora egy szabadulóládával bővül. A népszerű szabadulószobák mobil változatát oktatási célokra használjuk rendezvényeken, programokon, képzéseken. A játék bibliai történeten alapul és végig vezet bennünket a teremtésvédelemben betöltött szerepünk személyes aspektusain. A játékprogrammal szívesen megyünk rendezvényekre, de ki is kölcsönözhető az Ökogyülekezeti Műhelytől.
2019. JÚNIUS
Június elején került megrendezésre a Teremtésvédelmi műhelyképzés első része 2019. június 5-6. között Piliscsabán a Béthel Evangélikus Missziói Otthonban, a Károli Gáspár Református Egyetem Ökogyülekezeti Műhelye; a Magyarországi Evangélikus Egyház Ararát Munkacsoportja; Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület; Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért és a Csalán Egyesület szervezésében.
Ez a képzés főleg azoknak az érdeklődőknek szólt, akik rendelkeznek valamilyen környezetvédelmi háttértudással vagy tapasztalattal, valamely magyar keresztény egyházhoz kapcsolódnak, és szívesen vennének részt önkéntesként a fenti szervezetek munkájában (pl. előadások, foglalkozások tartásával helyi egyházi közösségekben, iskolákban).
2019. JÚLIUS
A Művészetek Völgye Fesztiválon változatos teremtésvédelmi programokkal voltunk jelen 2019. július 17. és 22. között a Művészetek Zöldje szekcióban. Előadások, növényismereti séta, újrahasznosító kézműves foglalkozás, bibliai ételkóstoló, gyógynövényismereti foglalkozás, mikroszkópos "láss csodát" bemutató, a beporzó rovaroknak otthont nyújtó "rovarhotel" készítésével kapcsolatos tanácsadás is szerepelt a kínálatban. Két teremtésvédelmi szabadulóládánk, bibliai növényekről és állatokról összeállított memóriajátékunk, kvízkérdések várták a játékos kedvű kicsiket és nagyokat.
Július 23. és 27. között Debrecenben a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón az Ökogyülekezeti Műhely a Teremtésvédelmi Pont házigazdája volt, valamint a találkozó zöldítésében vállalt aktív szerepet. Számos programban vehettek részt a teremtésvédelem iránt érdeklődők, előadást hallhattak a megújuló energiáról, a mértéktelenségről, új-zélandi és ausztrál ökofalvakról, a kütyüink okozta környezeti károkról, ökoteológiáról. Megtekinthettek interaktív természettudományos kísérleteket; megismerhették a Debreceni Egyetem Halbiológiai Kutatóintézetét; kipróbálhattak teremtésvédelmi üzenettel bíró társasjátékokat, valamint a kencekészítést; kerékpár túra keretében pedig meglátogathatták a Megújuló Energiaparkot, valamint betekintést nyerhettek a Hortobágyi Madárkórház mindennapjaiba. Ezeken felül állandó kiállítás, bibliai ételkóstoló, teremtésvédelmi kvízek, szabadulóládák és esténként környezetvédelemmel kapcsolatos filmek várták az érdeklődőket.
2019.SZEPTEMBER - OKTÓBER
Szeptember 29. – október 6-a között zajlott a 2019-es Teremtés hete. Idén a Baptista Szeretetszolgálat ”Oikosz” teremtésvédelmi projektjének keretében ökumenikus teremtésvédelmi akciókat hirdettek meg egyházi közösségek számára, helyi teremtésvédelmi megmozdulások szervezésére. Az akciókban református gyülekezetek, iskolák is részt vettek, a helyi sajátosságok szerint, akár helyi környezetvédelmi szervezetekkel együttműködve valósították meg programjaikat. Többek között szabadtéri alkalmak, teremtésvédelem-fókuszú istentiszteletek, beszélgetések, kreatív újrahasznosító foglalkozások, környezettudatosságra nevelő előadások, faültetések szerveződtek arra irányulva, hogy a résztvevők felismerjék a teremtett világ értékeit, rácsodálkozzanak azokra és az irántuk érzett hálával és a felelősséggel óvják azokat mindennapi tevékenységeik során.
Ehhez nyújtott segítséget a Teremtés hete füzet, amit az ökumenikus teremtésvédelmi munkacsoport állított össze a MEÖT támogatásával. Minden évben más a tematika, a 2019-es évi füzet vezérfonala a „hála és felelősség” volt.
Október 3-án tartotta az „Oikosz” – teremtésvédelmi munkacsoport a Teremtés hete központi alkalmát, az ökumenikus teremtés heti konferenciát. „Isten szándékainak sokfélesége ugyanúgy jelenik meg a természetben, mint a társadalomban. Ha ennek a sokszínű egységnek nem minden eleme egyenrangú is, de egyformán nélkülözhetetlen, hiszen ez rendezett sokféleség. Mindegyik elem mögötti szándék a Teremtőhöz vezet vissza minket” – fogalmazott megnyitójában Csepregi Zoltán, a rendezvénynek helyszínt adó Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora. A meghívott előadók a természet sokféleségének fontosságát – mit tudunk tanulni tőlük és hogyan lehet együtt gondolkodni velük, valamit az egyenlő méltóság, mint a társadalmi diverzitás értékeit mutatták be különböző aspektusokból.
„Passzold vissza tesó” elnevezésű használt mobilkészülék gyűjtés zajlott az Egyetemünk három karán. A HTK és az ÁJK után, a kampány a BTK Bécsi úti épületében folytatódott.
A mobilokban található fémek egy részét (pl.: ón, koltán) Afrikában bányásszák, sokszor rabszolgaként kezelt gyerekekkel. A kitermeléssel párhuzamosan utakkal hálózzák be, és feltúrják az esőerdőket, az ott élő állatokat pedig orvvadászok tizedelik. Ennek eredményeként elefántpopulációk tűnnek el, és gorillák számtalan további fajjal együtt a kihalás szélére kerülnek.
Az összegyűlt 55 használt készülékben található fémek újrahasznosításával a károlis hallgatók és oktatók is hozzájárulhattak a veszélyeztetett állatfajok megmeneküléséhez és a gyerekmunka csökkentéséhez.
„Csernobil négy abszurd gyönyörűsége, Ökoteológiai reflexiók a Csernobil c. minisorozatról” címmel tartott előadást Kodácsy Tamás, az Ökogyülekezeti Műhely vezetője 2019. október 24-én, a Károli Közösségi Napok keretében, amelyet nagy érdeklődés övezett. Az ötrészes televíziós minisorozatban összesen négyszer hangzik el az a kifejezés: „ez gyönyörű!” (it is beautiful!). Ez a négy gyönyörűség a teljes szituáció abszurditását fejezi ki, amelyről a filmben Vaszilij Legaszov professzor csak annyit mond: mindez őrültség. Mind a négy abszurd gyönyörűség szimbolikus, amelyben az ember az iszonyatra csodálkozik rá, és arra mondja, hogy gyönyörű, ami borzalmas. A négy csodálkozás egyrészt a terméketlen végről, másrészt a hatalom illúziójáról, harmadrészt a tudás céltalanságáról, negyedrészt az élet hiábavalóságáról szól.
A Károli Közösségi Napok során tartott előadást Szűcs Boglárka, az Ökogyülekezeti Műhely referense a műhely tevékenységéről és a bekapcsolódási lehetőségekről. Az eseményen részt vettek az idei ökogyülekezeti cím és díj pályázat nyertesei is, akik ünnepélyes keretek között vehették át a címmel járó oklevelet és plakettet, valamint bemutatták helyi teremtésvédelmi munkájukat is. Emellett a korábbi évek ökogyülekezetei számoltak be jó gyakorlataikról, milyen tevékenységeket végeznek a teremtett világ védelmére.
2019. NOVEMBER
Teremtésvédelmi képzők képzése
2019. november 20-21-e között Piliscsabán zajlott a teremtésvédelmi képzők képzésének második, gyakorlati tudást adó része. A képzés célja a résztvevők készségeinek fejlesztése, hogy aktívan részt tudjanak venni előadóként, közösségi programok szervezőiként a teremtésvédelmi misszióban saját egyházi közösségeikben és azon túl, valamint a közel harminc fős ökumenikus csapat jövőbeni együtt dolgozásának megalapozása.
A résztvevők átfogó képet kaphattak a környezeti problémákról és a megoldási lehetőségekről, részt vettek terepi érzékenyítő foglalkozáson a „kicsi szép” jegyében, előadás- és foglalkozás-módszertani ismereteket szerezhettek, betekintést nyerhettek, hogy miként lehet felkészülni teremtésvédelmi bibliaórára, kipróbálhatták magukat egyházközségi teremtésvédelmi közösségi akciók szervezésében, három téma szerint (kirándulás a természetben, hulladékos programok, klímavédelem és energia). Hallhattak nemzetközi és hazai példákat, valamint maguk is ötleteltek brainstorming formájában, hogy miként lehetne bevinni a teremtésvédelmet a hagyományos egyházi tevékenységeikbe (épületfenntartás, lelki és spirituális oldal, egyházi alkalmak és rendezvények, templomkert, közösségi kapcsolatok és közlekedés témák szerint). Emellett a szervező szervezetek (az evangélikus Ararát Munkacsoport, a katolikus Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület, a Csalán Egyesület, a Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért és a KRE-ETK Ökogyülekezeti Műhely) teremtésvédelmi játékaikat próbálhatták ki esti levezetésként, többek között a teremtésvédelmi szabadulóládát.
2019. DECEMBER
Kodácsy Tamás, az MRE Ökogyülekezeti Mozgalmának elnöke újra tagja lett az Európai Egyházak Konferenciája Gazdasági és Ökológiai Igazságosság (CEC Thematic Group on Economic and Ecological Justice) munkacsoportjának 2019-2023 között, akit a Magyarországi Református Egyház delegáltjaként választottak be. A CEC Gazdasági és Ökológiai Igazságosság munkacsoportja (GÖI) a teremtésvédelmi kérdésekkel és azok társadalmi, illetve gazdasági következményeivel foglalkozik, a tagegyházak szakértőinek bevonásával. Ezekben a témákban párbeszédet folytat az Európai Unióval, valamint segíti és erősíti a tagegyházak közéleti szerepvállalását, teológiai és etikai hozzájárulását a gazdasági és ökológiai igazságosság és fenntarthatóság kérdéseihez.
Vonatkozó cikk: http://reformatus.hu/mutat/forditott-ora/
https://www.ceceurope.org/economic-and-ecological-justice/
Copyright © 2023 Károli Gáspár Református Egyetem. Minden jog fenntartva.